Nemzeti ünneptelenség

A németeknek nincs olyan napjuk, amelyet az egész nemzet tényleg ünnepelni tudna. Ezt nem én mondom, ez feketén-fehéren ott áll egy vaskos kötetben, a német politikai rendszer kézikönyvében. A könyv legalábbis félhivatalos, erre utal, hogy a kiadó az Országos Politikai Képzési Központ. A kötetet államköltségen terjesztik, vagyis mondhatjuk, hogy az idézett - nem éppen dagadó kebelből származó - megállapítás az országimázs-alakítás része. És valóban: a németeknek nincs olyan szerencséjük a nemzeti ünnepükkel, mint mondjuk a szomszédban a franciáknak, akik a Bastille ostroma óta egyfolytában tudják, mit ünnepelnek és miért.

Német földön csak akkor volt egyszerű a helyzet, amikor nem volt demokrácia. A királyság és császárság idején az uralkodó születésnapját ünnepelték, a náci időkben a Führer születésnapja volt az ünnep. A kettő között, a weimari köztársaságban az alkotmány napjával próbálkoztak, de nem sok sikerrel, a nemzet nem érezte magáénak az ünnepet. Az NDK-ban az 1949-es államalapítás évfordulóját jelölték ki, és 40 éven át egyik október 7-ével sem volt gond, leszámítva az utolsót, a 89-eset. Erich Honecker még javában mondta ünnepi beszédét a Köztársaság Palotájában, miközben odakint már gyülekeztek a tüntetők, akiknek a békés ellenállása egy hónappal később ledöntötte a berlini falat.

A berlini fal leomlása kétségkívül olyan történelmi esemény volt, amelyből akár nemzeti ünnep is lehetett volna. Lelkesedés övezte nagy népi megmozdulás, világtörténelmi fordulattal. November 9-ének volt is esélye, hogy az egyesített Németország nemzeti ünnepe legyen, de mégsem lett, mégpedig egy gyakorlati és egy elvi okból. A gyakorlati ok az, hogy ehhez a naphoz véletlenül túl sok és meglehetősen ellentmondásos évforduló is kapcsolódik. Igaz, hogy 1918-ban ezen a napon kiáltották ki a köztársaságot, de 23-ban ez volt a müncheni Hitler-puccs napja, és 39-ben ez volt a nagy zsidóellenes pogrom éjszakája is. Annak a megemlékezését meg mégse lehet összekeverni az ünnepléssel. A másik baj pedig az volt november 9-ével, hogy a Fal leomlása a keletnémetek műve volt, a nyugatnémetek leginkább a tévében nézték. Úgyhogy ez a nap ugyanúgy nem lehetett össznémet ünnep, mint május 23-a, a nyugatnémet alkotmány 1949-es kihirdetésének évfordulója. Végül október 3-a mellett döntött a parlament. 1990-ben ezen a napon egyesült a két Németország. Ez nem volt nagy nap. Még csak alkotmányozási vita vagy népszavazás se volt: az NDK egyszerűen csatlakozott a Szövetségi Köztársaság alkotmányához. Az igazi fordulat a Fal 89 őszi leomlása és a valutaunió 90 nyári bevezetése volt. 90 októberére már csak az adminisztratív aktus és a hivatalos ünneplés maradt. Márpedig az a nap, amikor a parlament előtt a dísztribünt ácsolják a miniszterelnöknek, korántsem olyan magával ragadó, mint mondjuk a Bastille-t megrohamozni vagy a Heckenast-nyomdát lefoglalni.

A legérdekesebb talán az, hogy hogyan lett állami ünnepe 53-ban az akkori NSZK-nak. Akkoriban, négy évvel az NSZK megalakulása után nem volt nemzeti ünnep. A weimari köztársaság hagyományaihoz visszanyúlva próbálkoztak ugyan az alkotmány napjával, de ez ugyanúgy nem aratott sikert, mint pár évtizeddel korábban. Mellesleg a himnusz is csak hosszas huzavona után lett meg 52-re, amikor az olimpia miatt már muszáj volt valamit kitalálni. 53. június 17-én aztán Kelet-Berlinben munkásfelkelés tört ki, átterjedt több más NDK-városra, míg végül pár nap múlva a szovjet csapatok leverték. Ez a június 17-e a német történelemben egy kicsit olyan, mint Magyarországon 56. október 23-a. A bonni parlament bámulatos gyorsasággal, már július 3-án ünnepnappá nyilvánította június 17-ét, mégpedig a német egység napjává, és ez a nap volt a nemzeti ünnep egészen addig, amíg be nem következett a német egység. De hogyan lehet nemzeti ünneppé nyilvánítani egy néhány héttel korábbi, mondhatni aktuális politikai eseményt? Itt az ideje, hogy megkérdezzük azt a szakértőt, aki az idézett kézikönyvben a nemzeti jelképekről szóló részt írta, Rainer Bovermann politológust, a bochumi egyetem docensét.

Bovermann: Ez az ünnepnap azonnal pártpolitikai viták tárgya lett, mert akkoriban, az 50-es években napirenden voltak a nézeteltérések: a kereszténydemokraták Konrad Adenauer kancellár vezetésével a nyugati integráció hívei voltak, a szociáldemokraták, Kurt Schumacherrel az élükön viszont még igen erősen ragaszkodtak a német újraegyesítéshez. A szociáldemokraták azzal nyomultak, hogy június 17-ből legyen ünnepnap, és a kereszténydemokratáknak tulajdonképpen be kellett adniuk a derekukat, ha nem akartak abban a színben feltűnni, hogy kevésbé nemzeti érzelműek.

A politika azonban forgandó. Jóval később, amikor a 70-es években Willy Brandt vezetésével a szociáldemokraták meghirdették a keleti politikát, kellemetlenné vált nekik a kétségkívül NDK-ellenes nemzeti ünnep, de akkor már nem tehettek semmit.

Bovermann: Mivel a lakosság nem különösebben érezte magáénak az ünnepnapot, a 70-es években a szociáldemokraták azzal próbálkoztak, hogy megszüntessék, és ezzel elhárítsanak egy akadályt az együttműködés útjából. Sajátságos módon ezt a szakszervezet hiúsította meg, mert ragaszkodott a munkaszüneti naphoz.

Hát igen, a munkaszünet is fontos. De vajon miért véli úgy nemzeti-ünnep-szakértőnk, hogy nincs olyan ünnep, amelyet az egész német nemzet magáénak érez? Talán azért, mert túlságosan új keletű, politikai töltésű évfordulókat választottak?

Bovermann: Természetesen mondhatnánk azt is, hogy egy ünnepnapot akkor fogadnak el, ha kialakult valamilyen hagyomány. De azt hiszem, lehetségesnek kell lennie, hogy viszonylag friss eseményekből legyen állami ünnep. Én inkább abban látom a problémát, hogy ha végignézzük a lehetséges ünnepnapok hosszú listáját, nem találunk olyan eseményt, amelynek az egész nemzet tevékeny részese volt, amely pozitív kicsengésű és amelynek lehetőleg a szabadsághoz is köze van.

Illetve, mégis. Rainer Bovermann, a bochumi egyetem politológus docense, ha még egyszer belegondol, majdnem talál egy ilyen sorsfordulót.

Bovermann: Tulajdonképpen visszanyúlhatnánk az 1848/49-es forradalomhoz, ha már, ahogyan Ön is mondta az előbb, régebbi eseményt keresünk. Csakhogy Németországban ez a forradalom többé-kevésbé megbukott, legalábbis restaurációs időszak követte. Fő céljai közül a német egységet 1871-ben felülről hozták létre a német-francia háború után, a szabadság kérdését pedig az 1918/19-es forradalom oldotta meg.

Szóval, a 48-as forradalom nem alkalmas nemzeti ünnepnek? Mert leverték, és céljai csak később valósultak meg? Több kérdésünk nincs német szakértőnkhöz, már látjuk, hogy bármennyire közeledünk is Európához, a nemzeti ünnepek ügyében szó sem lehet valamiféle európai normák átvételéről.

2001. március