"Azért jöttek, hogy ússzanak, nem azért, hogy énekeljenek."

Ezt az időközben legendássá vált választ az NDK-úszónők edzője, Rolf Gläser adta, amikor egy nyugatnémet riporter a montreali olimpián az úszónők mély hangja felől érdeklődött. Kanadában ugyanis nehezebb volt elintézni azt, ami az NDK-ban a sportvezetők egyik feladata volt, azt tudniillik, hogy rádió- és tévéinterjúk alkalmával a mélyebb hangú lányoktól távol tartsák a riportereket. Amit már akkor is mindenki sejtett, azt az utóbbi években az immár egységes Németországban bírósági tárgyalások sorozata bizonyította be: korra, nemre és sportágra való tekintet nélkül az NDK-ban folyt a dopping: ha valamiben, hát ebben a szocialista német állam világelső volt, bár persze odaát, Nyugaton is igyekeztek. (Ami egyébként az NDK-sportfunkcionáriusoknak már csak azért is kellemetlen volt, mert miután a nyugatnémet tévé beszámolt az ottani esetekről, az NDK-ban is nyomban többen kezdtek kérdezősködni...)

Maga Gläser egy 1998-as perben bocsánatot kért azoktól, akiknek egészségkárosodást okozott, köztük a többszörös Európa-bajnok Birgit Meineke-től. Gläser reméli, hogy az úszónő - szerencsére jóindulatú - májdaganata nem az Oral-Turinabol tabletták utóhatása. Nem mindegyik eset zárult azonban ilyen békésen. A legkülönösebb alighanem az a történet, amelynek elején 79-ben a 14 éves Heidi Krieger a berlini Dynamo SC-ben atletizálni kezd, a végén pedig Andreas Krieger 2000 májusában tanúvallomást tesz a berlini tartományi bíróságon az utolsó nagy NDK-doppingperben. Fräulein Krieger és Herr Krieger egy és ugyanaz a személy. A 187 centi magas, 103 kilós súlylökő-lány, aki 86-ban Stuttgartban Európa-bajnokságot nyert, annyi férfi-hormont kapott (időnként napi 25 milligramm Oral-Turinabolt, a 84-es olimpiai évben pedig összesen majdnem 2600-at, jóllehet egy beavatott szakértő már akkor is óvta kollégáit attól, hogy bárkinek is évi 1000 milligrammnál többet adjanak), hogy valóban férfi lett belőle. A júliusban végetért berlini per két vádlottját, Manfred Ewaldot, az NDK Testnevelési és Sportszövetség (DTSB) elnökét és Manfred Höppnert, a vezető sportorvost, Krieger nem tette közvetlenül felelőssé sorsáért. A transszexualitáshoz vezető lelki problémái már korábban is meglehettek.

"Nem tudni, mi lett volna belőlem, ha nem kaptam volna férfihormont" - mondta a tanú, - "de tudom, hogy női hormonokkal vissza lehetett volna fordítani a folyamatot." Ennek pont az ellenkezője történt. A hormonos hizlalás után Heidi Krieger 112 kilót szakít, és ma így emlékszik visza 21 éves önmagára: "Arnold Schwarzenegger labdába se rúghatott volna mellettem". Ugyanakkor a fodrászatban átküldik a férfiakhoz, és amikor melltartót vásárol, azt kérdi az eladó: a barátnőjének lesz-e. A hormokezelés hatására átéli a szokásos testi fájdalmakat. Időnként annyira fáj a háta és a dereka, hogy két kézzel kell felhúznia magát a lépcsőn. A csípőjét és a térdét operálni kell. Lelki bajaira azonban csak sportpályafutása után van gyógyír, mégpedig nem kellemes. "Levették a mellemet és alul kipakoltak" - idézi fel a 2000-es perben az 1997-es műtétet. "Heidi Krieger idegen tőlem, Herr Kriegerrel ki tudok jönni" - jegyzi meg. Sokat elárul, hogy amikor Heidi elszánja magát, hogy Andreas legyen, az orvostól - ezúttal valóban gyógyszerként - ugyanolyan hormonkészítményeket kap, mint annak idején az edzőjétől, egészen más célból.

Az utóbbi évek dopping-pereiben az egyik főszereplő a kis kék tabletta, a VEB Jenapharm gyártmánya, az Oral-Turinabol (OT) volt. Ezt a gyógyszert kórházakban többnyire arra használják, hogy idős, legyengült emberek izmait erősítsék. Nagy adagokban viszont a sportolók muszklijainak hizlalására alkalmazták, méghozzá már egy évvel azután, hogy Jenában 1965-ben kifejlesztették a gyógyszert. Androgén anabolikus szteroidról van szó, egyszerűen szólva férfihormonról. A készítmény tesztoszteront tartalmaz. A szer növeli a vázizomzat tömegét, miközben csökkenti a zsír mennyiségét a szervezetben. A sportolók többnyire a nagyobb, 5 milligrammos kék tablettákat kapták, ritkábban az 1 milligrammos rózsaszínt. Nagy forgalom, nagy haszon - mondhatta a VEB Jenapharm (amely ma Jenapharm GmbH néven a berlini Schering-konszernhez tartozik, és a dopping-kutatók azt panaszolják, hogy még ma sem nyitja meg előttük a vállalati archívumot).

Az NDK-dopping egyik szakértője, Giselher Spitzer potsdami sporttörténész becslése szerint a Jenapharmnak 1990 előtt 50 millió márkának megfelelő forgalma volt anabolikumokból. A legnépszerűbb OT mellett szívesen rendeltek a sportorvosok a Depot-Turinabolból (nemzetközileg ismert neve: nandrolon-decanoat) is, amely, mint neve is mutatja, lassabban épült le a szervezetben, ezért tájékozatlanabb és becsvágyóbb edzők nemegyszer igen kényelmetlen helyzetbe hozták pártfogoltjaikat: a sportolók nem utazhattak nyugati világversenyekre, mert nem lettek idejében "tiszták". A Depot-Turinabol okozta az egyetlen nagy lebukást: Ilona Slupianek súlylökőét a helsinki Európa-bajnokságon 1977-ben. Nagy versenyek előtt az volt szokásban, hogy az OT adagolását idejében le kellett állítani, és az utolsó két hétben a sportolók "áthidalásként" tesztoszteron-propionátot kaptak injekció formájában, ameddig csak lehetett. A Slupianek-ügy azért volt kivétel, mert a semleges nevű, szimpla vízum-ellenőrzésre utaló "Ausreisekontrolle" egyébként alapos munkát végzett.

Ez a "kiutazási ellenőrzés" valójában előzetes dopping-kontroll volt, és ha pozitív lett az eredmény, akkor nemcsak a közvélemény, hanem a sporttársak előtt is vízum-bonyodalmakra vagy effélékre hivatkoztak. Hogy a titoktartás egyébként is mekkora méreteket öltött, azt mutatja az evezősök egy csoportjának esete. A sportolók egy éppen aktuális szolidaritási kampány keretben vért adtak Nicaraguának. A vérminta azonban kóros májfunkció-értékeket mutatott. A berlini sportvezetők reagálása: megtiltották a véradást, de a sportolóknak nem szóltak, nem kezelték őket.

A hormon-kúra, akár tabletták, akár - esetenként fájdalmas - injekciók formájában történt, kétségkívül látványos, másodpercekben és méterekben mérhető eredményeket hozott. A kockázatokról és mellékhatásokról a pácienseknek nem volt módjuk megkérdezni orvosukat, gyógyszerészüket. Már csak azért sem, mert a fiatal sportolóknak mindenekelőtt írásban le kellett mondaniuk a szabad orvosválasztás jogáról, és kizárólag az őket lassan mérgező sportorvosokhoz fordulhattak. A legtöbben azonban semmit sem kérdeztek. Fiatalok voltak és gyanútlanok. (Nem véletlen, hogy két berlini újságíró, Hans-Joachim Seppelt és Holger Schück ezt a címet adta a tavaly év végén megjelent könyvének: "A vád: gyerekdopping". Hiszen az történt, hogy 13-14 éves lányokat rendszeresen telepumpáltak férfihormonnal.) Sokan voltak, akik később gyanút fogtak, de kevesen, akik önként lemondtak a sportsikerekről. Utóbbiak közé tartozik Brigitte Berendonk diszkoszvető, aki Nyugatra ment, és az ott megismert férjével, Werner Frankéval együtt Heidelbergben évek óta az NDK-dopping tudományos feldolgozásával foglalkozik. 1978-ban ugyancsak Nyugatra szökött Renate Neufeld rövidtávfutó, miután kilátásba helyezték, hogy ha nem szedi a tablettákat, akkor vége a sportnak és mehet udvart söpörni.

Az izomépítésre használt férfihormon mellékhatásai érthető módon jórészt férfi és női dolgok. Olyannyira, hogy néhány évvel ezelőtt Drezdában az egyik dopping-perben a sértetteket, az egykori NDK sportolónőket, az igazságügyi orvosszakértők nőgyógyászati vizsgálatnak is alávetették. (Az idei berlini perben ettől eltekintettek: a szándékos testi sértés vádjának megalapozásához jogilag pusztán az is elégséges volt, hogy Ewald és Höppner elrendelte a tabletták szedését.) A ginekológiai eredmény természetesen nem nyilvános, de Seppelt és Schück könyvében, nevek említése nélkül, olyan esetek szerepelnek, amelyekben a sportolónők csiklója szokatlan méretűre nőtt, olyannyira, hogy a sporttársak "kis péniszt" emlegetve tréfálkoztak. Állítólag az egyik úszónő a néhány centiméteres hosszt is elérte. Ez a méret lánynál persze másért szégyen, mint férfinál - a lányoknál az ilyesmi komoly lelki zavarokat okozott, csakúgy, mint a jobban látható, ezért gyakrabban emlegetett mély hang vagy férfias szőrzet.

A férfihormonnal a lányokat gonosz csapdába csalták. A mellékhatások közé tartozik a nemi gerjedelem erősödése, ami különösen edzőtáborban, az állandó partnertől távol jelentett komoly feladatot (állítólag több értelemben is) a férfi edzőknek. Nemzetközi edzőtáborokban pedig a jénai csodaszer nagymértékben ösztönözte a "játék határok nélkül" szabadidő-programot. Érthető, hogy a tesztoszteronhoz fogamzásgátlót is felírtak a lányoknak. Ennek további oka volt a menstruáció időzítése, és azért is szükség volt rá, mert az orvosok már akkor sejtették (ez azóta sajnálatos módon beigazolódott), hogy a terhességek nem lennének zavartalanok. (A véletlen terhességeket az edzők szigorúan meg is szakíttatták.) A szerencsétlen lányok azonban ezzel csöbörből vödörbe estek, mert a fogamzásgátló viszont fölerősítette a hormonkészítmények káros mellékhatásait.

A gyerekeknél az anabolikumok egyúttal gyakran azzal jártak, hogy serdülőkorban a fiúk és lányok nem nőttek tovább. A káros hatások többsége értelemszerűen a nőknél jelentkezett inkább, hiszen a férfiak szervezetében több férfi-hormon van, náluk az adagok kisebb elváltozást (igaz, ezzel együtt kisebb teljesítmény-növekedést) okoztak. A férfiak sem jártak azonban jól. A tesztoszteron bevitele miatt csökkent saját hormontermelésük, ezzel együtt fogamzóképességük is sérült, egészen a terméketlenség veszélyéig és az impotenciáig - vagy kiszámíthatatlan módon éppenséggel tartós erekció jelentkezett. Feljegyezték a herék zsugorodását is, és utólag tudni lehet, hogy a prosztata elváltozásai is a mellékhatások közé tartoztak.

Kevésbé súlyos, ám szerfölött kínos volt, hogy míg ugyanannak a készítménynek a hatására a lányok elférfiasodtak, több férfinak női - vagy legalábbis lányos - keble nőtt. Főleg súlyemelőkkel fordult elő, hogy kés alá kerültek és plasztikai műtéttel le kellett venni a "mellüket". Így járt többek között a meisseni Roland Schmidt. A súlyemelők elnőiesedésében az is szerepet játszott, hogy többféle szert adtak be nekik, például a terhességi hormonként ismert HCG-t (choriongonadotropin) vagy a Clomiphen márkanevű mesterséges anti-ösztrogént, amellyel nőknél peteérést váltanak ki. Különösen rosszul járt az NDK legerősebb embere, Gerd Bonk nehézsúlyú súlyemelő. Tekintet nélkül cukorbetegségére, ő is megkapta a hormonkészítményeket. Bonk a 90-es évek elejére rokkantnyugdíjas lett.

Férfiakat és nőket egyaránt sújtottak a következő mellékhatások: májkárosodás, jó- vagy rosszindulatú máj- és vesedaganatok, szívbetegségek, mozgásszervi sérülések veszélye, hallucináció, depresszió. Többeknek a testék csúnya pattanások csúfították el. Nemcsak a lányok szőrösödése vagy mély hangja, hanem az említett súlyosabb betegségek is gyakran visszafordíthatatlannak vagy csak részben kezelhetőnek mutatkoztak. A nőknél előfordult, hogy a férfihormon hatására megszűnt és csak jókora késéssel állt vissza a vérzésük. A mellékhatások közé tartozott a petefészek-gyulladás, illetve poli-ciszták jelentkezése a petefészekben.

Míg Monika Zehrt futónő életét "csak" annyiban befolyásolta a dopping, hogy mély hangja miatt nem lehetett angol-spanyol tolmács, mások rosszabbul jártak. Petra Schneider úszónő keringési zavarokkal, majd szívizom-gyulladással küszködött, ma pedig semmilyen diéta sem segít anyagcsere-zavarain, és állandóan gyógyszert szed hátfájás ellen. Ráadásul ő is azok közé tartozik, akiknek gyógykezelését az egészségbiztosító nem fedezi. (Az ilyen esetek miatt javasolta Giselher Spitzer, hogy a Jenapharm a 90 előtti profit egy részéből hozzon létre alapítványt a károsultak gyógyítására.) Birgit Böse súlylökő mit sem sejtve vetette magát alá egy szabályos orvosi hormonkezelésnek, már évekkel sportpályafutása után. Harminc kilót hízott, és ráadásul ki kellett tennie magát az orvos szemrehányásának, hogy a baj azért következett be, mert szándékosan letagadta a korábban doppingolásra már alkalmazott hormonokat.

Hubert Grabsch lipcsei könnyűatléta 1977-ben életveszélyes máj-elégtelenségel került kórházba. Szerencséje van: mája azóta szépen regenerálódott, bár nem gyógyult meg teljesen. A májbajok elszaporodását a fő sportorvos, Manfred Höppner már 1984-ben észrevette, és le is írta egy jelentésben. (Hogy kinek jelentett? A Stasinak, amelynek társadalmi munkában bedolgozott.) A doppingolók felelősségét nem csökkenti, hogy egyik-másik sportoló ráadásként italozással is rongálta a máját. A Berliner Zeitung szerint valószínűleg ez a kettős hatás okozhatta, hogy - már az NDK megszűnése után, 1993-ban - Detlev Gerstenberg kalapácsvető májzsugorodásban meghalt.

Bár a leggyakrabban alkalmazott szer az OT volt, a sportorvosok és edzők nem hagytak ki semmilyen más lehetőséget sem. A tesztoszteron mellett a tesztosztropin is előfordult. Felbukkant az STS 646 (az STS a mesterséges szteroid német rövidítése). Ez a szer az NDK-ban nem volt hivatalosan bejegyezve, magyarán ellenőrizetlen volt, és Hans-Joachim Seppelt elszörnyedve jegyzi meg könyvében: volt idő, amikor egyidőben kísérlezeztk a szerrel patkányokon és sportolókon. A sportvezetők nem riadtak vissza attól sem, hogy az úszólányokat fontosabb versenyek előtt a metamfetaminok közé tartozó pervitinnel élénkítsék fel. A vegyianyag közismertebb neve: speed. A sajátságos orvosi módszerek tárházát gazdagította az, amiről egy korábbi, 98-as berlini perben Birgit Heike Matz volt úszónő számolt be. Annak idején a kiskorú bal karjából kimetszettek néhány izomrostot, hogy azok elemzésével állapítsák meg, vajon testi felépítése hosszú vagy rövid távokra teszi-e inkább alkalmassá az úszólányt.

A doppingolás méreteiről - újságírók tényfeltárása, tudományos kutatók levéltári munkája és a perek bizonyítási eljárása révén - írásos NDK-bizonyítékok is bőségesen vannak. Werner Franke például kalandos körülmények között megszerezte a doppinggal foglakozó, az NDK-ban katonai titoknak számító doktori disszertációkat. Szintén ő idéz egy 1989-ből való jegyzőkönyvet a "kiutazási ellenőrzésről". Négy, elővigyázatlanul "túltöltött" úszónő szervezetében a tesztoszteron-szint a nőknél elfogadható, 10 alatti értékhez képest 20 és 50 között volt.

Arra nincs mindig bizonyíték, hogy a dopping és a későbbi egészségkárosodás egyértelműen összefügg-e. A perekben a szakértők óvatosan nyilatkoztak, és csak nagyon valószínű, de nem egyértelmű okként emlegették a doppingszereket az esetleg évtizedek múltán jelentkező betegségeknél. Nem lehet mindent automatikusan a dopping számlájára írni: a 98-as berlini perben a bíróság nem látta bizonyíthatónak, hogy Anett Zander atlétanő hólyagrákja a 90-es évek közepén összefügg azzal, hogy a 80-as évek végén kaphatott valamilyen tablettát. Az idei perben az egyik magánvádló, Yvonne Gebhardt ügyvédei megint előhozták a rák ügyét, arra hivatkozva, hogy a volt gerelyhajító daganatában férfihormon-adagolás nyomára bukkantak.

Mindenképpen elgondolkoztató azonban, hogy bizonyos betegségek a többezer felhizlalt, telepumpált sportolónál az átlaghoz képest jóval gyakrabban jelentkeznek. Az egyik (a bíróság által névtelenségben tartott) volt úszónőnek nem lehet gyereke, Margitta Pufe volt súlylökő viszont, akit azután is OT-tablettákkal tömtek, hogy már megállapították májkárosodását, féloldalára béna leányt hozott világra. Az igazságügyi orvosszakértő a dopping okozta magzatvíz-hiányra vezeti vissza, hogy Martina Gottschalt úszónő tuskólábú gyermeket szült. Tanúvallomásában Gottschalt azt mondta: három volt társáról tudja, hogy hasonló rendellenességgel született a gyermekük.

Giselher Spitzer sporttörténész kutatásai szerint az NDK versenysportban évente 30 körül volt a halálesetek száma. Ebben szerepet játszott a doppingszerek élénkítő, gátlásokat oldó mellékhatása, de az is, hogy a versenysportokban kifejezetten élénkítőszereket (aponeuron, sydnacarp) adtak a játékosoknak. A talán legismertebb NDK-haláleset azonban az anabolikumoknak tudható be. Az SC Magdeburg 16 éves úszója, Jörg Sievers 1973-ban az edzés szünetében a medence széléről egyszerűen beleesett a vízbe és meghalt. A boncolás (amelynek eredményét az NDK-ban titokban tartották) toxikus máj-, epe- és vesekárosodásokat mutatott ki.

Az idei berlini perről beszámoló sajtóértesülések tízezerre becsülték azoknak a sportolóknak a számát, akiket az NDK-időkben doppingoltak. Giselher Spitzer sporttörténész úgy véli, 10-15 százalékuknál fordult elő egészségkárosodás, ezen belül öt százalékuknál olyan elváltozás, amely súlyos és nem fordítható vissza. Más kérdés, hogy az ilyen áron szerzett érmek érvényesek maradnak. Alig akadt olyan volt sportoló, mint Carola Nitschke úszó-világbajnoknő, aki - utólag tudomást szerzve a történtekről - vissza akarta küldeni a medáliákat. De ebből sem lett semmi: nem tudta kideríteni, hová címezze a küldeményt.

2000. július