Milyen külügyminiszter az ilyen?

Joschka Fischer 69-ben részt vett a Palesztinai Felszabadítási Szervezet szolidaritási kongresszusán. Szolidaritást pedig azzal vállalt, hogy Izraelt bizony a tengerbe kellene szorítani. Joschka Fischer annak idején tiltakozott a vietnami háború ellen és 91-ben tiltakozott az Öböl-háború ellen. Nem is beszélve arról, amiről hónapok óta az egész német sajtó és a politikai élet beszél, hogy a 60-as, 70-es évek fordulóján olyanokkal barátkozott, akikből később terroristák lettek. És Joschka Fischer ma az a német külügyminiszter, aki többek között Izrael és az Egyesült Államok előtt képviseli Németországot. Érthető, ha az ellenzék bírálja - mit bírálja: támadja a külügyminisztert. Eléggé feltűnő volt, hogy a hét elején a kereszténydemokraták frakcióvezetője, Friedrich Merz e szavakkal illette Joschka Fischert: "erőszakos szélsőbaloldali bűnöző".

Közben egy friss felmérés szerint a német közvélemény 72 százaléka úgy véli, hogy Fischernek nem kell lemondania. Fischer és Schröder, a külügyminiszter és a kancellár hosszú ideje a népszerűségi lista első két helyén áll. A harmadikra most jött föl a nemrég kinevezett fogyasztóvédelmi miniszter, a Fischerhez hasonlóan Zöld párti Renate Künast. Az ellenzéki kereszténydemokraták közben vezetési válsággal küszködnek és még nem heverték ki teljesen a Kohl-féle pártpénzügyi botrányt. Ebben egyébként nincs semmi különös: a szociáldemokratáknak 16 évig tartott, amíg összeszedték magukat és újból kormányra kerültek.

Miközben a politikusok a saját levükben főnek, az átlagemberek, főleg a fiatalabb németek vagy nem törődnek az egésszel, vagy éppenséggel rokonszenvesnek találják Joschka Fischert. Errefelé nem különösebben népszerű az a típusú politikus, aki már diákkorában belépett valamelyik párt ifjúsági szervezetébe és aztán egyre nagyobb íróasztalokhoz ülve egyre följebb jutott a szamárlétrán. Joschka Fischer életében legalább történt valami. Az pedig meglehetős derültséget keltett, hogy mozgalmas életre vágyott volna Friedrich Merz is, az a kereszténydemokrata frakcióvezető, aki "erőszakos szélsőbaloldali bűnözőnek" nevezte Fischert. Merz nemrég azzal keltett feltűnést, hogy egy interjúban elmondta: fiatalkorában hosszú haja volt, motoron száguldozott a kisvárosban és társaival egy kicsit meg támadta azt a vendéglőt, amely baloldaliak törzshelye volt. Az újságolvasók jót mulattak, amikor napokon belül jelentkezett egy volt osztálytárs, mondván, hogy Merznek sose volt hosszú haja, az apja nem is engedte volna, és a motorozás meg a többi sem stimmel. Nem ebben keresendő persze az oka, de a dolgok mai állása szerint Merz posztja sokkal bizonytalanabb, mint Fischeré. Úgyhogy Merz barátságtalan megjegyzése után Fischer is megengedhette magának, hogy mosolyogva ezzel intézze el a dolgot:

Fischer: Merz úr a saját karrierjéről is tett leleplezéseket, erről többet nem szeretnék mondani.

Joschka Fischer hívei a balos ifjú forradalmár útját a tekintélyes Amerika-barát külügyminiszterig bizonyítéknak tekintik a német demokrácia erejére. Arra, hogy a Szövetségi Köztársaság demokratikus rendje kellőképpen stabil, integrálni tudja azokat is, akik korábban szembeszálltak vele. Hogy ezzel kapcsolatban kiújult a vita a 68-asokról, az akkori balos mozgalmakról, az már hónapok óta benne van a levegőben. Amikor pedig a lapok nemrég felelevenítették, hogy Fischer 21 évesen részt vett azon a bizonyos algériai palesztin szolidaritási konferencián, ez alkalmat adott a német baloldal egy eltévelyedésének felidézésére. A 67-es közel-keleti háború után az a politikai nemzedék, amelyhez Fischer is tartozik, szembefordult Izraellel, a fiúk és lányok palesztin kendőt tekertek a nyakuk köré. Ennek volt egy általános és hazai oka. A német sajátosság az, hogy a német konzervatívok egyértelműen akkor is és azóta is Izrael barátai és fellépnek az antiszemitizmus ellen. Sok minden más mellett a 68-asok ezzel a hagyománnyal is szakítani próbáltak. Összefolyt ez az akkoriban baloldalon sokfelé általános Amerika-ellenességgel, a vietnami háború elleni tiltakozás utóhatásaival, a felszabadító mozgalmak iránti rokonszenvvel. Szomorú következmény volt viszont, hogy az akkori szélsőbalos német terroristák, a hírhedt Vörös Hadsereg Frakció, a RAF tagjai, palesztin és más arab terroristákkal léptek szövetségre. Történetünk szempontjából ez azért érdekes, mert Joschka Fischer, aki Frankfurtban verekedett ugyan a rendőrökkel, de távol tartotta magát a terrorizmustól, egy ilyen epizód miatt fordult szembe végérvényesen a terroristákkal és az anticionistákkal. 77-ben történt, hogy egy eltérített utasszállító gép fedélzetén ifjú német terroristák zsidókra és nem zsidókra válogatták szét az utasokat. Joschka Fischert ez sokkolta, és ez az élmény jelentős megálló volt azon az úton, amelynek mostani állomása a külügyminiszteri poszt. Az ellenzék most azzal támadta Fischert, hogy a palesztin-barát közjáték akadályozza Fischer miniszteri ténykedését. Izraelben ezt nem így látják. A leendő miniszterelnök, Ariel Saron külpolitikai tanácsadója a héten Berlinben járt, és biztosította a kormányt, hogy Joschka Fischert egy igen baráti ország igen baráti külügyminiszterének tartják.

Nem lett baj Washingtonban sem, ahol a hét elején, amikor Fischer bemutatkozó látogatást tett az új kormánynál, érdekes találkozóra került sor. Az amerikai külügyminiszter, Colin Powell tábornok parancsnok volt Vietnamban, ő volt a vezérkari főnök az Öböl-háborúban, közben pedig az NSZK-ban állomásozott, vagyis mindig pont azt csinálta, ami ellen Fischer mindig tiltakozott. Milyen érzés most Fischerrel tárgyalni - kérdezték az újságírók, mire Powell azt mondta, hogy ez valóban elképesztő...

Ezt aztán az egész német sajtó lelkesen idézte. Colin Powell barátságosan így folytatta:

Powell: "Alaposan megváltozott a világ"

- és hozzátette, hogy Fischerrel jó barátok lehetnek. Joschka és Colin az első találkozó után már tegeződik.

Fischernek ez persze kapóra jött. Változik a világ - magyarázta ő is, azzal példálózva, hogy a német külügyminisztérium most a volt NDK pártközpont épületében van.

Fischer: Én Berlinben Erich Honecker szobájában ülök, vagyis a dolgok nyilvánvalóan megváltoztak.

Szóval, a német külpolitika ezen a héten megbújt a belpolitika árnyékában. Bár Németország és az Egyesült Államok viszonyéban most sok fontos ügyet kellett megvitatni, a washingtoni látogatást itt, Németországban ezúttal inkább bel-, mint külpolitikai eseménynek tekintették. Pár nappal az után, hogy amerikai és brit gépek hosszú idő után megint Irakot támadták, Fischer ellenzéke kárörvendően azt mondta: lám, a külügyminisztert saját múltja akadályozza teendői ellátásában, hiszen nem nyilatkozik. Washingtonban aztán, amikor nyilatkozott, az ellenzék elcsöndesedett, viszont saját pártjában, a Zöldeknél horgadtak föl Fischer ellen. Fischer ezt mondta:

Fischer: Nem bírálhatjuk azt az akciót, amellyel szövetségeseink igen nehéz helyzetben nagy személyes odaadással védik az iraki kisebbségek biztonságát, és ezzel saját katonáik biztonságát is.

A kulcsszó: "nem bírálhatjuk". Márpedig a Zöldek, akik valamikor környezetvédő és háborúellenes pártként indultak, azt várták volna, hogy Fischer határolódjon el az amerikai légitámadástól. És egyébként is, itt többnyire az látszott a washingtoni tudósításokból, hogy Fischernek ott a fülén a mobiltelefon és állandóan hazatelefonál. Aznap érkezett Washingtonba, amikor Frankfurtban hivatalosan megindították ellene a vizsgálatot hamis tanúzás miatt. A bíró, aki januárban a szóban forgó tanúvallomásra beidézte Fischert, nevetségesnek tartja az ügyészség eljárását. Ő igazából már a tárgyalás közben megpróbálta lefékezni az ügyészt, de Fischer nem hallgatott a bíróra, és önként válaszolt olyasmire, amire talán nem kellett volna. Joschka Fischer ellentmondásokba bonyolódott arról, hogy ifjú baloldali korában, amikor egy lerobbant frankfurti házban más fiatalokkal együtt egy lakóközösségben lakott, mi is történt közte és Margrit Schiller második vonalbeli terrorista között. Schiller azt írja emlékirataiban, hogy pár napig többedmagukkal együtt laktak és együtt reggeliztek, Fischer és mások úgy emlékeznek, hogy nem így volt. Bizonyítani azonban valószínűleg nem lehet, hogy Fischer szándékosan tévesztette volna meg a bíróságot.

Az eset politikai hátteréhez az is hozzátartozik, hogy Németországban az ügyészség az igazságügyminisztérium alá van rendelve. Az ügyészségi vizsgálat pedig Hessen tartományban folyik, ahol konzervatív miniszterelnök kormányoz, személy szerint Roland Koch, aki az utóbbi időben kínos botrányokba keveredett. Egyes német lapok azt latolgatják, vajon az ügyész miről beszélgetett felettesével, a kereszténydemokrata igazságügyminiszterrel.

Végső soron, a német belpolitika már csak így zajlik. Ha Hessen tartományban vizsgálat indul a zöld Joschka Fischer ellen, a kommentátorok megjegyzik, milyen jól túlélte korábbi válságait Roland Koch tartományi miniszterelnök, tán még kereszténydemokrata kancellárjelölt is lehet belőle. Ha Merz frakcióvezető támadja Fischert, akkor a kommentátorok megjegyzik: milyen rosszul áll Merz szénája, mégse lesz belőle kancellárjelölt. Ha az ellenzéki szabaddemokraták kérdezősködni kezdenek Fischer múltja felől, a kommentátorok megjegyzik: a szabaddemokraták szeretnék, ha megint ők adnák a külügyminisztert, mint évtizedeken át. Végül is Németországban jövőre országos választás lesz.

2001. február