A Nobel-díj előtt

Újabb német irodalmi díjat kapott Kertész Imre. A Hans Sahl emlékére alapított díjat vette át este Berlinben. A díjat 1995 óta minden évben kortárs íróknak ítélik oda. Ez az első alkalom, hogy a díjat nem németül író szerző kapta.

A díj névadója, Hans Sahl német író és újságíró, aki a nácizmus elől menekült az Egyesült Államokba. 1993-ban halt meg, és ezután két évvel adták át először a róla elnevezett díjat. A díjat odaítélő társaság "A Szövetségi Köztársaság Szerzőinek köre, Fórum az Irodalomért és Politikáért" névre hallgat. Tagjait az önkényuralmakat ellenző szellemiség, a szabadelvűség és az ideológiáktól való távolság köti össze. A díjat azért Hans Sahl emlékére alapították, mert ezzel is jelezni akarják, hogy a 20. század többféle diktatúráit egyaránt elítélik, a különbségek ellenére is együtt kezelik Auschwitzot és a Gulágot. Az idei díj összegét a nagy konzervatív lapkiadóhoz tartozó Axel Springer Alapítvány ajánlotta föl, magát a Szerzői Kört kezdettől fogva támogatja a kereszténydemokratákhoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány.

Kertész Imre az utóbbi években több német művészeti díjban is részesült. 1995-ben a brandenburgi irodalmi díjat kapta meg, 2000 novemberében, éppen a születésnapján, pedig a Die Welt című napilap irodalmi díját, utóbbival életművét ismerték el. 2001. júniusában a legmagasabb német művészeti elismerésben részesült: bekerült a Pour le mérite rend tagjai közé.

Kertész Imre műveinek legtöbbje németül is olvasható, sőt, Németországban talán nagyobb figyelmet keltenek könyvei, mint odahaza. És a német irodalmi díjak hátteréhez mindenképpen hozzátartozik, hogy Kertész Imre életútjának első németországi állomása Auschwitz volt.

* * *

(Interjú Kertész Imrével a Hans-Sahl-díj átadása után, a Nobel-díj odaítélésének előestéjén)

Jól látom-e, hogy mintha Németországban nagyobb elismertség, nagyobb érdeklődés övezné a munkásságát, mint Magyarországon, és ha így lenne, akkor ennek vajon mi az oka?

Ez mindenképpen így van. Az én forrásom a holokauszt. Magyarországon a holokauszt-tudat nincs jelen a társadalomban, nem néztünk szembe még a magyar történelemnek ezzel a nem éppen derűs oldalával. Ez tulajdonképpen most már majdnem el is késett, hiszen Európában mindenütt feldolgozták már ezt a traumát.

Mivel függ össze az, hogy Németországban ennyire jól fogadják az ezzel kapcsolatos regényeit, beszédeit, köteteit. Az Ön életútjának az első németországi állomásai Auschwitz és Buchenwald voltak, és most egészen más körülmények között van itt. Közben Nietzschét fordított, a német irodalom pártolója volt Magyarországon. Mi köti össze ezt a két pontot az Ön életútján?

Kertész Imre

Voltaképpen Auschwitzot és Nietzschét semmi sem köti össze. Én nem vagyok híve annak a felfogásnak, hogy a német kultúra volt az, ami egyenesen Auschwitzhoz vezetett. Úgyhogy itt ez már olyan pont, amit Ön keres, hogy mi az, amit a németek értékelnek bennem. Tehát én nem látok semmiféle német sajátosságot abban, hogy Auschwitz létrejött. Sajnos ilyen vagy hasonló tragédia bárhol megtörténhetett volna és megtörténhet a világban. Ehhez nem kell németnek lenni, ehhez nem kell zsidónak lenni. Bárkivel, bármikor megtörténhet, hogy ellenségnek kiáltják ki, üldözik és szörnyű körülmények közé helyezik. Én azt hiszem, hogy a németek azt értékelik a regényeimben - amelyeket otthon írtam, Pesten, elzártságban a 60-as években, amikor semmi kapcsolatom a későbbi német közönségemmel nem volt - azt hiszem, azt értékelik bennem, hogy én valóban megírom azt a mechanizmust, azt a gépezetet, amely a holokauszt volt, anélkül, hogy vádaskodnék vagy nemzeti sajátosságokból indulnék ki. Tehát az egész történetet emberileg interpretálom. Főként és elsősorban: visszaállítom a Sorstalanságban a valódi időt, tehát nem a restrosprektív literatúrát használom, ami abból indul ki, amit már később tudunk, hanem visszaállítom valóban azt az időt, ahogyan ez történt, amikor még naívak voltunk, semmit sem tudtunk, és teljesen tudatlanul mentünk Auschwitz felé. Számos olyan levelet és észrevételt kaptam Németországból, hogy a regényemen keresztül értették meg, hogyan volt egyáltalán lehetséges Auschwitz - amit nem értettek meg a sok erkölcsi ujjfelmutatásból és vádaskodásból.

Ami Önt és Hans Sahlt, akiről a díjat elnevezték, összeköti - ahogy itt a méltatásokban is elhangzott - az nem más, mint egyfajta külső vagy belső emigráció, az, hogy nem pusztán a diktatúra ellen és a szabadság mellett voltak, hanem mindenfajta diktatúra ellen. És Ön is azt mondta, hogy Hans Sahlhoz elég közel érzi magát.

Szocialista totalitarizmus vagy náci totalitarizmus, egyaránt totalitarizmusok, noha mindegyiknek megvan a maga sajátossága.

Hans Sahlról mit kell tudnunk? Ön azt mondta, hogy saját maga sem nagyon ismerte azt az írót és újságírót, akiről ezt a díjat elnevezték.

Ez valóban így van. Hans Sahl nem annyira kimagasló figurája a német társadalomnak, hogy róla állandóan és mindenütt olvasni lehetett volna, de Hans Sahl, amennyire én most gyorsan utánanéztem, nemcsak töretlen jellemű és törhetetlen jellemű ember, kiváló tudósító, újságíró volt, de kiváló irodalmár is volt. Hogy úgy mondjam, világló jelleme volt az, ami őt egy társaság központjává tehette. Egy olyan társaságé, amelynek az volt az elve, hogy minden ideológiával szembeszegült. Természetesen főként és elsősorban, és ezt nagyon fontos megjegyezni, keletnémet írókból állt, olyanokból, akik a DDR-rezsimnek szegültek ellen. Tehát ilyeneket bátorított elsősorban Hans Sahl.

2002. október 9.