Hogyan egyesüljünk?

Ha nem is a világ proletárjaival, de legalább a szomszédban élőkkel. A nagy kérdésre Nyugat-Németország már választ adott, Dél-Korea még jóval a megoldás előtt áll. De már nagyon készülnek rá. Buzgón tanulmányozzák a német tapasztalatokat. Úgy látszik, Szöulban bátrabbak a politikusok, mint Bonnban voltak. Dél-Koreában már működik az Újraegyesítési Minisztérium -- a korabeli NSZK-ban időnként már az is soknak tűnt, hogy létezik a Belnémet Kapcsolatok Minisztériuma.

Hummel: A Belnémet Minisztériumnak volt egy Össznémet Intézete -- idézi föl szakértőnk, Wolfgang Hummel --, és annak már a neve miatt is rossz híre volt. Még 1989 májusában is előfordult, hogy a Süddeutsche Zeitungban cikk jelent meg, amely hevesen bírálta, hogy az intézet veszi a bátorságot, és tanulmányt készít a két német állam villamoshálózatának egyesítéséről. Akkor azt mondták, hogy ez kidobott pénz, mert úgyse lesz már újraegyesítés.

Ehhez csak azt tehetjük hozzá: ma már senki sem szívesen emlékszik arra, hogy fél évvel a berlini fal leomlása előtt lehetetlennek tartotta a német egységet -- de az is igaz, hogy ezzel sokan voltak így.

Hummel: A 80-as években az NSZK-ban is heves vita folyt, hogy egyáltalán törekedni kell-e az újraegyesítésre, mert sok tekintetben úgy gondolták, hogy jobb, ha a két német állam a saját szövetségi rendszerén belül járul hozzá az enyhüléshez. És volt egy intellektuális vita is, ennek egyik főszereplője Günter Grass volt, és ebben a német kettéosztottságot történelmi büntetésnek fogták föl Auschwitz miatt.

Nos, a koreaiak nem szeretnének ugyanabba a hibába esni, mint a németek, nem szeretnék, ha felkészületlenül érné őket az egyesítés. A szöuli Újraegyesítési Minisztérium munkatársai rendszeresen Németországba utaznak tapasztalatcserére. Egyik tárgyalópartnerük Wolfgang Hummel, aki korábban a privatizációt intéző Vagyonügynökségnél dolgozott, most pedig a berlini tartományi gazdasági miniszter főtanácsadója. Vele beszélgetünk a különbségekről és hasonlóságokról. Különbség például, hogy míg az egyesült Németország az egyesült Európába igyekszik beilleszkedni, Korea -- ha egyesülne -- inkább nemzeti érdekeit, különállását hangsúlyozná, mondjuk a szomszédos Kínával szemben. Nem mindegy az sem, hogy míg az NDK -- legalábbis így is lehetett értelmezni az adatokat -- a világ tizedik legfejlettebb gazdasága volt, Észak-Korea az egyik legszegényebb, ahol a szó szoros értelmében éhínség fenyeget. Az NDK-ban szép számmal volt képzett munkaerő, Észak-Koreában viszont nincs. De van egy igen érdekes hasonlóság Dél-Korea és Nyugat-Németország között.

Hummel: Adva van egy állam, amely jólétben él és sikeres rendszert alakított ki, miközben a másik oldalon egy olyan ország áll, amely szinte teljesen csődbe ment. A gondolataik tehát nem akörül forognak, hogy egyesítsék a nemzetet, hanem akörül, hogy ha már az újraegyesítés elkerülhetetlen, akkor legalább úgy menjen végbe, hogy ne kerüljön veszélybe ez a jólét. Nem elsősorban a menekültektől, mint egyes emberektől félnek, hanem attól a folyamattól, amely veszélyezteti a saját, 30-40 év alatt elért jólétüket.

Erre nem mondhatunk mást, mint hogy ez a dél-koreai vélemény meghökkentően hasonlít arra a nyugatnémet mentalitásra, amely az egyesítés után elég hamar eluralkodott.

Hummel: Németország sokkal jobban lelkesedett. Akadtak ugyan bíráló hangok, de az egyesítés időszakában nem akarták látni a jelentős különbségeket az NSZK és az NDK között. Ebben az értelemben Korea -- nem utolsósorban a német tanulságok miatt -- realistább. Előre tudják, hogy az egyesítés nagyon-nagyon sokba fog kerülni, akárhogyan oldják is meg, mert odaát katasztrofális a gazdasági helyzet.

És hogy egy egészen más szempontot is szóba hozzunk: miközben az egyesített Németországban az NDK volt vezetői sorra kerültek bíróság elé, a dél-koreaiak mást terveznek, legalábbis egyelőre.

Hummel: Sok függ attól, hogy sikerül-e jelezni az észak-koreai vezetőknek, hogy nem veszítik el az összes posztjukat, nem veszítik el a befolyásukat, ha lassan, fokozatosan megreformálják a rendszerüket, ahhoz hasonlóan, ahogy Kínában vagy Vietnamban történt. Mert a vezetőket be kell vonni, de ez nagyon nehéz lesz.

Ugyancsak nehéz, de talán könnyebb az újraegyesítés költségeit lefaragni, legalábbis, ha a dél-koreaiak hallgatnak a német szakértő tanácsára.

Hummel: A szakértőkkel folytatott megbeszéléseink alapján teljesen nyilvánvaló, hogy nem lesz se valutaunió, se szociális unió. Ez két olyan tényező, amely felsrófolta az egyesítés költségeit. Egyébként eredetileg a Deutsche Bank is ezt javasolta, tudniillik azt, hogy az NDK-t eleinte kezeljék különleges gazdasági övezetként. Ennek lett is volna értelme. A másik költséges tényező a szociális unió. Nem látom szükségét annak, hogy az észak-koreaiak ugyanolyan szociális juttatásokban részesüljenek, mint a déliek. Az NDK-ban ezt csináltuk, természetesen politikai okokból. Koreában erre semmi szükség, a lakosság se várná el. És ez fontos tényező: a keletnémet tartományokba áramló pénz 60 százaléka szociális juttatás. Van egy harmadik fontos pont, és ezt is mindig tanácsolom a dél-koreaiaknak, illetve beszámolok a rossz német tapasztalatokról, és ez a bérek gyors kiegyenlítése. Kelet-Németországban még ma is jóval magasabbak a bérek, mint a termelékenység. Koreában erre nem lesz szükség, mert ott inkább arra gondolnak, hogy Északon különleges gazdasági övezetet alakítsanak ki, ahol alacsonyabb bérszínvonalon először egyáltalán be kell indítani a termelést.

Hát igen, ezek igen észszerű tervek, de hát Németországban is ilyesmiket terveztek, és mégse így lett. De talán számít az is, hogy miközben az NDK-ban szinte mindenki a nyugati tévét nézte, az észak-koreaiak még ma, a műholdak és az internet korában is a szó szoros értelmében el vannak vágva a külvilágtól.

Hummel: Kelet-Németországban a média révén nagyon jól tudták, hogyan élnek az emberek nyugaton. Egyébként a politika a saját propagandájának áldozata lett. Mivel azt gondolták, hogy sose jön el az egyesítés, nagyon sokat ígértek. Ez biztosan az egyik legnagyobb különbség Korea és Németország között, de az újraegyesítést végső soron emberek csinálják, és ha az emberek összeállnak, akkor nem törődnek azzal, hogy a kormánynak milyen tervei vannak a fiókban.

Szóval a beszélgetésben mindig oda lyukadunk ki, hogy amit a koreaiak megjegyeznek maguknak, az többnyire egyúttal a német egyesítés kritikája is. És bár az ázsiai udvariasság tiltja, hogy bírálják a vendéglátókat, azért a megjegyzésekből kiderül, hogy mi az, ahol a németek elrontották a dolgot.

Hummel: Az ázsiaiak tulajdonképpen többször is fölhozták, hogy tanulmányaik közben az az érzésük, mintha a keletnémetek a maguk szempontjából joggal képzelnék magukat másodosztályú polgároknak. Gyarmatosítva érzik magukat, vagy ahogy az ázsiaiak mondják: elveszítették az arcukat. És ez az, amit ők mindenképpen el szeretnének kerülni. Nálunk még ma is mindennapos élmény, hogy nemcsak az egyforma bérekről van szó, hanem arról is, hogy vezető pozícióba lehessen kerülni, vagy többször lehessen szerepelni az újságban, ne csak a nyugatnémet politikusok beszéljenek a keletről. Hiába egyenlítődnek ki az anyagi viszonyok, ez a sok kis lélektani mozzanat az, amiért a koreaiak azt mondják nekünk: pszichológiailag teljesen elrontottátok a dolgot.

2000. június