Káderkód

"Barátságos magatartásával mindig hozzájárult a vállalati légkör javításához." Nem tudom, Magyarországon milyen hatást vált ki, ha valakit ezzel az ajánlással bocsátanak útjára a következő munkahelyére, de azt olvasom, hogy a német munkáltatók szemében ez a vélemény nem éppen dicséret. Sőt. Azt jelenti, hogy az illető ivott a munkahelyén. Méghozzá a "mindig" jelző azt sugallja, hogy az illető kifejezetten alkoholista. Ha viszont egy férfiről azt írja a személyzetis, hogy munkatársai iránt mindig mindenre kiterjedő empátiát érzett, könnyen lehet, hogy gyanakodva fogják fogadni új munkahelyén. A virágnyelven fogalmazott mondat ugyanis arra utal, hogy a munkavállaló homoszexuális - a "munkatársak" szó ugyanis a németben hímnemű. A szoknyavadászok esetében hasonló, de kicsit más megfogalmazás járja. A titkos kódok listája elég hosszú. És a munkavállalónak érdemes ismernie. Nekem barátaim mesélték, hogy a lányuk éppen visszamenni készül oda, ahol a gyakornoki ideje után véleményt állítottak ki róla, mert a személyzetis aláírása mellett van egy gyanús vonalka. Márpedig az aláírástól balra vagy jobbra egy vessző, pötty, vonal azt üzeni, hogy a munkavállaló bal- vagy jobboldali szervezet tagja. Két vesszőcske már kifejezetten szélsőséges szervezethez tartozásra utalna. Úgyhogy ilyenkor jobb új papírt kérni, olyan aláírással, amelynek a környékén nincsenek gyanús jelek. Az sem jó, ha a telefonszámot feltűnés nélkül aláhúzzák. Ezt azt jelenti, hogy ha felhívják a volt munkáltatót, ott bizony tudnának mesélni a dolgozóról.

A titkos kódok igazából a 60-as évekig voltak titkosak, addig, amíg egy szakszervezeti tisztviselő le nem leplezte őket. Ma már az interneten is olvashatóak, sőt komoly könyveket is írtak róluk. A kódokra régebben azért volt szükség, mert Németországban, ahol sok mindent törvény szabályoz, azt írták elő a paragrafusok, hogy a munkáltatói véleménynek igaznak is kell lennie, meg jóindulatúnak is. Mit tehettek a személyzetisek, kitalálták a jóindulatú frázisokat, és még azt is megspórolták maguknak, hogy fölöslegesen összevesszenek távozó alkalmazottjukkal. Például ahelyett, hogy az illető igen ügyesen meglopta munkatársait és a céget, egy olyan, hosszadalmas formulát írtak, amelynek az volt a vége, hogy a feladatait a maga és a cég érdekeit egyeztetve oldotta meg. Vagy például azt írták valakiről, hogy ha problémák léptek föl, akkor mindig kész volt a kompromisszumokra. De közben arra gondoltak, hogy túl engedékeny, tárgyalásképtelen partner volt. Hasonlóképpen, aki a jellemzés szerint hamar megkedveltette magát az ügyfelekkel, az valójában nem képviselte határozottan a cég érdekeit, túl hamar tett engedményeket. De az ilyen frázisok jelentését sok munkavállaló nem ismerte, aki pedig gyanút fogott, az hiába ment a bíróságra. A munkaügyi bíróságok elfogadták, mintegy szentesítették ezt az eljárást. Egyébként is, komoly szakfolyóiratokból derül ki, mi mindenért lehet Németországban munkaügyi bírósághoz fordulni. Akadt, aki azért perelte be volt munkáltatóját - jegyezzük meg, hogy sikertelenül -, mert nem írta oda a jellemzés végére, hogy sajnálja a dolgozó távozását. Sőt, akár hiszik, akár nem, azzal is foglalkozott egy bíróság, hogy az igazgató háromrét összehajtva, egy borítékban juttatta el ezt a fontos papírt a munkavállalóhoz. És a bíróság igazat is adott a jogaiban megsértett dolgozónak, elismerve, hogy a pedáns németek körében bizony gyanút kelt, ha egy fontos papír össze van hajtogatva, még ha csak boríték méretűre is. Netán úgy összeveszett a dolgozó a főnökével, hogy személyesen már nem is találkoztak, nem adták a kezébe a papírt? Vagy olyan keveset ér a munkavállaló a cégnek, hogy sajnálják a két márkát egy nagyobb borítékra? Mit is mondhatnánk az ilyen kegyetlen főnökre? Talán - az immár nem is olyan titkos kódok egyikével - azt, hogy "megfelelt a várakozásoknak". Ami ugyebár azt jelenti, hogy nem is vártunk tőle jobbat.

2001. január