Háborús bűnösök

Több mint fél évszázaddal tettének elkövetése után elítéltek egy német háborús bűnöst. A most 83 éves Julius Viel volt SS-tisztet a ravensburgi bíróság bűnösnek találta abban, hogy 1945 márciusában a cseh Litomerice városának közelében aljas indokból agyonlőtt hét zsidó kényszermunkást. A vádlott tagadta a vádat, a védelem arra hivatkozott, hogy a nemrég felbukkant szemtanú nem szavahihető. Julius Viel annak idején egy tisztiiskolán tanított, és a több évtized elteltével jelentkező tanú akkor az egyik tanítványa volt, azóta Kanadában professzor. Ő az egyetlen szemtanú, de miután az ügyészség és a bíróság 360 bel- és külföldi tanút hallgatott meg, a bíróság hitelesnek fogadta el a hosszú hallgatás után jelentkező szemtanú vallomását. Julius Vielt tavalyelőtt tartóztatták le. Korábban újságíróként dolgozott nyugatnémet lapoknál. Már a 60-as években is vizsgálat folyt ellene, de akkor felmentették. A 83 éves háborús bűnöst most 12 évre ítélték, de fellebbezni fog.

2001. április 3.

* * *

92 évesen ismerte el egy volt német SS-tiszt, hogy felelős olasz civilek haláláért. Friedrich Engel Hamburgban él, az ügyészség háborús bűnök gyanújával vizsgálatot folytat ellene. Engel beismerő vallomása húsvét vasárnapján került nyilvánosságra, néhány nappal azután, hogy egy német közszolgálati tévémagazin feltárta az ügyet. Engel most egy milánói lapnak, a Corriere della Serának adott interjút. Mint mondta, 1944-ben Génuában az 59 olaszt megtorlásul végezték ki német tengerészek haláláért, a Führer parancsára. Engel most sajnálja a történteket, egyúttal tagadja, hogy 246 olaszt végeztek ki. Egy olasz bíróság ennyi ember haláláért ítélte Engelt - távollétében - életfogytiglanra. A 92 éves háborús bűnöst a német törvények szerint nem adhatják ki Olaszországnak. A német tévéműsor után a hamburgi ügyészség megerősítette, hogy három éve vizsgálódnak a volt génuai SS-főnök ügyében, de a jelek szerint az Olaszországból érkező dokumentumok feldolgozása lassan halad. A német tévéműsor kellemetlen leleplezései közé tartozik, hogy Engel ellen a német hatóságok már a 60-as években is vizsgálódtak, de a vizsgálatot 69-ben ismeretlen okból beszüntették. Az ügy kapcsán hírügynökségek felidézik, hogy holland újságírók éppen a múlt héten bukkantak rá Németországban egy 1950-ben elítélt, és azóta álnéven élő holland háborús bűnösre.

2001. április 15.

* * *

Több mint fél évszázaddal a gyilkosságok után ma kezdődött meg egy német háborús bűnös pere Münchenben. A vádlott 89 éves és súlyos beteg, ezért nem őt viszik a bíróságra, hanem a tárgyalás zajlik a börtönben. Anton Malloth, tanult szakmájára nézve mészáros, a csehországi Theresienstadtban, a koncentrációs tábor melletti Gestapo-börtönben volt felügyelő. Most azzal vádolják, hogy három zsidó foglyot megölt, egy negyedik esetben pedig gyilkossági kísérlet szerepel a vádiratban. Az annak idején Szép Tóni néven ismert SS-szakaszvezetőt a háború óta eltelt évtizedekben többször is keresték a hatóságok, de nehezen megmagyarázható módon sem Ausztriában, sem Olaszországban, sem Németországban nem találták meg, illetve ha megtalálták, beszüntették ellene a vizsgálatot. Németországban talán az hozott fordulatot, hogy az ügy Dortmundból a müncheni ügyészségre került át. Most három hónap múlva várható ítélet.

2001. április 23.


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz