Országimázs

Hódmezővásárhelykutasipuszta.

Ne tessék a térkép után nyúlni, ez a hamisítatlan magyar falu igazából német. Idősebbek emlékeznek rá, mégpedig nagyon is jól, mert hosszú éveken át egy népszerű regény, egy bestseller határozta meg a németek Magyarországról alkotott képét. "Ich denke oft an Piroschka" Gyakran gondolok Piroskára. A romantikus, könnyű szerelmi történetből nem kevésbé népszerű film is készült, Liselotte Pulverrel a főszerepben. A film egy olyan vidéki Magyarországot mutatott be, amely valójában sohasem létezett, ahogy nem létezik a színhely, a német fülnek igazán magyarosan hangzó Hódmezővásárhelykutasipuszta sem.

Létezett viszont az 54-es berni világbajnoki meccs, amely a közös magyar-német történelemnek szintén emlékezetes eseménye. Olyannyira, hogy Joschka Fischer külügyminiszter - aki tudvalevőleg Budakesziről származik - időnként fölemlegeti, hogy az idősebb Fischer bizony megkönnyezte, amikor a magyarok kikaptak a németektől. Pedig a budakeszi német család a kitelepítés után akkor már pár éve az NSZK-ban élt. Joschka ezenkívül szívesen emlegeti a nagymama réteseit.

Az újabb keletű, és valóban sok német szívében ott lakozó élmény pedig Magyarország szerepe a német egyesítésben. A nevezetes 89-es határnyitást politikusok és magánemberek mind a mai napig emlegetik. Amiből lassacskán az a kép alakul ki, hogy azóta már bent is vagyunk Európában - vagyis hát abban, amit többnyire ezen értenek, vagyis az Európai Unióban. Pár hónapja magyarországi vendéggel jártam egy berlini áruházban. A rokon vett egy pár cipőt, és a magyar turisták sokéves szokásának megfelelően kért egy papírt a Mehrwertsteuer visszatérítéséhez. Akár hiszik, akár nem, a pénztáros utánanézett a füzetében, hogy Magyarország nem tagja-e az Európai Uniónak, mert az Unión belül nem jár adóvisszatérítés. Ezen mi persze mulattunk egy kicsit, de a pénztáros hölgy azt mondta, hogy az ember sohasem lehet biztos, annyi mindent hallani manapság.

Mindez persze nem változtat azon, hogy a hagyományos kép is kitartóan tovább él. Erről nem készült közvéleménykutatás, de bárki, aki németekkel szóba elegyedik, meggyőződhet arról, hogy a beszélgetés többnyire néhány témával kezdődhet: a Balaton, a magyar konyha, a magyar borok, elsősorban a tokaji, vagy hogy milyen nehéz a magyar nyelv. Bár - minden nehézség ellenére feltűnően sok német tudja barátságosan, ugyanakkor utánozhatatlan kiejtéssel közölni, hogy jónapot, viszontlátásra, egészségedre. Meglepően hamar kiderül, hogy milyen sok németnek vannak magyar ismerősei, barátai. Ez persze főleg a keletnémetekre vonatkozik, akiknek a szocializmus évtizedeiben a kevés lehetséges külföldi úti cél közül többnyire Magyarország volt a legkedvesebb. Ami egészen odáig terjed, hogy még elevenek az emlékek a híres siófoki pulóverpiacról, és ezzel összefüggésben az NDK-devizaszabályok okozta magyarországi pénztelenségről.

Amiről viszont nemcsak személyes élmények, hanem komoly közvéleménykutatások alapján számolhatok be, az az, hogy az Európai Unióba igyekvő országok közül a németek Magyarországot fogadnák a legszívesebben. Ez évek óta így van. Az Uniós tagállamoknak megvannak a maguk kedvencei, például a finneknek az észtek, a görögöknek a ciprusiak, jó néhány nyugat-európai országban a lengyelek a legnépszerűbbek - Németországban a magyarok állnak az első helyen a tagjelöltek közül.

2000. december