Atomkiszállás

Amit ezzel a szóval jelölnek a német politikában, az mától fogva hivatalos. Németország fokozatosan és lassan, de bezárja összes atomerőművét. Az úgynevezett atomkonszenzus-szerződést este írták alá a kormány és az energiaipar képviselői, köztük Schröder kancellár. Ezzel a szociáldemokrata-zöld kormánykoalíció fontos választási ígérete valósul meg - rengeteg engedmény árán. Valóban konszenzusról van szó: előbb politika és gazdaság megegyezett, a törvény csak ezután következik, valamikor az idén. A megegyezés leglényegesebb pontja, hogy minden egyes német atomerőmű átlagosan legfeljebb 32 évig működhet. Mivel az erőművek között át lehet csoportosítani a megállapodás szerinti energiatermelést, a 32 éves átlag lehet több vagy kevesebb is. Ezért nem lehet megjósolni, mikor, de nagyjából három évtized múlva a 19 német atomerőmű közül valószínűleg az utolsó is leáll. Az első erőműbezárást, az egyik legöregebb erőmű leállítását 2003-ra ígérik. A konszenzus szinte mindenkitől engedményeket követelt. A Zöldek, az atomkiszállás fő hívei kénytelenek voltak 25 év helyett 32 éves üzemeltetésbe belemenni. Az energiaiparnak mintha a fogát húznák, de legalább kiszámítható az erőművek jövője. A környezetvédőknek túl hosszú az erőművek élettartama, ráadásul nagy viták és tüntetések várhatók még a nukleáris hulladék elhelyezése körül. Az ellenzéki kereszténydemokraták legszívesebben visszavonnák a törvényt, ha kormányra kerülnének, mondván, hogy az egésznek pusztán ideológiai, de nem gazdasági háttere van. A hatást meglehetősen viszonylagossá teszi, hogy Németország szinte összes szomszédjában vidáman működtetik az atomerőműveket, és az európai energiahálózatok össze vannak kötve. Senki sem állíthatja, hogy az atomkiszállás után Németországba nem érkezik továbbra is atomerőműben termelt áram.

Ha valaki úgy képzelné el Németországot, hogy a tegnapi ünnepélyes aláírás után mától fogva atomerőművek helyett szélkerekek és napelemek látják el energiával az országot, akkor ez nem lenne éppen légbőlkapott gondolat, de nem is állna közel a valósághoz. Tény, hogy Németországot járva minduntalan szélkerekekkel találkozik az ember, terjed a napenergia felhasználása, és az új középületeknél, például a felújított parlamentnél vagy az új kancelláriánál mindig megemlítik, mennyire környezetbarát a fűtés, világítás és szellőzés. Jürgen Trittin környezetvédelmi miniszter tegnap este büszkén jelentette ki, hogy a világszerte megtermelt szélenergia egyharmadát Németországban állítják elő. Ez is jól hangzik, de valójában csekély mennyiségekről van szó. Ma még a megújuló energia, vagyis a víz-, a szél-, a napenergia és a biomassza aránya a teljes német energiatermelésben öt százalék körül van. A környezetvédelmi minisztérium becslése szerint 30 év múlva a szélenergia pótolhatja a mostani atomenergiatermelés 60 százalékát.

Ha a gazdasági vezetők és az ellenzéki konzervatívok azt mondják, hogy nem annyira gazdasági, mint inkább ideológiai döntésről van szó, akkor nem állnak távol az igazságtól. Németországban évtizedek óta komoly ellenzéki ügy volt az atomellenesség. Ennek fő képviselői, a Zöldek három éve bekerültek a kormányba. Nem lehetett nem megtenni, hogy fő céljuk ne kerüljön be a kormányprogramba, de az sem véletlen, hogy ilyen sokáig húzódott, és ennyi kompromisszummal terhes a megállapodás. Még maguk a zöld politikusok sem azonnali kiszállással próbálkoztak, aztán az általuk javasolt 25 éves határidőből 32 év lett. Ez elméleti határidő. A bonyolult számítás lényege, hogy 32 éves élettartamot feltételezve, és beleértve az eddigi üzemelést is, megadták a 19 német atomerőmű hátralévő áramtermelését, és ezt kell betartania az energiaiparnak. Ezen belül a megawattokat át lehet csoportosítani, vagyis az fog történni, hogy a régebbi erőművek kvótáját részben átteszik a korszerűbb, gazdaságosabb erőművekhez. Ezért ma senki sem tudja megmondani, mikor zárják be az utolsó német atomerőművet. Ha nem jön közbe semmi, ez inkább három, mint két évtized múlva esedékes.

Ez olyan lassú, fokozatos kiszállás, hogy a kieső árammennyiség pótlása nem jelenthet gondot. Annál is kevésbé, mert a nyugat-európai árampiacon most éppen túlkínálat van. Hosszú távon pedig jó tudni, hogy a pár évtizeddel ezelőtti nevezetes olajválság óta a német energiaszükséglet folyamatosan csökken - leszámítva az autók benzinfogyasztását, de ez másik történet. A hosszú határidőn kívül ezek a szempontok is magyarázzák, hogy az energiaipar belement a kompromisszumba. Immár tervezhetővé válik az atomerőművek termelése és gazdaságossága. Meg lehet szervezni, hogy ha már úgyis kevesebb áramra van szükség, akkor a kevésbé hatékony atomerőműveket zárják be előbb, és gazdaságosabbakat működtessék tovább.

Meg kell még jegyezni, hogy az atomkiszállás környezetvédelmi háttere sem egyértelműen derűs. Az ellenzők kárörvendően emlegetik: ezek után nehezebb lesz betartani az amúgy sem könnyű sorsú légkörtisztasági egyezményt. Az atomerőművek ugyanis nem bocsátanak ki káros anyagokat a légkörbe, a hagyományos hőerőművek igen. Ezenkívül a környezetbarát áram ma még drágább. A német energiaszolgáltatók már ma is kínálnak öko-áramot, de ezt csak a legöntudatosabb fogyasztók veszik, mert többe kerül, miközben a konnektorból természetesen ugyanaz a villany jön ki, mint bárhol máshol. És a "tiszta" és "piszkos" áram szétválasztása még sokáig nem fog menni. Az európai hálózatok össze vannak kapcsolva, és Németország szinte összes szomszédja, elsősorban Franciaország, minden fenntartás nélkül továbbra is termeli és exportálja az atom-áramot. Egy mai kommentár szerint Németországon kívül 418 atomerőmű működik és további 36 épül.

2001. június