Örökzöld

A konzervatívok ellopták a szociáldemokraták egyik választási jelszavát, és ezért fizetniük kell. Legalábbis így látja a helyzetet Klaus Staeck grafikus. Staeck arra lett figyelmes, hogy Berlinben az ellenzéki CDU székházának homlokzatát óriásplakát borítja. Rengeteg rovátka jelzi a végtelennek tűnő számlálást, a szöveg pedig így szól: "Hány munkanélküli lesz még, Schröder úr?" A plakát kétségkívül aktuális, hiszen megkezdődött a választási év, az az év, amelyre Schröder azt ígérte, hogy három és fél millió alá szorítja a munkanélküliek számát. Ez a szám azonban inkább négymillió körül lesz, vagyis Schröder kancellár nagyjából ott fog tartani, ahol négy évvel ezelőtt Kohltól átvette az ügyeket. A plakáttal nem is ez a baj, hanem az, hogy Klaus Staeck 1985-ben hasonlóan óriási, ugyancsak rovátkákkal telerajzolt plakátot készített a szociáldemokratáknak, szinte szó szerint ugyanezzel a felirattal: "Hány munkanélküli lesz még, Kohl úr?" A grafikus most szerzői jogainak megsértése miatt eljárásra készül a kereszténydemokrata unió ellen, ráadásul honoráriumot kér a CDU-tól arra az időre, amíg a plakát még ott marad a berlini pártszékház homlokzatán.

2002. január

CDU-plakát

Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz