Rabszolgakereskedelem

Az igazhitű hirtelen csapott le a keresztény gyerekekre. Nem lehetett mit tenni, elhurcolta őket rabszolgának.

Ez nem az Egri csillagok, nem Jumurdzsák esete a kis Gergővel és Vicuskával, ez Fekete-Afrika, Szudán, napjainkban. Annak a történetnek a szálai, amelyet most elmondok, Svájcba vezetnek. Zürichben működik a Nemzetközi Keresztény Szolidaritás nevű szervezet, amelynek egyik aktivistája, John Eibner időnként felkerekedik egy nagy bőröndnyi pénzzel, Szudánba utazik, és rabszolgákat vásárol vissza. Olyan embereket, akiket a kormány támogatását élvező szabadcsapatok hurcoltak Délről Északra.

Az eljárást többen vitatják. Maga a Keresztény Szolidaritás is akkor vált ketté, egy német és egy svájci részre, amikor a segélyszervezet német része elhatárolódott a svájci kollégák részvételétől a rabszolgakereskedelemben. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF sokáig azt mondta, hogy a rabszolgakereskedelembe elvi okokból nem szabad bekapcsolódni. A Human Rights Watch nevű emberjogi szervezet pedig azt a logikus érvet hangoztatta, hogy ha a szudáni rabszolgakereskedők tudják, hogy gazdag külföldiek pénzt adnak a foglyokért, akkor fellendül a kereskedelem, és a haszonleső közvetítők meggazdagodnak.

John Eibnert Zürichben értem utol telefonon, és azt tudtam meg tőle, hogy időközben már az UNICEF is megváltoztatta a véleményét. Hogy John Eibner és segítőtársai miért ilyen biztosak a dolgukban, annak több oka van. Az egyik egyszerű gazdasági összefüggés. Ha már rabszolgakereskedelemről és visszavásárlásról beszélünk, nézzük az árakat. Igaz-e, amit olvastam, hogy egy rabszolga szabadságának visszavásárlása annyiba kerül, mint két Kalasnyikov géppisztoly?

Eibner: Nem tudom, mennyibe kerül két Kalasnyikov. Amit tudok, az az, hogy 50.000 szudáni fontért -- mert nem dollárban vagy más nyugati pénzben fizetünk -- a helyi piacon két kecskét lehet venni. Ennyit ér egy rabszolga. Abban a rendszerben, amelyet a helyi közösségek vezetőivel alakítottunk ki, az elhurcolt rabszolgáknak szabott áruk van. Nem fizetünk többet, mint amennyit rögzítettünk, amikor 1995-ben elkezdtük ezt a tevékenységet.

Vagyis nincs infláció a rabszolgapiacon -- mondom, és John Eibner helyesel.

Eibner: Így van, és ez is azt mutatja, hogy nem szabadpiaci tevékenységről van szó. Ha szabad piac lenne, és a Keresztény Szolidaritás nagy pénzösszegeket vinne a térségbe, akkor inflálódna a rabszolga ára, de nem ez történik.

Mert ami történik, az politika. Amikor az etnikai tisztogatás szót használom, John Eibner egyetért.

Eibner: Teljes mértékben. A khartúmi rendszer az erőszakos iszlamizálás és el-arabosítás politikáját folytatja. Ez hivatalos politika. A mostani rendszer szent háborút, dzsihadot hirdetett azok ellen a közösségek ellen, amelyek ellenállnak és meg akarják védeni kulturális örökségüket és hagyományaikat. A rabszolgaság nagy újraéledése a 80-as évek közepén a polgárháború közvetlen eredménye.

Szóval, a szudáni kormány mondhatni történelmi módszereket elevenít fel a renitens dél-szudániak ellen. Mert a sokat szidott gyarmatosítók ebben az ügyben inkább jót tettek.

Eibner: A rabszolgaságot nem most találták ki, hosszú története van Szudánban, de a britek idején lényegében felszámolták. Nem voltak rendszeres rabszolgaszerző támadások. De az történt, hogy amikor a khartúmi kormány elkezdte az iszlám kurzust, bevezette az iszlám jogrendet és eltörölte a Dél önrendelkezését, kibontakozott az ellenállás, és akkor visszanyúltak a rabszolgaság régi hagyományához, amely nem halt ki egészen és életre lehetett kelteni.

Amit tehát John Eibner csinál, az az, hogy helyi segítőtársainak közvetítésével megállapodik erre szakosodott embercsempészekkel. Ezek Észak-Szudánból az éj leple alatt, a katonákat kijátszva, több napon át visszacsempészik délre az elrabolt embereket. A munka nem veszélytelen, mert -- ahogy hallották -- Északon szent háborúról van szó, és a nyugatiakkal összejátszó embercsempészeket árulónak tekintik. De sok pénzért nyilván érdemes vállalni a kockázatot. Amikor a menet biztonságosabb déli területekre ér, a csempészek leszámolják a foglyokat, John Eibner kiosztja a pénzt. Eibner egyik afrikai segítőtársa úgy nyilatkozott egy német lapnak, hogy az embercsempészek meggazdagodnak ugyan, de nincs más megoldás arra, hogy újraegyesítsék a családokat. A másik megoldás, amelyet a svájci segélyszervezet azért ugyancsak buzgón űz, mégpedig a nemzetközi szervezetek állandó ostromlása, elképzelhetjük, mennyire hozza közelebb a békét Afrikának ebben a szegény országában. Úgyhogy marad a jótékony célú emberkereskedelem. 95 óta több mint húszezer ember szabadságát vásárolták meg. A Keresztény Szolidaritás tavaly jó évet zárt.

Eibner: Egyedül 1999-ben több nőt és gyereket szabadítottunk ki, mint korábban, és mégsem hurcoltak el több nőt és gyereket. Az UNICEF ezért a korábbi gyanúsítások után nemrég kénytelen volt belátni, hogy a tények nem alapozzák meg azt a feltételezést, amely szerint a rabszolgák kiváltása felélénkíti a piaci keresletet a rabszolgák iránt.

És végül: tartozom még azzal, hogy elmondjam: történetünk főszereplője, John Eibner elnézést kér, amiért nem magyarul nyilatkozik. Magyarul csak olvasni tanult meg, egy korábbi munkája miatt. Igaz, nagyszülei Erdélyből valók. Zürichben ő a főszerkesztője a Krisztusi Szolidaritás című, magyar nyelvű hírlevélnek. És közben időnként elutazik Szudánba. Ő szokta átadni a pénzt a kiszabadított rabszolgákért az embercsempészeknek.

2000. február