Az új nagykövet

Az, hogy odahaza dzsessz-zenekara volt, és 35 évével valószínűleg ő a legfiatalabb nagykövet a német fővárosban, hamarabb feltűnt a lapok berlini társasági rovatainak, mint az, hogy Pröhle Gergely nagykövetként mit is csinál. Annál is inkább, mert akadt olyan fogadás, ahol oda is ült a zongorához, és eljátszotta azt az örökzöld dzsesszmelódiát, amelyet a magyar közönség "Ez történt Lellén" címmel ismer. A diplomáciai bemutatkozáshoz pedig hozzátartozott, hogy amikor két hete átadta megbízólevelét Rau köztársasági elnöknek, akkor a kíséretében lévő hat diplomata közül négy nő volt. Tudnivaló, hogy a szociáldemokraták és a zöldek, akik most Németországot kormányozzák, nagyon igyekeznek növelni a nők arányát a politikában. Ezek is komoly dolgok, de még komolyabb, hogy eltelt egy évtized a határnyitás, a berlini Fal leomlása óta, és a magyar-német viszony változóban van.

Pröhle
Pröhle Gergely

Itt a vállonveregetés időszaka elmúlt. A hála soha nem volt politikai kategória, de nem lehet arra hivatkozni, hogy mit csináltunk mi 1989-ben, illetve mit csináltak a németek 1956-ban, ami, hogyha háláról beszélünk, legalább annyira fontos, mint az, amit mi tettünk 1989-ben. Tehát kicsit visszatért egyfajta normalitás, csak mondjuk, nekünk, akik tényleg minél előbb az Európai Unió tagjai akarunk lenni, minél jobb gazdasági pozíciókat akarunk szerezni Európán belül magyar-német viszonylatban is, mi nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ebbe a nagy szürke átlagba teljesen beleolvadjunk. Azt hiszem, hogy folyamatosan fújni kell a magunkét és a saját érdekeinket érvényesíteni, és mivel nagy országról van szó, ezért ezt nagyon sok helyen kell megtenni. Ez az igazi feladat.

És erre a feladatra Pröhle Gergely nem most kezdett felkészülni.

Nem ismeretlen helyre jöttem, és ez nagyon nagy előny. Elég régen követem, egyetemista koromtól fogva, sőt azt megelőzően is mindazt, ami Németországban zajlik, mind a két részén, hozzá kell tennem, és voltaképp mind a két országnak az ismerete, mármint az NSZK és az NDK ismerete egyaránt szükséges ahhoz, hogy az ember ezt a mostani, eszmei értelemben egyáltalán nem egységes Németországot megértse. Nagyon nagy távolságok vannak továbbra is a két országrész között, holott a német kormányok óriási erőfeszítéseket tettek, hogy ezek a különbségek eltűnjenek.

Az új berlini nagykövet előéletéhez tartozik, hogy korábban éveken át a Friedrich Neumann alapítvány, a német liberális párthoz, az F.D.P.-hez közelálló alapítvány budapesti irodáját vezette. Most, amikor Németországba érkezve fölkereste a régi ismerősöket, ez időben egybeesett azzal, hogy a Fidesz távozóban van a Liberális Internacionáléból, úton van az Európai Néppártba.

A régi ismerősöket, barátokat, kollegákat valóban fölkerestem, és ők úgy látják, mint egyébként mindenki a német politikában és közéletben, és ez, azt hiszem, hogy valahol az itteni politikai kultúra fejlettségét jelzi, hogy ez a magyar pártok magánügye, belső ügye, hogy ki mikor, hova lép. Egy biztos, hogy itt az F.D.P., a liberális párt az egyetlen olyan párt, aki következetesen és tényleg mindenféle fenntartás nélkül támogatja a mi európai uniós tagságunkat. Úgyhogy nagyon fontos, hogy ezek a kapcsolatok továbbra is élőek legyenek. Én azt hiszem, hogy ebben a kapcsolatrendszerben semmi zavar nem következett be.

Ezekben a napokban magyar napok zajlanak Berlinben, és ehhez tartoztak az 56-os évfordulós rendezvények is. Amikor felidézem azt a kétségkívül szubjektív véleményt a közönség soraiból, amely szerint a nagykövet ünnepi beszéde nem volt leöntve nemzeti szósszal, Pröhle Gergely így válaszol:

1956-ot nyilván mindenki másképp látja. Másképp látják azok, akik megélték, másképp azok, akik nem, akik számára egyfajta mítoszt jelent, mint ahogy nekem is, és nem hiszem, hogy a németországi magyar nagykövet feladata lenne, hogy egy kötelező értelmezést nyújtson ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy 1956-ról beszéljünk Németországban, mert nem szabad elfelejteni, hogy annak idején Németország több mint 200 ezer menekültnek adott otthont, amiért nekünk legalább annyira hálásnak kell lenni nekik, mint amennyire ők hálásak nekünk az 1989-es határnyitásért.

2000. október


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz