Hídépítés

A városháza lépcsője

Mielőtt politikáról és piacról lenne szó, hadd bocsássam előre: Görlitz egy gyöngyszem. A középkorban itt keresztezték egymást a fontos kereskedelmi útvonalak. Az óváros kereskedőházai mind a mai napig jelzik az akkori takácsok és kelme-kereskedők gazdagságát. A 19. század végi ipari fellendülés jótékony hatását pedig a csinos városi villák érzékeltetik. A városi park közelében az az érzése a magyar utazónak, mintha Pestről kikölcsönözték volna a fél Andrássy utat. És a második világháború megkímélte a várost, így manapság több mint háromezer műemlék épületet tartanak nyilván. A bájos várost azonban alig fedezték fel a turisták. Görlitz nem esik útba. Németország legkeletibb városaként évtizedekig a határon, mondhatni egy zsákutca végén feküdt.

Egy régi kereskedőház: a Schönhof

A gazdasági zsákutcából azóta sem sikerült kijutni. A volt NDK a korábbi formájához képest amúgy is gyengélkedő német gazdaság mostohagyereke. Több más keletnémet vidékhez hasonlóan itt, Görlitzben 25 százalékos a munkanélküliség, az utóbbi hat évben soha nem is ment 20 százalék alá. A fiatalok közül, aki teheti, a virágzóbb nyugatnémet tartományokba vándorol. A görlitzi lakosság csökken és elöregszik. A belvárosban a gyönyörűen rendbehozott műemlék házak ablakai tele vannak saját hirdetésükkel:, sok a kiadó lakás és üzlethelyiség. A többi épületet már nem is éri meg rendbehozni. Miközben odaát, a Neisse túlsó partján, Zgorzelecben - mondhatjuk úgy is: a lengyel Nyugaton - gyarapodik a lakosság, sok a fiatal. A görlitzi főpolgármester próbálkozott azzal, hogy lengyeleknek adja ki az üres lakásokat, de amíg az Európai Unió határa választja el a város két részét, addig a szigorú idegenrendészeti szabályok miatt ez szinte lehetetlen. De mi lesz, ha megszűnik a határ? Görlitz tele lesz fiatal, rugalmas, vállalkozó kedvű lengyelekkel, miközben a németek nyugdíjasként otthon ülnek és keseregnek? Rolf Karbaum főpolgármester nem tiltakozik a kérdés hallatán, csak éppen igyekszik elhessegetni magától a rémképet, bár beszélgetésünk közben az is kiderül, hogy előrejelzését inkább derűlátásra, mint kézzelfogható tervekre alapozza.

Karbaum: Ennek nem szabad előfordulnia. Az Európai Unió külső határának megszűnése élénkíteni fogja a gazdaságot. Az nem fog megtörténni, hogy minden munkahelyet lengyelek töltenek be. Csak sablonos gondolkodásmód, hogy azon a bizonyos napon, jövő májusban, a lengyelek 90 százaléka megindul és elárasztja Nyugat-Európát. És az sem hihető, hogy akik tényleg elindulnak, azok mindjárt a határon az első városban megállnak. Az ingázókkal lesznek gondjaink, de én azt mondom, hogy ez végül normálisan megoszlik, lesznek németek, akik lengyel munkahelyen dolgoznak és fordítva. Már most is dolgoznak németek Lengyelországban.

Ez érdekes. Miért vállal munkát egy német Lengyelországban? A főpolgármester szerint azért, mert még ha a lengyel fizetés nem sokkal magasabb is, mint a német szociális segély, dolgozni mégis jobb, mint otthon ülni. A határmenti lengyel benzinkút-hálózat pénztárosai közül többen németek - de hiszen ott a vásárlók tömegei is németek. Tankolni még mindig olcsóbb odaát, mint Németországban. A főpolgármester arra számít, hogy miután jövő májusban eltűnik a határ, eleinte lesznek problémák, lesz harc a munkahelyekért, aztán pár év alatt kiegyenlítődik a munkaerő-piac és az életszínvonal. Derűlátását arra is alapozza, hogy a fordulat óta jobban megértik egymást németek és lengyelek, a közeledés gyorsabb, mint a második világháború után a német-francia vagy a német-holland határon volt.

Ma már sok német vállalat van, amely az Unió bővítésére várva a startvonalon áll, kikereste lengyel partnereit. Görlitz és Zgorzelec közös közigazgatási koordinációs bizottsága havonta egyszer összeül. Egyre több a német-lengyel házasság. Az úrnapi körmenet egyik évben Görlitzből megy Zgorzelecbe, a másik évben pedig fordítva. Tavaly óta kétnyelvű Görlitz belvárosában az Anna-gimnázium, és amire Karbaum főpolgármester különösen büszke: van közös óvoda is, nem messze a határátkelőtől, a két város közötti egyetlen hídtól. Ha nem autóval viszik a lengyel szülők a gyereket az óvodába, akkor nincs dugó az útlevél-ellenőrzésnél, gyalog átmennek a hídon, nem hosszabb az út, mint egyik-másik nagyvárosban.

Karbaum: Ezt bili-diplomáciának szoktam hívni. Ott ül két gyerek a bilin, egy lengyel, egy német. Még ha nem ismerik is a másik nyelvét, kiválóan megértik egymást.

Ez a generáció már mentes lesz az előítéletektől - mondja a főpolgármester, aki nem titkolja, hogy az idősebbek, a háborús nemzedék körében még élnek a történelmi emlékek. Ne felejtsük el, hogy Sziléziában vagyunk, azon a vidéken, amelynek a legnagyobbik részét a második világháború után meghúzott határok szakítottak el Németországtól. Ezen a környéken akkoriban a németek és a lengyel is elüldözöttek voltak. A németeket kitelepítették Sziléziából, a lengyelek pedig úgy kerültek a helyükre, hogy nekik meg a korábbi keleti lengyel területeket kellett elhagyniuk. Bár Karbaum főpolgármester gyerekkorában az iskolában még úgy tanulta, hogy a Neisse partján örök időktől fogva két város állt, Görlitz és Zgorzelec, mire felnőtt, persze megtudta, hogy ez nem így van. A túlparton Görlitz egyik kerülete volt, egy alvóváros, még rendes neve sem volt, Oststadtnak, keleti városnak hívták. A véletlen úgy hozta, hogy mindkét mai polgármester ott született, csak éppen a Karbaum családot 44-ben egy véletlen lakáscsere a másik partra sodorta. De Miroslaw Fiedorowicz, Zgorzelec polgármestere ma úgy emlegeti Rolf Karbaumot, mint akivel egy helyen születtek. És bár Karbaum nem beszél lengyelül, Fiedorowicz pedig nem tárgyalóképes németül, jól megértik egymást.

Fiedorowicz: Ha valamilyen nehéz kérdést kell tisztáznunk, nem úgy beszélünk egymással, mint lengyel a némettel, hiszen mindketten sziléziaiak vagyunk.

Nehéz kérdés pedig nyilván akad bőven, még akkor is, ha mindkét városvezető derűlátóan nyilatkozik az uniós csatlakozás következményeiről. A vámhatár nélkül könnyebb lesz a közlekedés, a tőkeáramlás, mindkét irányba újabb piacok nyílnak - sorolja Miroslaw Fiedorowicz. Újabb közös vállalatokat lehet alapítani. Ilyenek persze már most is vannak, de az eltérő jogi helyzet hátráltatja őket. A lengyelek bíznak abban is, hogy az Unió strukturális alapjaiból kapnak majd támogatást.

Rájuk is férne. Minden közeledés ellenére a két város között elég nagy a különbség. A szépen kicsinosított Görlitzből jövet Zgorzelec kopott határvárosnak látszik. A híd keleti oldalán lépten-nyomon pénzváltókba és cigarettaárusokba botlik az ember, és a pénzváltók mellett feltűnően ácsorgó fiatal férfiak csoportosan unatkoznak. A polgármesteri hivatal egy málló vakolatú sarokházban működik. Furcsa kontraszt a régi fényében ragyogó görlitzi műemlék városházához képest. De hát Zgorzelec 45-ig nem volt igazi város, azóta meg leginkább csak panelházak épültek. Igazi abszurd, hogy Zgorzelec legnagyobb középülete történetesen a Felső-Lausitzi Emlékcsarnok, mai nevén Városi Kultúrház. Az 1902-ből való műemlék kísértetiesen hasonlít a berlini Reichstagra, csak kisebb, és annak idején azt a célt szolgálta, hogy Vilmos császárnak állítson örök emléket. A csarnok pár lépésnyire van a határtól, nagyjából annyira, amennyire a másik irányban a piac. Ha szabad ezt mondanom, igaz lengyel piac, olcsó tejjel, kenyérrel, zöldséggel, ruhaneművel, cigarettával.

Kétségkívül a kereskedelem is közel hozza egymáshoz a németeket és a lengyeleket. Mint a polgármester mondja, a lengyel oldalon a kozmetikusnál, a fodrásznál a kuncsaftok fele, a szupermarketben a vásárlók negyede német. És ez nem egyirányú utca. Ezzel igyekszik eloszlatni a zgorzeleci polgármester a németek aggodalmait.

Fiedorowicz: A németeknek is tudniuk kell, hogy a német oldalon a lengyelek a vásárlók 50 %-át teszik ki. Annak ellenére is, hogy az árakban és a bérekben különbségek vannak. De ezek a különbségek lassacskán ki fognak egyenlítődni. És a német áruk és szolgáltatások iránt is nagyobb felvevőpiac fog nyílni.

A görlitzi piaci viszonyok is megváltoztak az utóbbi években.

Fiedorowicz: Jól emlékszem az 1990-es évre, amikor, amikor a görlitziek és zgorzeleciek szabadabban utazhattak. Akkor egészen eltérő volt a németek beállítottsága. A boltokban például olyan lengyel feliratok voltak, hogy ügyeljünk a lengyel tolvajokra. 13 év alatt, úgy látom, ez a viszony kedvezőbbre változott. Továbbra is vannak a német üzletekben lengyel nyelvű táblák, de más áll rajtuk: ebben az üzletben beszélünk lengyelül.

Az ilyen üzletek legnagyobbika a Karstadt-hálózat görlitzi fiókja. Állítólag ez Németország legszebb áruháza. A háború és a háború utáni átépítési láz egyaránt nyomtalanul szállt el fölötte, és most, festett szecessziós üvegkupolájával, galériáival olyan, mintha most hozták volna a századforduló Párizsából. A bolti tolvajlásról szóló tábla valóban átalakult: a német áruházakban mindenhol olvasható típus-szöveg látható, de két nyelven, ahogyan mindjárt a bejáratnál is lengyel felirat is üdvözli, illetve buzdítja visszatérésre a vásárlókat. Az áruház arról nevezetes, hogy az elárusítók lengyel nyelvtanfolyamokra járnak. Zlotyval ugyanúgy lehet fizetni, mint euróval - ami egyébként a boltokban természetesnek számít a Neisse mindkét partján. Az áruház igazgatója, Leonhard Held nyugatról, a Ruhr-vidékről érkezett, nagyjából úgy néz ki, mint Derrick felügyelő fiatalon, és nagyon lelkesnek mutatkozik, amikor a német-lengyel együttműködésről van szó. Tagja például annak a munkacsoportnak, amely már most, a határ ellenére egységes kereskedelmi koncepciót dogozott ki mindkét városra. Elmondja továbbá, hogy ha eltűnik a határ, akkor lehet, hogy kissé hosszabbra nyúlik az átmenet de végső soron a konkurencia élénkíti az üzletet. Az áruház-igazgató úgy látja, hogy a lengyel és a német vevő már ma sem különbözik olyan nagyon. Odaát egyre csökken a bazár-szerű nagy "lengyel piacok" jelentősége. A kereskedő adatai alapján érzékelhető az is, hogy a rendszerváltás utáni évek vásárlási lázának csillapodásával a lengyeleknél hasonló mértékben csökken a kereslet, telítődött a piac, mint a németeknél.

Held: Ha a németországi árakat nézzük, akkor a lenygelek vásárlóereje tényleg nem olyan magas. De nem szabad elfelejteni, hogy a lakbérek és a megélhetési költségek alacsonyabbak. Valahol ez kiegyenlítődik. És a lengyel vevők, főleg a lengyel hölgyek, akik nagy súlyt helyeznek a divatra és eleganciára, viszonylag igényesen vásárolnak. A cipőnek és a ridikülnek illenie kell egymáshoz, és ezért szívesen fizetnek egy kicsit többet is.

Számít-e az igazgató jelentős árváltozásokra az uniós csatlakozás után?

Held: Nálunk, Németországban hihetetlen nyomás alatt vannak az árak, mert olyan sok a szupermarket, hogy az árakat tartósan alacsonyan tartják. Ha ehhez hozzá jönnek a lengyel cégek, akkor erősebb lesz a konkurencia. Amivel mi nem tudjuk tartani az árversenyt, az a lengyel tojás, tej, vaj és hasonlók. Ez előnyös lesz a német vásárlóknak, nekünk viszont az az előnyünk, hogy a mi szupermarketeinkben viszonylag nagy a választék mindenfajta árucikkből.

Alkalmazna-e lengyelt az áruház-igazgató, ha megszűnnek a mostani korlátozások?

Held: Ez kétélű dolog. 25 százalékos munkanélküliség mellett természetesen arra kell ügyelnünk, hogy a németeket foglalkoztassuk. Biztosan nem ártana fiatal lengyeleket képezni. A német és a lengyel nyelvtudás párosítása nem lenne rossz a vásárlóink szempontjából. De pillanatnyilag olyan a gazdasági helyzet, hogy egyáltalán nem tudunk új munkaerőt felvenni. Azzal kell foglalkoznunk, hogy a saját gazdaságunkat újra beindítsuk.

A gazdasági nehézségekről panaszkodik a főpolgármester, Rolf Karbaum is. Mint kiderül, a keletnémetek hátrányban vannak nemcsak a nyugatnémetekhez, hanem a lengyelekhez képest is.

Karbaum: Rugalmasságban és vállalkozó kedvben a keletnémetek nem maradnak alul, de hátrányban vannak, mert nincs elég tőkéjük. A bankok sem tudnak segíteni, mert ez a környék gazdaságilag gyenge helyzetben van. A takarékpénztárnak sem megy jól, nem tud bármilyen kockázatot vállalni. Sajnos, ez olyan spirál, amely egyre gyorsabban forog.

Ezen csodálkozom: a lengyeleknek több tőkéjük van?

Karbaum: Igen, azt hiszem, ott nagyobb a különbség a gazdagok és a nagyon szegények között. Ezt a vásárlási szokásokon is lemérhetjük. A lengyelek nem akármit vásárolnak Görlitzben, hanem márkás árukat. Nem szabad a lengyeleket lebecsülni.

El kell mondanunk még, hogy Görlitz és Zgorzelec 1998 óta Európa-város. Saját magukat nevezték ki, lévén, hogy az Európai Uniónak nincsenek irányelvei, mi az, hogy Európa-város. Mindegy, ez akkor is hivatalos. Mindenhol így hirdetik magukat, és az ikervárosok közösen azt is megpályázzák, hogy 2010-ben Európa kulturális fővárosa legyenek. Karbaum főpolgármester azt is el tudja képzelni, hogy valamikor, 40 vagy talán 100 év múlva a mesterségesen kettéosztott város összenőjön, közös közigazgatás alá kerüljön. Igaz, a hídépítéssel még baj van. Az óvárosi hidat több mint tíz éve nem sikerült újra felépíteni, talán az idén fognak hozzá.

A bajon egy vendéglős szokott segíteni. Dietmar Dörfer a keletnémet vállalkozó egyik mintapéldánya. Az NDK-ban maszek molnár volt, most egyebek mellett az övé a város egyik legjobb vendéglője, a Négykerekű Malom, pont a hiányzó hídfőnél. Minden nyáron pár napra ideiglenes hidat épít, a híd egyúttal hosszú asztal, a túlsó vége a lengyel vendéglőnél, a Háromkerekű malomnál van. Dörfer örül, hogy legalább ilyenkor egy asztal mellé ülnek lengyelek és németek. Ez nem is olyan egyszerű. Amikor néhány sör után egyik-másik német igazolvány nélkül a túlsó parton találta magát, és a szabályos határátkelőnél próbált visszajönni, nyomban megjelent a határőrség a Négykerekű Malomnál. De a népünnepélyt szerencsére nem sikerült megakadályozni. A vendéglősnek egyébként is sok gondja van hatóságokkal. Amikor a nemlétező híd helyén kötelet feszített ki a Neisse fölött, és egy kosárban pirogot húzott át a lengyel vendéglőből a sajátjába, akkor a német vámosok bukkantak fel. Mert a pirog hússal van töltve, és az Európai Unióba nem lehet csak úgy húskészítményeket importálni.

Ugyanez a játék nagyban is zajlik. A főpolgármester panaszolja, hogy zavar van a P jelzésű buszjárat körül. P, mint Polen. Tudnivaló, hogy a német és a lengyel város között rendes városi busz jár, de pár hónapja a német buszokat elkobzással fenyegetik a lengyel hatóságok. Valami titokzatos adó-ügyről van szó, amit Karbaum főpolgármester szerint csak Varsóban és Berlinben értenek. Mindenesetre átmenetileg a német buszok helyett is lengyelek közlekednek. Én sejtem, miről lehet szó. Görlitzben többen is mondták, a szállodás is, az áruházigazgató is: ügyesek ezek a lengyelek...

2003. április