Keleti bérek

Két rendőr megy a berlini utcán, melyik a keletnémet? Ez nem vicc, legfeljebb abszurd. A válasz ugyanis így hangzik: az a keletnémet, amelyiknek kevesebb a fizetése. Bármilyen furcsa is, de több mint egy évtizeddel a német egyesítés után a keleti fizetések még mindig alacsonyabbak.

A termelésben ez érthető is. A volt NDK-ban a termelékenység most körülbelül kétharmada a nyugatnémetnek. Más volt szocialista országokhoz képest ez szép fejlődésnek számít, de egy országon belül ez a különbség állandó feszültségeket okoz. Ha a bérek - a termelékenységgel arányosan - alacsonyabbak maradtak volna, akkor a munkaerő egyszerűen elvándorolt volna Nyugat-Németországba. Az elvándorlás még így is folyamatosan zajlik. Ha viszont a bérek a nyugati szinten lennének, ahogy a szakszervezetek folyamatosan követelik, akkor a keletnémet gazdaság versenyképessége még rosszabb lenne, hiszen a fajlagos bérköltség már most is nagyon magas, ráadásul a munkanélküliség még magasabb lenne keleten, hiszen ki akar aránytalanul drága munkaerőt foglalkoztatni. Ezek után érthető, hogy egyes német gazdaságkutatók vágyakozva emlegetik a többi volt szocialista országot, ahol a bérek nem szakadtak annyira el a termelékenységtől, és ahol a munkaerő mobilitásának gátat szab, hogy a saját országában nincsenek olyan csábító különbségek, mint Kelet-Németországból nézve mondjuk Baden-Württembergben vagy Bajorországban.

Most az a helyzet, hogy átlagosan a keletnémet bérek a nyugatnémet bérek 90 százaléka körül mozognak - miközben a termelékenység valahol a nyugati szint kétharmada körül van, a munkanélküliség pedig a nyugatnémetnek nagyjából a háromszorosa. A számokhoz alaposabb elemzők hozzá szokták tenni, hogy a 90 százalék körüli bruttó bér valójában majdnem hasonló vagy éppenséggel egy picit magasabb jövedelemnek felel meg, mint nyugaton. Keleten kisebbek a levonások, és keleten még mindig kicsit olcsóbb az élelmiszer és alacsonyabbak a lakbérek. A szakszervezetek azonban továbbra is azonos bruttó béreket követelnek. Egyelőre hiába - részben az említett gazdasági összefüggések miatt, részben viszont azért, mert keleten sokkal kevesebb a szervezett dolgozó. Ennek az egyik oka éppen az, hogy a munkahelyek megőrzéséért, a cégek versenyképességéért az ágazati bértarifáktól lefelé, valamivel reálisabb szintre lehessen eltérni. És e fölött többnyire maguk a szakszervezetek is szemet hunynak, mert látják, hogy a magasabb bérek több gyárbezárást, magasabb munkanélküliséget jelentenének.

De térjünk vissza egy pillanatra a berlini utcán járőröző rendőrökhöz. Nehezebben érthető ugyanis, hogy a közalkalmazottaknál és köztisztviselőknél miért van még mindig különbség. Hiszen az ő esetükben nehéz lenne eltérő termelékenységről beszélni, főleg, ha azonos munkahelyről és azonos munkáról van szó, mint a rendőrségen vagy a minisztériumokban. Berlinben ez olyan abszurd helyzetekhez vezet, hogy a minisztériumok közül egyedül a belügyminisztériumban fizetnek mindenkinek nyugati fizetést, lévén ez az egyetlen minisztérium, amelyik a város nyugati felében van. A parlament fizetési listáján szereplőknek az a szerencséjük, hogy bár a legtöbb iroda Kelet-Berlinben van, maga a központ, a Reichstag pár méterre a határtól nyugatra áll, így a parlament nyugati tarifa szerint fizethet. Az is állandó példa, hogy ugyanazért a vizsgálatért a keleti orvos kevesebbet számíthat fel, mint a nyugati. Miközben azonban ezeket a valóban abszurd példákat szokás emlegetni, háttérbe szorul, hogy Berlinen kívül a keleti tartományokban nemcsak a termelésben, hanem a közszolgálatban is megvan az oka az alacsonyabb fizetéseknek. Az ugyanis, hogy keleten az önkormányzatok több embert foglalkoztatnak, mint nyugaton. Hiába alacsonyabbak tehát a fizetések, a szegényebb keleti tartományok így is ugyanannyit, sőt helyenként többet költenek, mint a nyugatiak. Hogy miből, ha kevesebb az adóbevételük? Természetesen a nyugatról változatlanul áramló pénzből, az úgynevezett transzferből. Vagyis megint ugyanott vagyunk: a termelékenységnek és a munkahelyteremtésnek egyaránt jót tennének az alacsonyabb bérek és fizetések, de mivel ez nem megy, a volt NDK továbbra is, még évekig a volt NSZK támogatására szorul. És ez évi százmilliárd márkás nagyságrendű összegeket jelent.

2001. január