Kampány - csend nélkül

Ha egy német polgár a választás napján valamelyik párt szórólapjára bukkan a postaládájában, akkor egyáltalán nem lepődik meg. És nincs oka megütközésre az ellenérdekű pártnak sem. Németországban ez törvényes és szabályos. A Szövetségi Köztársaságban nincs kampánycsend. Anyira nincs, hogy amikor a szerkesztő kérdését tolmácsolva illetékes helyeken érdeklődtem, nem is egészen értették, mire vagyok kíváncsi. A kormány sajtóhivatalában például előszedtek egy 1977-ből való alkotmánybírósági ítéletet, amely azt mondja ki, hogy a parlamenti választás előtti öt hónapban a kormány nem folytathat kampányokat, hanem a kormány tevékenységének puszta ismertetésére kell szorítkoznia. De a pártok választási propagandájának egyetlen korlátja van: a választás napján a szavazóhelyiségek közelében tilos a pártpropaganda. Egyébként akár a választóurnák lezárásáig lehet buzdítani a polgárokat, és a pártok ezt az utolsó napokban és órákban meg is teszik. A nagy pártok hivatalos kampányzáró gyűlései péntek este vannak, de a propagandát úgy időzítik, hogy a választási hétvégén is eljuttatják az utolsó pillanatokra tartalékolt üzeneteket a polgárokhoz. Az is megszokott dolog, hogy az idős vagy mozgássérült választókat a pártok viszik el szavazni. Igaz, azt senki sem ellenőrzi, hogy akit egy párt által bérelt buszon vittek a szavazóhelyiségbe, az a fülkében végül kire szavaz.

A pártoknak a véget nem érő kampány nyilvánvalóan nem okoz fejfájást, legalábbis sem a konzervatívok, sem a szociáldemokraták szóvivője nem emlékezett sem olyan esetre, amikor a kampány végső órái bárkinek gondot okoztak volna, ebből kifolyólag arra sem emlékezett senki, hogy bármikor napirendre került volna ennek a szokásnak a megváltoztatása. "És nem is tartanak például attól, hogy mi történik, ha az ellenfél szombaton bedob valami szemtelenséget, és már nincs idő válaszolni?" - érdeklődtem, mire az egyik nagy néppárt szóvivője elgondolkozott, és azt felelte, hogy ha a választási kampány sárdobálást jelentene, akkor ez a helyzet tényleg okozhatna gondot, de a Szövetségi Köztársaságban idáig még a kemény politikai csatározásokban sem szokott fajulni a helyzet.

Ami a választás előtti tévévitát illeti, Németországban idén premier lesz a két kancellárjelölt párbaja. Schröder az első német médiakancellár, aki hatásos szónok és ügyesen választja meg fellépéseit. Nem is lehet egy lapon említeni elődjével, a 16 éven át kormányzó Helmut Kohllal, akinek köztudottan - mondjuk tapintatosan csak így - zaklatott volt a kapcsolata a médiával. Nem véletlen, hogy Kohl mindegyik választás előtt visszautasította a tévévetélkedőt szociáldemokrata kihívójával. Az egyszerűbb megoldást választotta: egyedül lépett a kamerák elé. Érdemes felidézni, hogy egy iránta baráti érzelmeket tápláló tévétulajdonos külön kancellár-műsort is indított a választás előtt. A Leo Kirch kezében lévő SAT 1 a 94-es választási kampány idején "Térjünk a tárgyra, kancellár!" címmel olyan, alákérdezős interjúsorozatot tűzött műsorra, amely a német közszolgálati tévékben elképzelhetetlen lett volna. Kirch médiabirodalma egyébként ezekben a napokban megy csődbe, de ennek más, egyszerűen üzleti okai vannak. Kohlnak egyébként a nyilvánosság számára egyszerű indoka volt arra, miért nincs televíziós párviadal: mert nem volt az elődei idején sem. Ezt Schröder is mondhatta volna, de nem mondta, hanem az év elején úgy döntött, hogy két tévévitára áll ki Stoiberrel. Most úgy néz ki, hogy az első vita négy héttel a parlamenti választás előtt lesz, a másodikat két nappal a szavazás előtt tartják. Németországban a parlamenti választás egyfordulós. Egy rutinos német tévés kommentárja szerint az időzítés Schrödernek kedvez. A kancellár arra számít, hogy őszre legalábbis megkezdődik a gazdasági fellendülés, emellett abban is reménykedhet, hogy kihívója, Stoiber addigra elkövet annyi hibát, amennyi Schrödernek jól jön, hogy ellenfele orra alá dörgölje.

A Schröder-Stoiber vitáért a kereskedelmi tévék is sorba állnak, majdnem úgy, ahogy az utóbbi években a nagy sportesemények közvetítési jogáért is kemény harcok folynak a tévék között. A két nagy közszolgálati és a két nagy kereskedelmi tévé egyelőre a színfalak mögött egyeztet, hogy a két tévévita közül melyiket ki készítse és ki közvetítse. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Németországban premiernek számító tévés párbajt több csatornán egyszerre lehet majd látni.

A kampánycsendről a szomszédos Svájcban igen érdekes dolgokat tudhatunk meg. A kampánycsendet ugyanis meglehetősen szelektíven alkalmazzák. Az újságok minden külön szabályozás nélkül becsületbeli ügynek tekintik, hogy a választás előtti héten már nem közölnek olvasóleveleket. Közölnek viszont interjúkat politikusokkal, akár a vasárnapi számban is, amikor még javában zajlik a szavazás. A kormány - a Svájcban hagyományos négypárti nagykoalíció - tagjai igyekeznek kívül tartani magukat a pártok kampányán, jóllehet mindegyikük valamelyik párt képviseletében került a kormányba. A pártok azonban - csakúgy, mint Németországban - az utolsó pillanatig győzködik a polgárokat. Svájcban egyébként még a választás sem ugyanakkor kezdődik, hanem kantononként más időpontban. Egyes helyeken már pénteken délután kinyitják a szavazóhelyiségeket, máshol szombaton kezdődik a voksolás. A zárás aztán mindenhol vasárnap délben van.

Annak, hogy Svájcban nem lenne értelme a hétvégi kampánycsendnek, van egy igen sajátos svájci oka is: az, hogy széles körben elterjedt a levélben történő szavazás. Ezt a kényelmes lehetőséget nem csak a külföldön élők használják ki. Nagyjából három héttel a választás előtt minden egyes választópolgárnak kézbesít a postás egy nagy borítékot, benne a szavazócédulákkal, és minden egyes párt választási propagandájával. Vannak kantonok, ahol a polgárok egyötöde, van, ahol a fele, van, ahol nagy többsége egyszerűen postára adja a szavazatát, mégpedig nem sokkal az után, hogy megkapta a papírokat. Ebből az következik, hogy a pártok a választási kampány egyik csúcspontját három héttel a választás előttre időzítik, és kézenfekvő, hogy a választás előtti napok jelszavai semmit sem érnek azoknál, akik egy-két hete már postára adták szavazatukat.

A levelezős - és viszonylag csöndes - demokrácia hátterében persze ott van az is, hogy Svájcban sűrűn kell voksolni, hiszen negyedévente népszavazások vannak az éppen időszerű ügyekről. De szerepet játszik az is, hogy Svájcban nagyjából fél évszázadon keresztül alig volt számottevő eltolódás a parlamenti erőviszonyokban, kisebb meglepetésekkel csak a legutóbbi parlamenti választás szolgált.

2002. április