Marhavész

A zárt terület partjainál titokzatos hajó vette üldözőbe a vakmerő behatolókat. A kíváncsiskodók nem tehették partra a lábukat. Hogy hol történt mindez? A két Korea határán? Nem, ne tessék semmi politikai krimire gondolni.

Az úgy történt, hogy néhány hete újságírók csónakáztak a sziget körül, és úgy érezték, hogy egy másik hajó üldözi őket. Pedig csak a halászunk volt az, aki halat fogni ment. Szóval, nem volt vészes - meséli Prof. Dr. Thomas Mettenleiter, az állatok vírusos betegségeit kutató német szövetségi intézet elnöke. Az anekdota azért jelentős, mert az eset után néhány héttel szánták rá magukat, hogy sok évtizedes elzárkózás után beengedjék az újságírókat a világtól elzárt szigetre, és ezen a héten történt meg először, hogy külföldi tudósítók előtt is megnyílt a rácsos kapu. A sajtó felfokozott érdeklődése érthető: Németországban ezen a helyen kutatják a szivacsos agyvelősorvadás, a kergemarhakór, a BSE hátterét.

A helyszín a Keleti-tenger partja mentén egy parányi, húszhektáros sziget, Riems. Azért sziget, mert a huszadik század elején egy nagy előd, Friedrich Loeffler addig-addig kutatta az akkor időszerű kórt, a száj- és körömfájást, amíg a környékbeli parasztok sorozatos pereskedéssel szabályosan elüldözték Greifswald városának széléről, mert a laboratóriumból mindig újra elterjedt a kór. Loefflernek a szomszédos szigetet kellett kibérelnie, majd megvennie. Riems szigetén aztán annyira komolyan vették a karantént, hogy egészen a hetvenes évekig csak hajón vagy drótkötélpályán lehetett megközelíteni a kutatóintézetet. Azóta gáttal kötötték össze a szigetet a szárazfölddel.

A szigeten egyúttal láthatjuk, hogy sok minden más mellett a marhakór is politika- és rendszersemleges. A kutatóintézet épülete a 40-es évek "náci építészetként" ismert stílusának kicsi, de jellegzetes példája, az előcsarnokban azonban a 60-as évek NDK-jának egy kis kubizmussal megbolondított szocreálja fogad minket. Felejthetetlen az egyik, egész falat betöltő festmény, amelyen a művész azt a meghitt pillanatot örökítette meg, amikor a kutatók felvágják a marhát, annak kifordul a bele és már a földre lóg a gyomra. Amikor Mettenleiter professzort kérdezem, őt nem zavarja az egész, ő a rendszerváltás után került ide, ez neki csak történelem. Igaz, ami igaz, most egyébként is mással kell foglalkozni.

A BSE-ről keveset tudnak, és azt a keveset is a pár évvel ezelőtti angliai tapasztalatokból. A terv az, hogy még az idén egy 30-50 marhából álló csordát hoznak a szigetre, egyszerre megfertőzik és aztán évekig figyelik őket. Az új betegség lappangási ideje 4-6 év, és a feltételezett kórokozók, a prionok viselkedéséről alig tudni valamit.

Mettenleiter: A prion okozta betegségek nekünk, kutatóknak új minőséget jelentenek. Ezenkívül: ha vírusokkal kísérletezünk, akkor napokban és hetekben gondolkodunk, ha prionokkal, akkor években és évtizedekben. Fontos, hogy a közvélemény tudja: még ha most nagyon sokat ruháznak is be a kutatásokba, akkor sem biztos, hogy egy-két éven belül legyőzzük a BSE-t.

A beszélgetés aztán óhatatlanul akörül zajlik, mi mindent nem tudnak a tudósok.

Mettenleiter: Viszonylag keveset tudunk azokról a tényezőkről, amelyek a betegség kitöréséhez vezetnek. Nagy-Britanniában bizonyára a húsliszttel került a betegség az állatokba, de pillanatnyilag nem tudjuk megmondani, hogy nálunk, Németországban mitől fertőződtek meg az állatok. Semmit sem tudunk bizonyítani, semmit sem tudunk kizárni. Az élősködőket nem tartom valószínűnek. Senki sem zárhatja ki, hogy a betegség magától alakul ki, de senki sem tudja, hogy ez valóban lehetséges-e. Az eddigi adatok alapján a húsliszt és a borjúknak adott tejpótló a legvalószínűbb, de ez nem azt jelenti, hogy így is van.

Egy bátortalan kérdés: igaz-e a nemrég felvetődött gyanú, hogy a tej is fertőző lehet?

Mettenleiter: Elvben minden lehetséges. De a tejben eddig nem mutattak ki kórokozókat. Ezt kétféleképpen lehet értelmezni: vagy azért nem, mert nincs is, vagy azért nem, mert nem vizsgáltuk elég alaposan. Most csak azt mondhatom, hogy nem találtunk semmit, ezért nyugodtan lehet tejet inni. És még valami: Nagy-Britanniában olyan állatokat vizsgáltak, amelyek nemcsak fertőzöttek, hanem kifejezetten betegek voltak. Mégsem találtak semmit sem a tejben, sem a tiszta húsban.

De, mint minduntalan halljuk, semmi sem biztos. Még az sem, hogy a prionok okozzák a fertőzést.

Mettenleiter: Miután ez az elmélet még nincs bizonyítva, sok lehetőség képzelhető el. Még mindig vannak kutatók, akik azt mondják, talán klasszikus vírusról van szó, csak még nem találtuk meg. Mások azt mondják, hogy talán fertőző nukleinsav, amit a növényvilágból ismerünk. Szóval, amíg nincs bizonyíték, addig mindenre lehet gondolni. Én azonban nagyon erősnek tartom a prion-elmélet bizonyítékait. És ezek az utóbbi években erősödtek. De végső bizonyíték még nincs.

Ennyi bizonytalanság láttán nem csoda, hogy a német fogyasztók is elbizonytalanodtak. Egyébként a politikusok is. Nyugtassuk tehát meg először a fogyasztókat. Legjobb a személyes példamutatás.

Mettenleiter: Én személy szerint eszem marhahúst. Ugyanúgy, mint az utóbbi húsz évben.

Az intézetvezető, a kergemarhakór elsőszámú németországi szakértője másoknak is ezt ajánlja. A német marhahús korábban sem volt különösebben kockázatos, most pedig, a fokozott biztonsági intézkedések hatására biztonságosabb, mint bármikor. Igaz, teljes biztonság nincs, de azért a tanács így szól:

Mettenleiter: Ha valaki az utóbbi 10-15 évben evett marhahúst, akkor nincs értelme, hogy most hagyja abba. - mondja Mettenleiter professzor, és hangsúlyozza, hogy teljes biztonság amúgy sincs, de látni kell, mi mennyire kockázatos. Ha rágyújtanak egy cigarettára és végigszívják, az véleményem szerint jóval bizonytalanabb és jóval kockázatosabb, mint az, ha életük hátralévő részében végig marhahúst esznek.

A helyzet azonban egyelőre az, hogy a németek nem a dohányzást hagyták abba, hanem a marhahús-evést. A piac összeomlott, tele vannak az istállók. A kormány politikája az, hogy ha egy csordában csak egyetlen fertőzött állat is van, az egész csordát levágják és megsemmisítik. És ez nem elég. Nagyon érik a döntés, hogy 400.000 marhát megsemmisítenek. Hogy ez változtat-e a járványügyi helyzeten?

Mettenleiter: Nem, én úgy látom, hogy 400.000 marha kényszervágásának semmi köze a tudományhoz. Ez piactámogatási, piacfenntartó intézkedés, amely minden tudományos alapot nélkülöz.

Mettenleiter professzor azonban nem zárkózik be teljesen a szigetre, jól látja, mi az a baj, amely már nem az állatorvosra, hanem a politikusra tartozik.

Mettenleiter: Ne tőlem kérdezzék, miért úgy döntenek a politikusok, ahogy. De ez olyasmi, amit végső soron a fogyasztók döntenek el. És amíg a fogyasztónak az az érzése, hogy a marhasült veszélyes, addig nem kér belőle, és addig elvárja, hogy a politikusok vonják ki a forgalomból.

A helyzet közvetlen kárvallottjai a gazdák - de tegyük hozzá azonnal, hogy paradox módon most már akkor járnak a legjobban, ha megszabadulnak az állatoktól, és az államtól vagy a biztosítótól kapnak érte valamennyi pénzt.

Mettenleiter: Mit tehet egy gazda, ha megengedik, hogy megtartsa az állatait? A mostani légkörben ez a gazdasági halál. Csak költsége van, nincs bevétele, a tejet sem tudja eladni. A bajorországi példák már mutatják, hogy nagyon hamar bekövetkezik az a helyzet, amikor egyszerűen meg kell szabadulnia az állatoktól, mert anyagilag nem bírja.

A helyzet Németországban kétségkívül nem egyszerű. Miközben a tudósok, ahogy Mettenleiter professzor mondja, még csak a mozaikkockák összerakosgatásának elején tartanak, terjed a kór. De a professzor azért felhívja a figyelmünket, hogy a németországi járvány nem hasonlítható össze az angliaival.

Mettenleiter: A számok azt mutatják, hogy máig 25 fertőzést erősítettek meg, miután nagyjából 180.000 tesztet végeztek el. Nagy-Britanniában nem voltak tesztek, viszont volt 180.000 fertőzött állat.

És még egy kérdés Mettenleiter professzorhoz: mostanában gyakran emlegetik, hogy akik húsliszttel etették a marhákat, azok húsevőt csináltak a növényevő állatokból. Gondolja, hogy az emberek maguk okozták az új betegséget?

Mettenleiter: Természetesen okozhatták az emberek. Olyan ez, mint egy olaj-tartályhajó balesete. Az emberek okozzák, magától nem történne meg. De akármi volt is az oka: természeti katasztrófa, ami történt.

2001. február