"Weil ich Türke bin..."

Ez igazi német hiphop, vagyis a rap itteni megfelelője. "Mert török vagyok" -- énekli németül egy berlini fiú, aki tényleg török. Illetve, német. Illetve... hát, ezt bizony nehéz meghatározni. Az est címe: "amikor a döner találkozik a blinivel, avagy ki itt a német". Ha valaki nem tudná, a döner török étel, a blini orosz. De hogy ki itt a német, vagy mondhatjuk úgy is, ki eszi a bockwurstot, arra a vitaest végén sem kapunk egyértelmű választ, de maga a kérdés mindenképpen jogos. A majdnem három és félmilliós Berlinben sok a külföldi. Ha azokat is beleszámítjuk, akik időközben megkapták az állampolgárságot, félmillióan is lehetnek, Berlin igazi sok kultúrájú város, ahogy itt mondják, multikulti és a külföldiek majdnem egyharmada török. A másik nagy csoport azoké, akik a volt Szovjetunióból jöttek, vagy mint zsidók, vagy azért, mert őseik révén németnek számítanak. Aki viszont úgy török, hogy német, az persze már rég nem szerepel a statisztikában. Ilyen például Frau Jäger. A neve német, Németországban született, akcentus nélkül beszél németül, ami érthető is, hiszen jogot végzett, német útlevele van. Amikor bekapcsolom a mikrofont, és azt mondom neki, hogy ő az integráció mintapéldája, buzgón helyesel.

Jäger: ... ráadásul magamtól integrálódtam. A német politika nem tudott integrálni ebbe a társadalomba. Talán, ha kitelepülő lennék -- a célzás azokra a németekre vonatkozik, akik a volt Szovjetunióból jöttek -- ha kitelepülő lennék, akkor talán integrálódnom kéne. De hol kezdődik az integráció? A nyelvvel, az útlevéllel, azzal, hogy az ember jól érzi magát? Ez nem is tudatosul bennem, egyszerűen ennek a társadalomnak a része vagyok.

Oly szép, hogy nem is lehet igaz. És nem is egészen igaz. A vitában korábban Frau Jäger azt mondta:

Jäger: Ha szerencsém van -- és olyan időket élünk, hogy ezt kell mondanom -- akkor a gyerekem talán valamivel világosabb bőrű lesz, és akkor nem lesznek olyan problémái, mint nekem.

A problémák például olyankor jelentkeznek, amikor telefonon bejelentkezik valahová, aztán személyesen is megjelenik. Frau Jäger szép német neve és szép német beszéde mellett sötét bőrű, fekete hajú, fekete szemű keleti szépség. A vita nyilvános része után több török körülállta, és szemrehányásokat tettek neki, hogy miért kellett diszkriminációról beszélnie. Ezt magam is részben követni tudtam, mert csak időnként beszéltek törökül, időnként németre váltottak Frau Jäger kedvéért. Ő ugyanis jobban beszél angolul, mint törökül. A szemrehányásokat mindenesetre visszautasította.

Jäger: Ha odaállok és azt mondom, hogy a fekete hajammal Németországban még sohasem kötöttek belém és senki se mondta, hogy szemét külföldi vagyok, akkor hazudnék. De nem gondolom, hogy a diszkrimináció ennek a társadalomnak a fő hibája. Engem személy szerint nem támadnak meg mindennap az utcán, amiért sötét a hajam. Berlinben vagyunk, és itt mindenkinek akad dolga külföldiekkel. Multikulturális társadalomban élünk.

Amely annyira multikulturális, hogy vannak török képviselők is -- mindjárt megszólal egy --, meg török üzletemberek, újságírók, építészek. De ott még nem tart Németország, hogy a török színészek a tévéfilmekben ne csak törököt játszhassanak, hanem bárkit. Ez inkább kivétel. Ahogy török műsorvezető is kevés van, érdekes módon, kevesebb, mint néger, pedig Németországban törökből sokkal több van, mint négerből. De hát mindenhez idő kell. A berlini telefonkönyvben a Markert, a Kowalski és a van der Berg már-már ősi német névnek számít, de a franciák, szlávok, hollandok párszáz éve itt vannak, a törökök meg csak a 60-as években jöttek. Az a nagyszülők nemzedéke volt, a vendégmunkásoké, a mostani fiatalok a harmadik generáció. Egy részük majdhogynem török gettókban él, például éppen Berlinben, Kreuzberg kerületben, mások, mint ismerősünk, Frau Jäger, németek között nőttek fel és németnek érzik magukat. A hétköznapoknak azért megvannak a maguk gondjai. A berlini képviselőház tagja, Ödzsal Mudlu történetesen kreuzbergi.

Mudlu: A berlini hétköznapoknak megvannak a maguk tapasztalatai. Ha egy rendőr megállít egy fekete hajút, akkor az illetőt először is letegezi, de az őrmester urat nem szabad visszategezni, mert akkor egy kis probléma adódik. Ez az az intézményes megkülönböztetés, amely uralkodik, és amelyet tulajdonképpen a politikának kellene megszüntetnie, de ezt eddig elmulasztották.

Ha egy önkormányzati képviselőnek ilyen tapasztalatai vannak, akkor tényleg nincs még minden rendben. Ami egyébként kölcsönös. A teremben kevesen vannak a németek. Szóval azok, akik úgy németek, hogy itt is születtek és a szüleik is németek. Egy szőke fiú is ezen a körülményes módon írja körül a saját helyzetét, majd a tárgyra tér:

Német fiú: Amikor még fociztam, én személyesen sajnos mindig csak stresszben voltam a török fiatalok miatt. Veréssel fenyegettek, lerepülsz a lépcsőn, ott áll előtted öt ember késsel a kezében, és ilyen történetek. Nekem sajnos csak ilyen tapasztalataim vannak a török fiatalokkal. Ha az ember egy kicsit idősebb, akkor ez úgy látszik, már nem probléma, de momentán ez van. A másik dolog meg: vagy idejövök, és tovább szeretném élni a kultúrámat, törökül szeretnék beszélni otthon, törökül az iskolában, török ételt ennék, ez rendben is van, csak akkor a másik oldalon oda kell figyelnem, ha elvárom, hogy elfogadjanak. Itt azt hiszem, a lakáspolitikának is oda kell figyelnie, hogy ne legyen olyan gettósodás, mint ami most van.

A szőke fiú után nem sokkal később egy henna-vörös hajú lány megjegyezte, hogy neki is lehetnek ilyen gondjai, úgyhogy a verekedés nem etnikai ügy, de ha már elhangzott, hogy a törököket elfogadják-e, kérdezzük meg megint Frau Jägert, aki inkább német, mint török. Ő két városnevet említ, ez a két név fogalom, ebben a két német városban pár évvel ezelőtt külföldiek házát gyújtották fel.

Jäger: Nem fogadnak el. Mindig azt mondom, hogy ha megismétlődnének a möllni és solingeni esetek, és ott állok, és az én házamat, az én családomat égetik el, akkor a német igazolványommal együtt engem is felgyújtanának és meghalnék. Ezt nagyon sajnálom, de ez már csak így van.

2000. március