Kollaterális kár

Ez a kifejezés a koszovói háború idején terjedt el. Nyilván emlékeznek még rá: azt írták körül ezzel, amikor a támadásnak nem csak az esett áldozatul, akit célpontnak kiszemeltek. Ezt a kifejezést alkalmazta a hamburgi hírmagazin, a Spiegel néhány hete arra, ami Michel Friedmannal, Németország egyik legismertebb televíziós műsorvezetőjével történt. A berlini rendőrség egy embercsempész banda után nyomozott. A célpont egy bizonyos Borisz B. nevű ukrán volt, aki azóta rács mögé került, mert két lengyel társával együtt azzal gyanúsítják, hogy fiatal lányokat csempészett Németországba. A telefonlehallgatások közben figyeltek fel a rendőrök az illegális ukrán prostituáltak ügyfeleire, és azonosították Friedmant. Az persze Németországban nem bűncselekmény, ha valaki prostituáltak szolgáltatásait veszi igénybe, de Friedmannal kapcsolatban kokainról is szó volt. Friedman frankfurti lakásában és ügyvédi irodájában június 11-én házkutatást tartottak, kokain nyomaira bukkantak, és a vizsgálat a héten zárult le. Friedman immár büntetett előéletűnek számít.

Michel Friedman

Hogy Michel Friedman kicsoda, azt Németországban, pontosabban a német televíziók vételkörzetében nem kell külön elmagyarázni. A magyar hallgató kedvéért néhány idézet az eheti sajtóból: "Németország messze legagresszívabb talkshow-vezetője" - írta róla az AP hírügynökség. "Bukott inkvizítorként" említette őt a Süddeutsche Zeitung. Finomabb lelkületűeknek visszataszító, durvább fából faragott embereknek kellemesen erős - jellemezte stílusát a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ő volt az egyetlen, akinek a német tévében két saját, élő beszélgetős műsora is volt, mindkettő a közszolgálati ARD-nél. Szerepléseivel Friedman megosztotta a kedélyeket, sok híve és sok ellensége volt. A helyzetet nem teszi egyszerűbbé, hogy Friedman egyúttal Németország talán legismertebb zsidó közéleti személyisége. Keddig, amíg le nem mondott választott közéleti tisztségeiről, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának egyik alelnöke volt, szintén alelnök volt a frankfurti zsidó hitközségben, és elnöke az Európai Zsidó Kongresszusnak. Pártállását tekintve a kereszténydemokrata unió tagja. A kilencvenes évek közepén két évig az országos elnökség tagja is volt.

Miután kokain birtoklása miatt pénzbüntetésre ítélték, Friedman nem tehetett úgy, mintha nem tudná, mit gondolnak róla.

Friedman: Politikai és újságírói tevékenységem közben kemény kérdéseket tettem fel az embereknek. Most tehát el kell fogadnom, hogy - még ha magánügyről van is szó - velem szemben is ezt a mércét alkalmazzák. Ezért egyértelműen és világosan kijelentem: igen, hibát követtem el.

Friedman nagyjából ötperces, előre elkészített és a tévéprofi gyakorlatával előadott nyilatkozatát a német sajtóban többféle jelzővel illették. Patetikus, teátrális, szappanopera-szerű, jól kiszámított. És persze többen megjegyezték, hogy Friedman, a kérlelhetetlen kérdező, ezúttal egyetlen kérdést sem engedett meg az újságíróknak. Viszont a tévé nyilvánossága előtt tett szerelmi vallomást élettársának, Bärbel Schäfer televíziós műsorvezetőnek.

Friedman: A barátaimnak, akik ebben a nehéz válságban segítettek és mellettem álltak, napi 24 órán át, szívből köszönetet mondok. Ők tudják, milyen mélyen megbántam a botlásomat. Ez elsősorban Bärbel Schäferre érvényes, arra az asszonyra, akit teljes szívemből szeretek, és akivel együtt képzelem el a jövőmet, és aki az egész ügyről ugyanúgy szerzett tudomást, mint a közvélemény. Tőle személyesen és a teljes nyilvánosság előtt szeretnék egyértelműen bocsánatot kérni.

A lapok társasági rovataiból azóta tudjuk, hogy Bärbel Schäfert nagyon meghatották ezek a szavak, érzelmei még nem hűltek ki, de hogy megbocsát-e, azt még nem árulja el. Schäfer nem sokkal a botrány kirobbanása után hagyta magára Friedmant - feltehetőleg nem annyira a kokain, mint inkább az ukrán prostituáltak miatt. A Friedman nyilatkozata utáni napon Schäferre gondolt a Süddeutsche Zeitung kommentátor-nője, Cathrin Cahlweit is, aki annak a véleményének adott hangot, hogy az egész ügyből nem sok marad, legfeljebb annyi, hogy vannak férfiak, akik prostituáltakhoz járnak, olyanokhoz, akikről tulajdonképpen tudniuk kellene, hogy nem önként bocsátják áruba a testüket. De Friedmannak ezt az élettársával kell megbeszélnie és sajátmagával kell tisztáznia - írta a kommentár.

Nem mindegyik női kommentátor volt ilyen elnéző. A Spiegelben Karen Duve írónő - a német publicisztikában nem szokatlan erős szavakkal - egyebek mellett ezt kérdezte: Friedman miért nem ott veszi a húst, ahol még házilag vágják, miért az ukrántól rendeli meg? Ahogy nyilván az sem érdekelte, hogy a pezsgőjéhez a szőlőt környezetbarát módon préselték-e - vett elő egy további hasonlatot az írónő -, Friedman ugyanúgy azzal sem törődött, milyen módszerekkel bocsátották áruba a kelet-európai prostituáltakat. Karen Duve cikke olyasmi tanulsággal végződött, hogy ha Friedman példája nyomán eljutna az emberek agyáig a leánykereskedelem embertelensége, akkor Friedman többet ért volna el, mint egész eddigi pályafutása során.

Megint más megközelítésben szemlélik az ügyet a szakmai szervezetek - tudniillik a prostituáltak szövetségei. Ezen ne tessék csodálkozni: mióta Németországban nem ütközik törvénybe a prostitúció, azóta a prostituáltaknak még a szolgáltatási szakszervezetben is van képviseletük. A berlini Tagesspiegelben egy kisebb szervezet, a Szexuális Szolgáltatások Országos Szövetsége képviselője nyilatkozott, és azt javasolta, hogy a külföldi prostituáltak kapjanak munkavállalási engedélyt. A külföldiek szolgáltatásai iránt ugyanis már csak azért is nagy a kereslet, éppen a hírességek körében, mert mintegy szavatolják a diszkréciót. A nyelvet sem nagyon értik, és kevésbé fenyeget az a veszély, hogy felismerik ügyfeleiket.

Miután Németországban az utóbbi években, a prostitúció legalizálásáról szóló törvény előkészítésének és elfogadásának idején, széles körű vita folyt, most ismét szóba került a téma, és az újdonság legfeljebb az, hogy bekövetkezett, amitől tartottak: a törvény csak a német prostituáltak helyzetét könnyítette meg, és nem változtatta meg az illegális külföldiek kiszolgáltatottságát. Így nyilatkozott a Spiegelnek egy kormánypárti képviselőnő, a zöldekhez tartozó Irmgard Schewe-Gerigk. A Spiegel is szóba hozta, a Süddeutsche Zeitung pedig részletesen kifejtette: az Európai Unió tagjai közül eddig csak Belgium és Olaszország csatlakozott az ENSZ-nek ahhoz a jegyzőkönyvéhez, amely az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében azt ajánlja, hogy a prostitúcióra kényszerített nőknek adjanak tartózkodási engedélyt. Németországban ez még nem így van, ezért nem könnyű leleplezni az embercsempészeket, mert a prostituáltak, ha a kiutasítás fenyegeti őket, nemigen hajlandóak tanúskodni. De azért előfordul, hogy megteszik. Michel Friedman esetében nem tudni, mi történt volna, ha tárgyalásra került volna sor: meg nem erősített sajtóértesülések szerint a rendőröknek ukrán prostituáltak mondták el, hogy kokaint láttak Friedmannál. Tárgyalás azonban nem lesz: Friedman esetében a rövidített eljárásnak azt a változatát választották, amely itt a "büntetőparancs" névre hallgat. Ha a gyanúsított elfogadja a büntetést, sem ő nem bizonyíthatja ártatlanságát, sem az ügyész a bűnösséget, hanem az ügyész által javasolt büntetés egyből jogerőssé, a gyanúsított pedig egy bizonyos határon felül - mint ebben az esetben is - büntetett előéletűvé válik. Friedman elfogadta a 17.400 eurós büntetést, amelyet kábítószer birtoklása miatt róttak ki rá, és ezzel megmenekült a további kellemetlenségektől, amelyek egy nyilvános tárgyaláson érhették volna. Az utóbbi években egyébként hasonlóképpen büntetőparanccsal zárult a vizsgálat Kohl volt kancellár ellen, a szabálytalan pártpénzügyek miatt, vagy Klimmt közlekedési miniszter ellen, egy focicsapat szabálytalan támogatása miatt.

Az embercsempészek ügye közben további fordulatot vett. Elterjedt, hogy az ukrán lányok szolgáltatásait más ismert személyiségek is igénybe vették, ezért a vizsgálat során a parlamentben 40 képviselő telefonját hallgatták le. Ezt nem sokkal később cáfolták: eszerint nem 40 telefonról volt szó, hanem egyről, és az sem képviselőé volt. A közszolgálati ZDF televízióban Susanne Kastner, a parlament szociáldemokrata alelnöke ezt mondta:

Kastner: Ami pillanatnyilag lejátszódik ezekkel a gyanúsításokkal, az a parlament lejáratását jelenti, a demokráciánk lejáratását, és természetesen azt is, hogy megint csökken a politikusok iránti bizalom.

De kinek állhat ez érdekében? - tették fel a kérdést a Bundestag alelnökének.

Kastner: Mindazoknak, akik érintve vannak az ügyben, és lehetőleg baj nélkül akarnak kikerülni a bírósági eljárásból.

A ZDF televízió szerint tehát elképzelhető: politikusok neveit hintik el, hogy keresztezzék a Boris B. és csempészbandája elleni eljárást. Hogy végül milyen eredménnyel zárul a vizsgálat a leánykereskedelem ügyében, azt ma még nem tudhatjuk.

Ami viszont a kokaint illeti, a meglepetés korlátok között maradt. Mint a berlini Tagesspiegel írta egész oldalas kokain-körképében, hosszú azoknak a prominens személyiségeknek a listája, akik kokaint fogyasztottak. A lap hozzátette, hogy az előítélet azonban csal: időközben a középrétegek is fogyasztókká váltak - Németországban százezer körül lehet a kokainfüggő emberek száma.

Az 2000. Év Nyakkendőembere (A mindig elegáns Friedman a nyakkendőipar kitüntetetésével)

Ez lehet a háttere annak a kijelentésnek, amely Andreas Nachamától, a berlini zsidó hitközség egy korábbi vezetőjétől származik, és úgy szól, hogy amilyen kevéssé szenvedte meg a németországi profi futball Christoph Daum ügyét, annyira kevéssé fog ártani a mostani ügy a zsidó közösségnek. Christoph Daum 2000 októberében lepleződött le, és a kokain miatt esett el a nemzeti válogatott edzői posztjától. Tavaly október óta egy osztrák klubnál edzősködik. Németországban ugyancsak ismert eset Konstantin Weckeré. A népszerű énekest 96-ban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és ezt hosszas pereskedés után enyhítették felfüggesztett börtönre és magas pénzbüntetésre. Wecker időközben a kábítószer elleni küzdelem egyik aktivistája, és énekesként továbbra is népszerű. A közvélemény mintegy rehabilitálta Eckard Witzigmann mesterszakácsot is. Hogy Michel Friedman reménykedhet-e, azt ma még nem tudhatjuk. Ő maga kedden azt kérte, hogy kaphasson még egy esélyt. Az illetékesek egyike, Helmut Reitze, a hesseni tévé elnöke, vagyis Friedman műsorának eddigi gazdája, nem tűnt túl szigorúnak. Ezt mondta Friedmanról:

Reitze: Bizonyára eltart néhány hónapig, amíg felméri a helyzetet. Megbeszéltük, hogy ősszel beszélünk arról, vajon lesznek-e jövőre a hesseni tévében további Friedman-műsorok, és ha igen, akkor milyenek.

Az első közvéleménykutatás, egy tévéújság felmérése szerint a megkérdezettek 32 százaléka szeretné, ha Friedman visszatérne a képernyőre, 52 százaléka nem. Azt mindenesetre feltételezhetjük, hogy ha Friedmannak esetleg megint lesz tévéműsora, abban már töltheti be a kérlelhetetlen kérdező eddigi szerepét. Ami Friedman másik szerepét illeti, azt, amelyet a zsidó közösségek életében játszott, nem elszigetelt vélemény az, amelyet Salomon Korn, a frankfurti hitközség elnöke, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának egyik elnökségi tagja így foglalt össze:

Korn: Most pihenést és távolságtartást kért magának. Nyilván az a szándéka, hogy újra magára találjon. Ha ez bekövetkezik, ha a végére jutott ennek az érési folyamatnak, amelyre törekszik, akkor tulajdonképpen semmi sem fog az ellen szólni, hogy megint tisztségeket töltsön be zsidó intézményekben.

Németországban az utóbbi hetek sajtóvisszhangjaiban megoszlottak a vélemények arról, hogy a Friedman elleni vizsgálatnak és az azt kísérő kommentároknak van-e antiszemita élük. A Németországi Zsidók Központi Tanácsában, amely érzékenyen figyeli az antiszemitizmus megnyilvánulásait, ezúttal, úgy látszik, nem gyanakodtak ilyesmire. Legalábbis a Tanács elnöke, Paul Spiegel néhány nappal a vizsgálat lezárulása előtt egy tévényilatkozatban azt mondta: "Nem hiszem, hogy a barátom elleni vizsgálattal kapcsolatban antiszemita támadásról lenne szó a németországi zsidók ellen".

2003. július 13.