Sírszín

"Németország keresi a szupersztárt". Ezen a címen futott az utóbbi hónapokban Németország legnézettebb tévéműsora, amelynek eredményeképpen az illető kereskedelmi televízióban meg is találták a korunk legkiválóbb ifjú énekesét, Alexander személyében. Ezt csak azért mondom el, hogy a kedves hallgató át tudja élni megdöbbenésemet annak a sajtóközleménynek a láttán, amely ezt a címet viselte: "Németország keresi a szupersírt". A közleményt az Aeternitas, magyarul Örökkévalóság egyesület adta ki, hogy felhívja figyelmünket arra az internetes kiállításra, amelyet nemrég hívott életre. Illetve, ezt a kifejezést csak fenntartással használhatta az egyesület, hiszen éppenhogy nem életről, hanem halálról van szó. A közönségszavazással egybekötött kiállítás tárgyai divatos sírkövek és urnafedelek. Az Aeternitas egyesület fogyasztóvédelmi egyesületként mutatkozik be - bár persze ez sem ilyen egyszerű, egyrészt, mert a fogyasztó megjelölés nem a legalkalmasabb, amikor sírkövekről van szó, másrészt, mert az a gyanúm, hogy az egyesület a fogyasztókon kívül egyes sírkőfaragók érdekeit is képviseli.

Az egyesület azt a célt tűzte maga elé, hogy megkérdőjelezi a temetkezési piacon fennálló monopolhelyzetet. Korszerűen formatervezett sírkövekkel, új formákkal új színt visz a temetők szürkeségébe. Az új szín akár szó szerint is érthető. Az egyesület egyik aktivistája rosszallóan mondta el a sajtónak: előfordult, hogy egy temetőben nem engedélyezték azt a sötétkék sírkövet, amelyre mentazöld felirat került, mondván, hogy sértené más emberek gyászát. Az egyesület előremutató példái közé tartozik ugyanakkor, hogy akadnak már németországi temetők, amelyekben újfajta jelképek őrzik az elhunytak emlékét. Egy vízisportoló földi maradványai fölött kőbe faragott szörfdeszka áll, egy autórajongó örök álmára kőautó vigyáz. Egy kölni temetőben még mobiltelefon formájú sírkő is van.

Az Aeternitas egyesület bírálja azt a félévszázados németországi gyakorlatot, amely azon az elven alapul, hogy a halálban mindenki egyenlő. Minden egyes temetőnek saját rendje van, és sok helyen szűk korlátok közé szorítják a sírkő-alkotás lehetőségeit. Az a gyanúm, hogy a bírálat mögött piaci megfontolások is húzódnak. Az egyesület egyebek között amiatt ostorozza a hagyományos fekete sírköveket, hogy gyakran olyan tömegáruról van szó, amelyet Indiából vagy Kínából importálnak. Ez a szokványos kínálat nem egyezik a fogyasztók ízlésével - állítja az egyesület, bár kissé kilóg a lóláb, amikor hozzáteszi, hogy a közvéleménykutatásban győztes újdivatú sírkövek egy része ráadásul olcsóbb is a hagyományos fekete gránitköveknél. Különösen kedvező áron kapható a részben újrafelhasználható sírkő. A konstrukció egyszerű homokkő oszlopból áll, amelyre fémlapot csavaroznak. Később, amikor lejár a sírhasználat ideje, a fémlapot le lehet csavarozni és haza lehet vinni emlékbe, a homokkő sorsa meg nem érdekes. Sőt, az egyesület azt is javasolja, hogy az önkormányzatok a szociális szempontból rászorulók olcsó temetésénél is ezt a megoldást használhatnák. És ha már a gazdaságos megoldásoknál tartunk: Németországban évek óta kapható a környezetbarát papundekli koporsó. Hívei úgy vélik: mi értelme van a drága fa koporsónak, ha a föld alatt úgyis az enyészeté lesz?

És nehogy azt higgye bárki is, hogy ha temetésről van szó, akkor a pénz nem számít. Nemrég például a brandenburgi televízió riporterei utána jártak, és megállapították, hogy a tartományban óriási árkülönbségek vannak. A nagyvárosok közül Odera-Frankfurtban már 160 euróból meg lehet oldani valakinek az utolsó útját, Brandenburg városában viszont több mint 1.400 eurót kell fizetni.

A közönségszavazés első három helyezettje

2003. május