Párt és sajtó

"Lehetetlen" - mondja Tissy Bruns. Lehetetlen, hogy egy német pártkongresszusról kizárjanak egy tudósítót. Bruns kolléganő elég tájékozott ilyen ügyekben: mint régi szakmabeli, ő a politikai tudósítókat tömörítő egyesület, a Bundespressekonferenz elnöke. Elvben elképzelhetőnek tartja, hogy egy kellemetlen kommentár miatt nemhivatalosan távolmaradásra ösztönözzenek valakit, bár a gyakorlatból ilyen esetre sem emlékszik. Hivatalosan nem is lehetne egy nyilvános rendezvényről kizárni egy tudósítót, mert olyan vihar törne ki, amelyet senki sem kockáztatna meg, mondja Tissy Bruns, és mindjárt mosolyognia is kell, ha pusztán elképzeli a helyzetet.

Az újságírók között akkor lehet válogatni, amikor a politikusok háttérbeszélgetésre hívják őket. Ebben senki sem találhatna kivetnivalót, és a politikusok azt is megtehetik, hogy egyik-másik lapnak nem adnak interjút. Köztudott volt, hogy a konzervatív Helmut Kohl kancellár egyszerűen nem volt hajlandó nyilatkozni a liberális Spiegelnek. Kohlnak ez a személyes vesszőparipája azonban egyáltalán nem akadályozta meg a CDU más magas rangú vezetőit abban, hogy nyilatkozzanak a nagy hamburgi hírmagazinnak. Ami egyébként a háttérbeszélgetéseket illeti, Tissy Bruns megjegyzi, hogy manapság már ilyenkor sem csak a magukéhoz hasonló politikai színezetű újságírókat hívják meg, hanem viszonylag szélesebb palettát tartanak kívánatosnak, ügyelnek arra, hogy a nagy szerkesztőségek képviselve legyenek.

Mivel történetünk szempontjából, ha érintőlegesen is, de érdekes, el kell még mondanom, mi is az a Bundespressekonferenz (Szövetségi Sajtóértekezlet), amelynek Tissy Bruns, a konzervatív Welt (korábban a liberális Tagesspiegel) munkatársa az elnöke. Olyan újságíró-egyesület, amely vendégül látja a vezető politikusokat és szóvivőket, vagyis például a kormány- és minisztériumi szóvivők rendszeres, hetente háromszor megtartott tájékoztatóit nem a miniszterelnökség vagy a kormány sajtóhivatala szervezi, hanem ez az egyesület. Ha a miniszterek a nyilvánosság elé állnak, rendszerint azt is az egyesület vendégeként teszik. A sajtóértekezleteket mindig az egyesület egyik elnökségi tagja, valamelyik tekintélyes politikai tudósító vezeti. Ez a máshol nem túl gyakori megoldás a Szövetségi Köztársaság első évei óta így van, és senki nem is akarja megváltoztatni. Tissy Bruns szerint ez is azt jelenti, hogy "nincs menekülés", nem válogathatják meg, hogy kik előtt nyilatkoznak. A sajtóértekezletek résztvevőit, vagyis az egyesület tagjait ugyanis (mint minden német egyesületben) a vezetőség veszi fel a tagok sorába, a sajtóértekezletekre, köztük a kormányszóvivői tájékoztatókra is, a meghívókat az egyesület küldi szét. És ha már a magyar tudósító ilyesmikről érdeklődik, Bruns kolléganő elmondja, hogy tapasztalatai szerint a tudósítások minőségét végső soron nem az újságírók politikai színezete, hanem szakmai felkészültsége határozza meg. A tudósítások vagy kommentárok lehetnek akár gonoszak is - ha egy politikus nem tud együtt élni a bírálattal, akkor pályát tévesztett, mondja Tissy Bruns.

A Bundespressekonferenz és a kormány együttélése persze együttműködést, és - ha ezt nem verik is nagydobra, de - kormányzati támogatást feltételez. Mégis, a kormány és a sajtó viszonyában mindenképpen szempont, hogy a miniszterek és a szóvivők formálisan az újságírók vendégei, mondhatni szolgáltatói. Érdekes, árnyalatnyi különbségeket jelez, hogy mely sajtótájékoztatókat tartják ugyanabban az épületben, de nem a Bundespressekonferenz termében, hanem máshol. Nem véletlen, hogy aki ad magára valamit, az igyekszik a Bundespressekonferenz előtt nyilatkozni, ez nagyobb tekintélyt és gyakran nagyobb látogatottságot is jelent.

Ne essünk azonban az egyoldalúság bűnébe. A vezető újságíró után kérdezzük meg a Fidesz egyik testvérpártját, a CDU-t is! A sajtóosztályon Steffi Hagelüken válaszol kérdésünkre, hogy mi történne, ha a CDU-ban valaki megbántva érezné magát egy kommentár miatt. A kommentár nem számít, az csak egy kommentár, egyértelműen valakinek a személyes véleménye, és nem több, mondja a pártszóvivő. Más kérdés, ha valakit megsértenek. A jó ízlésnek vannak határai, amelyeket nem szabad túllépni. Ilyen esetekben a pártnak érdemes élnie a sajtójog eszközeivel, már csak azért is, hogy az ilyesmi ne forduljon elő többször. De még ilyenkor sem biztos, hogy nyomban bírósághoz fordulnának, folytatja a szóvivő, hanem előbb párbeszédre törekednek, és ha a jó szó nem vezet eredményre, elég akkor a bírósághoz fordulni. Illetve, ha nagyon szélsőséges esetről van szó, akkor is van más megoldás: a Sajtótanácshoz lehet fordulni. (A Sajtótanács a lapkiadók és a szerkesztőségek közös önszabályozó szerve. Olyasmi, mint az ORTT panaszbizottsága, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nem a pártok, hanem az érintettek működtetik. A rádiókra és a tévékre Németországban más rendszer érvényes.) Amikor a beszélgetésben idáig érünk, Steffi Hagelüken elgondolkodik, majd közli, hogy ilyen szélsőséges esetre viszont nem emlékszik. Ennyire toleráns a CDU? Vagy ennyire visszafogott a német sajtó? A válasz: Németországban nincsenek olyan szélsőséges esetek, mint Amerikában vagy Angliában, ahol jóval agresszívabb a sajtó. Mégis, előfordulhatna, hogy a CDU saját maga alkalmaz szankciót egy nemszeretem újsággal szemben, mondjuk kizárja a tudósítót a pártkongresszusról? Nem, nem és még egyszer nem. Kizárt dolog. Mindenki egyenlő elbánásban részesül. Nem tudja, milyen a helyzet más országokban, mondja a szóvivő, de Németországban a politikusok és az újságírók tisztában vannak azzal, hogy bármilyen nehéz terepen mozognak is, egymásra vannak utalva. Hogy eltér a véleményük, az a szakmával jár, de a konfliktusaikat inkább közösen igyekeznek megoldani.

2001. május