Európai Unió: a bovítés német szemmel

Elég ránézni a térképre, és láthatjuk, hogy Németország az Európai Unió szélérol a közepére kerül. Láthatjuk, hogy az Unión belül Németországnak immár Keleten is olyan szomszédja lesz, amely méretében és németbarátságában Franciaországhoz hasonlítható. Ha az uniós ügyek szakértojét kérdezzük, mást is megtudhatunk arról, mire számítanak Berlinben az Unió bovítése után. Beszélgetopartnerünk Andreas Peter Maurer, a helyszín a parlament és a kormány agytrösztje, a Gazdasági és Politikai Alapítvány. A beszélgetés elején kevés meglepetés ér minket. Németország egyik fontos érdeke a kelet-közép-európai piac, és a kedvezo áron alkalmazható szakképzett munkaero. A szakérto megjegyzi, hogy a kelet-közép-európai beruházás lehetoségével a munkaadók nyomást gyakorolhatnak a német szakszervezetekre és kisipari kamarákra is. Ezt nem hagyhatjuk kérdés nélkül, hiszen Magyarországon most éppen azt tapasztaljuk, hogy egyik-másik nyugat-európai beruházó szedi a sátorfáját, mások pedig tolünk keletebbre ruháznak be.

Ami a német gazdasági növekedés szempontjából érdekes, az nem annyira a muanyag játékok és effélék tömegtermelése - azt el lehet intézni keletebbre is - hanem a munkaerotartalék növelése olyan szakmákban, amelyekhez értelmes képzettségre van szükség. A magyarországi képzés követelményei valószínuleg jobban megfelelnek a német szokásoknak, mint mondjuk a franciák vagy a spanyolok képzettsége. Németországnak ez számít - és ez még problémákat okozhat Írországnak. Az írek most nagyon aggódnak amiatt, hogy a keleti bovítés után az Írországban beruházó számítógépes cégek megfontolják, ne menjenek-e át egyik-másik kelet-európai országba.

Ennyit a gazdasági érdekekrol. A bovítés másik fontos szempontja pedig:

Németországban erre nem gondolnak annyira egyértelmuen, de nagy szerepe lesz annak, hogy az új tagállamok tényleges csatlakozásával a Szövetségi Köztársaságnak nem lesz többé külso határa, amelyet oriznie kell.

Erre megint rá kell kérdeznünk, hiszen most azt halljuk, hogy a nyitott határok miatt éppen hogy félnek a németek: a bunözéstol, és attól, hogy a lengyelek nem tudják majd megvédeni az ukrán határt, a menekültek, csempészek, leánykereskedok akadálytalanul jutnak el Németországig.

Andreas Peter Maurer

Na jó, hát ezt Németországnak meg kell fizetnie. Úgy értem, ez egy üzlet. Az egyik oldalon az áll, hogy Németország - idézojelben mondva - nem lesz többé veszélyben. Valójában, azt hiszem, sohasem fenyegette veszély. Bizonyítható, hogy a kábítószercsempészek útvonalai a berlini fal leomlása után sem Lengyelországon, Magyarországon vagy Csehországon át vezettek Németországba, hanem érdekes módon Finnországon és Norvégián át, mert azokra a határokra senki sem figyelt oda. Ugyanígy nem vették észre, hogy ez volt a helyzet a feketemunkával és a leánykereskedelemmel is. Sok olyan félelem él, amelynek nincs köze a valósághoz. Németország szempontjából az a fontos, hogy a vámosokat és a határoröket ne kelljen elbocsátani, hanem át lehessen oket helyezni. Ez a háttere annak a német-francia javaslatnak, hogy az európai rendorség, az Europol, és az európai ügyészség mellett állítsanak fel európai határorséget is. Az üzletnek ez a másik oldala, ezt a nyugat-európaiaknak, illetve ebben az esetben a németeknek kell megfizetniük.

A berlini szakérto ezen kívül kifejti, hogy a németeknek szövetségesként is szükségük van ránk. A lengyelekre nem nagyon számíthatnak. Mint megjegyzi, velük a németek még egy Franciaországot vásároltak be maguknak.

Azért gondolja így, mert a lengyelek történelmileg angolszász irányultságúak, míg például a magyarok, csehek, szlovének mindig inkább Németországra és Ausztriára figyeltek?

Nem, ennek sokkal gyakorlatiasabb oka van. 2006-2007-ben kell tárgyalni az agrár- a strukturális- és a kohéziós alapok reformjáról. Már most világos, hogy Németországnak megint azzal a helyzettel kell majd szembenéznie, hogy Franciaország fékez, valószínuleg Spanyolországgal és Lengyelországgal együtt. Ok mind ráülnek a pénzükre. A mezogazdasági politikában a Szövetségi Köztársaság szövetségesei eddig a Benelux-államok, Svédország és Ausztria voltak. Ennek nem történelmi alapja van, hanem azzal függ össze, hogy ezek az államok többet fizetnek be a közös költségvetésbe, mint amennyit visszakapnak, valamint nem annyira mezogazdasági jelleguek, hogy egyáltalán szükségük lenne ezekre a mezogazdasági pénzekre, és ne tudnák a pénzt hatékonyabban felhasználni.

Érvényes ez Magyarországra is?

Remélhetoleg. Magyarország gazdasági szerkezete is olyan, hogy az elorejelzések szerint valószínuleg észszerubb lejjebb vinni a mezogazdasági kiadásokat, és a pénzt inkább kutatásra, fejlesztésre, korszeru iparra fordítani. Abból indulhatunk ki, hogy a Benelux-államokhoz, Svédországhoz és Ausztriához hasonlóan ezekben az országokban sem feltétlenül a parasztság szavazatai döntik el a választásokat. Azt lehet mondani, hogy a csatlakozás elott álló államok között vannak korszeru technikára épülo államok, amelyeknek tulajdonképpen nem lehet érdekük, hogy olyan államközösségben éljenek, amely a költségvetésének még mindig körülbelül a felét a mezogazdaságba pumpálja.

Ezt a gondolatmenetet folytatva, Andreas Peter Maurer politiológus arra hívja föl a figyelmünket, hogy a németek nem állandó szövetségekben gondolkoznak.

Emögött Németországnak az a stratégiai érdeke rejlik, hogy nem szeretnénk, ha a régi és az új tagállamok kerülnének szembe egymással. De ez valószínuleg nem is fog elofordulni. A szövetségek rugalmasabbak lesznek, nem pedig olyan hosszú távúak, mint ahogy ma képzelik, hogy bármi csak akkor lehetséges, ha a németek és a franciák egy véleményen vannak. A közös politika több területén évente körülbelül kétszáz jogi aktus történik, ennek megfeleloen az alkalmi szövetségek különbözoek lesznek.

Ez azt jelenti, hogy Berlinben már nem tartják olyan fontosnak a sokat emlegetett német-francia motort vagy tandemet?

A közigazgatásban jól muködik a bejáratott rendszer, amelyhez például hozzátartozik, hogy a berlini külügyminisztériumban francia hivatalnokok is ülnek és fordítva. A német-francia tandem problémája a gyökereknél keresendo. A németek és a franciák mindig akkor tettek közös kezdeményezéseket, amikor nagyon messze volt egymástól az álláspontjuk. Abból indultak ki, hogy a német és a francia álláspont jelzi annak a folyosónak a két szélét, amelyen az összes többi állam álláspontja mozoghat. Ha a németek és franciák kompromisszumokra utaló papírokat tettek közzé, a többiek tudták, meddig mehetnek el. A probléma az, hogy ma már nem olyan különlegesek a német-francia ellentétek. Nagy stratégiai kérdésekben Németország és Olaszország nagyon távol áll egymástól, védelmi kérdésekben a franciák és a britek vannak messze egymástól. Akkor talán inkább nekik kellene közös papírokat kidolgozniuk? És a különleges német-francia viszony még kevesebbet fog számítani, ha 25 tagja lesz az Uniónak.

A német parlamenthez és kormányhoz közel álló politológustól végül azt is megtudhatjuk, lesz-e magyar biztos a brüsszeli Bizottságban, illetve mi lehet az egyik lehetséges módja annak, hogy a Bizottság se legyen túl nagy és a magyarok is képviselve legyenek.

Nem hinném, hogy a brüsszeli Bizottság megengedheti magának, hogy kevesebb biztos legyen, mint ahány tagállam. A megoldás kulcsa ott keresendo, hogy az Uniónak immár 17 ügynöksége van, mint például a közös rendorség, az Europol. Oszintén szólva, Jürgen Stolberget, az Europol fonökét Németországban sokkal fontosabbnak tartják, mint egy brüsszeli biztost. Nemcsak így tunik, hanem a tényleges politikában is fontosabb. Nem jelent semmi problémát, ha az ügynökségek fonökeit is bevonják a bizottság kinevezésének amúgy is politikai folyamatába. Akkor lenne 15 biztos és 17 de facto biztos, vagyis ezen még az sem múlna, hogy akár Belorussziát is fölvegyék az Unióba. Végso soron nem arról van szó, hogy az illetok a saját országukat képviseljék ebben a szervezetben, hanem arról, hogy minden országnak szüksége van a brüsszeli apparátusban egy valakire, aki az anyanyelvén tud beszélni Európáról az adott ország televíziójában.

2002. december