Egy igazi uralkodó

Állítólag megesett, hogy amikor magas amerikai vendégek érkeztek, titokban megtapogatták a falakat. Igazi követ találtak, tehát mégsem az európai Disneylandbe érkeztek. A meglepetés azonban értheto: a liechtensteini herceg vára tényleg olyan, mint egy mesevár. De manapság már alig vannak mesék, sot, könnyen lehet, hogy az sem mese, amit a német szövetségi hírszerzo hivatal, a BND vetett papírra. Ez az a jelentés, amely miatt a liechtensteini uralkodó, II. János Ádám Berlinben járt. A jelentés miatt Liechtensteinben többen perben állnak, például a hamburgi hírmagazinnal, a Spiegellel, amely világgá kürtölte a BND értesüléseit arról, hogy Liechtensteinben bizony nagyban folyik a pénzmosás. Úgyhogy II. János Ádám fontosnak tartotta, hogy igencsak méltatlanul fogadott pénzügyminisztere után felséges személyében maga is a német fovárosba látogasson.

II. János Ádám

Az 55 éves uralkodó csöndes mosolyú, majdhogynem félszegnek látszó, barátságos úr. Sötét, de nem túl sötét öltönyben, világoskék ingben, téglavörös nyakkendoben, osz hajával leginkább szolid üzletember benyomását kelti. Ami nem is áll távol a valóságtól, hiszen Liechtenstein, a 32 ezer lakosú, vagyis kisvárosnyi hercegség, gazdaságilag igen jól muködik. Hogy mást ne mondjunk:

Mert mi vagyunk azon kevés országok egyike, amelyek megengedhetik maguknak, hogy svájci vendégmunkásokat foglalkoztassanak.

De mielott elmerülünk a pénzügyekben, ismerkedjünk meg a családdal, és hallgassuk meg, hogyan lehetett annak idején jutányosan birodalmat vásárolni.

A családom gyökerei a 11-12. századig nyúlnak vissza. Annak idején viszonylag befolyásos és nagyhatalmú nemesi család voltunk, kiterjedt birtokokkal abban a térségben, amely ma Ausztria keleti része és a Cseh Köztársaság. 1938-ig a herceg részben Ausztriában, részben Csehszlovákiában élt. Apám volt az elso, aki Liechtensteinbe költözött 1938-ban, Ausztria Németországhoz csatolása, az Anschluss és Csehszlovákia megszállása után, amikor nem lehetett tudni, mi fog történni Liechtensteinnel. A liechtensteini országot, pontosabban nem az országot, hanem az uralkodói jogot, elodeink 1700 körül vásárolták meg. Apám volt az elso, aki ott is lakott, amikor a Harmadik Birodalom fenyegette Liechtensteint is, de hála istennek, sikerült elkerülni az Anschluss-t.

A történethez hozzátartozik, hogy a nagy csehországi vagyon bizony elveszett. A hercegnek tehát nincs túl jó véleménye a Benes-dekrétumokról, és egyébként is vagyonjogi perben áll a csehekkel.

II. János Ádám, a mostani herceg más, mint többi európai király-kollégája. Nem pusztán reprezentál, hanem igazi uralkodó.

A liechtensteini alkotmány meglehetosen egyedülálló képzodmény az alkotmánytörténetben. Két szuverént ismerünk. Az egyik a herceg, az uralkodó, a másik a nép. A nép vagy közvetlenül dönthet, mint Svájcban, sot a mi közvetlen demokráciánk talán még erosebben épült ki, mint a svájci. A népképviselet másik eszköze a parlament. A két szuverénnek, a népnek és az uralkodónak a fontosabb döntésekben egyet kell érteniük. Igaz, a herceg pozíciója legalábbis elméletben viszonylag eros. Ez talán annak is köszönheto, hogy a monarchia kiadásait a hercegi ház maga fizeti, tehát nem kell a parlamenthez mennünk és pénzt kérnünk, ha valamire szükségünk van, hanem a magánvagyonunkból fedezzük a monarchia költségeit.

Félre ne értsék, csak az uralkodóházat tartják el saját pénzükbol a hercegék, nem az egész kis országot.

Nem, ez meghaladná a pénzügyi lehetoségeinket. Korábban tényleg úgy volt, hogy a herceg, akinek nagy birtokai voltak, kifizette az állami költségvetés egy részét. De ma adókból finanszírozzuk az államot

-- mondja a herceg, megjegyezve azért, hogy a hercegi ház saját bankja az egyik legnagyobb adófizeto.

És hogy mennyibe kerül egy kis monarchia fenntartása, az sem titok.

A folyó kiadások évente körülbelül egy-két milliót tesznek ki.

Ez sem kevés, de lehet, hogy a hercegi ház spórolhat egy kicsit. Hogy miért? Liechtensteinben évek óta alkotmányjogi viták folynak. Maga a herceg demokratikus reformokat tervez, azt szeretné, ha jogainak egy részét átadhatná a parlamentnek vagy a népnek. A vita meglehetosen elhúzódik, mert a kis ország kis pártjai nem pont úgy képzelik el a hatalommegosztás reformját, mint az uralkodó. Úgyhogy az idén népszavazás várható. Hercegség vagy köztársaság? Ha ezután is szükség van uralkodóra, akkor II. János Ádám átadja az államügyeket a fiának. De az is lehet, hogy a népszavazás nyomán köztársaság lesz Liechtensteinbol.

Ha a nép köztársaságot akar, nekünk az sem okoz problémát. Mi úgy tekintjük, hogy szolgálatot teszünk, ez pénzbe és idobe kerül, szívesen csináljuk, de ha azt mondják, hogy köszönjük, elég, akkor az sem baj. Nem esik ki egy ko sem a koronánkból, mert nincs is koronánk.

Sot, ahogy megtudtuk, nemcsak koronája nincs, hanem trónja sem. Szóval, ha netán köztársaság lenne Liechtensteinbol -- amit azért a herceg nem remél -- akkor a hercegi család nem zavarja az újfajta politizálást, és távozik. Hogy azt ne mondjuk, számuzetésbe vonul.

Akkor Ausztriába mennénk. Ott van birtokunk, több palotánk Bécsben, ott él a családunk egy része. Szóval, Ausztriába szeretnénk menni, Haider ellenére is. A Haiderek jönnek és mennek, idovel ez is megoldódik

-- teszi hozzá több száz éves történelmi tapasztalatok birtokában a herceg.

II. János Ádám azt mondja, hogy a költözködést nem venné különösebben a szívére.

Tisztán önzo alapon ez lenne a legjobb megoldás. Visszatérnénk az 1938 elotti állapothoz, amikor a herceg külföldön élt, és tényleg csak mellékesen foglalkozott a liechtensteini eseményekkel.

Sot, a dolognak további elonye is lenne.

A kastélyt nem kellene olyan mértékben fenntartanunk, mint most, tehát csökkentenénk a költségeinket. Idot és pénzt takarítanánk meg. De kérem! Nekünk nem ez a dönto. Csak azt mondjuk, hogy tiszta viszonyokat teremtenénk, és távozásunkkal hozzájárulnánk a belpolitikai helyzet megnyugtatásához.

Végül is megint a pénznél vagyunk, és ugyebár a pénz volt az uralkodó berlini látogatásának oka. II. János Ádám rágalomhadjáratnak tartja, ami a pénzmosás gyanújával Liechtenstein ellen folyik. A Spiegel a német hírszerzésre hivatkozva azt írta az osszel, hogy 200 milliárd svájci franknyi gyanús pénz mosódik tisztára a sok tízezer liechtensteini alapítvány kezelésében. A hercegségben tunnek el a kolumbiai kábítószerkartell, az orosz maffia milliói. II. János Ádám erre azt mondja, hogy kis országának bankjai összesen nem kezelnek többet, mint ennek az összegnek a felét, százmilliárd frankot. A német hírszerzés úgy bukkant a titkos üzletek nyomára, hogy Liechtenstein közelében, a Fekete-erdo szélén hatalmas antennákkal a muholdakról lehallgatják a liechtensteini bankok adatforgalmát. De a jelek szerint nincs könnyu dolguk, ha bizonyítani akarják a vádakat. Liechtenstein kicsi, mindenki ismer mindenkit, a vagyonkezelok és adótanácsadók rokonai ott ülnek a bíróságokon, a rendorségen és a bankokban. Liechtenstein önálló, független ország, Svájchoz hasonlóan nem tagja az Európai Uniónak, és a független országon belül a bíróságok pláne függetlenek. A külföldi nyomozók a hallgatás falába ütköznek, a kiadatási kérelmeket a hercegség bíróságai a végtelenségig elhúzzák, és egyébként is: Liechtenstein csak akkor tesz eleget a kiadatási kérelmeknek, ha valaki olyasmit követett el, ami a liechtensteini jog szerint is büntetendo lenne. Márpedig Liechtenstein a Csatorna-szigetek és Monaco mellett az egyik európai adóparadicsom. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsa például alig 19 százalék. De ne tessék rohanni, az állampolgárságot elég nehéz megszerezni. Ami az alacsony adókat illeti, II. János Ádámnak eros a gyanúja, hogy emiatt is haragszanak rá. Az uralkodó esküdt ellensége az európai adóharmonizációnak, az egységes adórendszernek. Ez értheto. Amíg Liechtensteinben alacsonyak az adók, addig oda megy a toke. De errol nem Liechtenstein tehet, hanem azok, akik magas adókkal sanyargatják polgáraikat.

Nem vagyunk más országok adófelügyeloi. És ha azt nézem, hogy más országokban milyen magasak az adók és hogyan használják fel az adófizetok pénzét, akkor magamban azt kérdezem, kinek is van itt morális problémája?

A hercegnek van még egy érv a tarsolyában. A diplomatikusan eloadott érvelés egyszeru lényege, hogy ha Liechtensteinben felemelnék az adókat, a toke még messzebbre vándorolna, tengerentúli adóparadicsomokba, és onnan még annyi jogsegélyre sem számíthatnának az európai szomszédok, mint Liechtensteintol. Szóval, Dávid és Góliát párharca tovább folyik, de hogy a titkos pénzügyekrol mit tárgyalnak titokban a liechtensteiniek Berlinben, arról egyelore semmi sem szivárgott ki.

A beszélgetés végére már csak egy kérdés maradt. Egész ido alatt a szemem elott volt, hogy az igen jólöltözött herceg csuklóján nagy, fekete muanyag óra van, ráadásul igen szokatlan módon, kívülrol az ing mandzsettájára csatolva. Köztünk legyen szólva, az óra nagyon ronda. A herceg azonban nem vette zokon a tiszteletlenséget, és amikor elmenoben megkérdeztem, közölte, hogy o nagy technika-orült, ez egy finn digitális óra, és lelkesen mutogatni is kezdte, hány gombot lehet megnyomni és mi történik. A herceg futni is szokott, jól jön olyankor egy stopperóra.

Hiába, ha valakinek svájci frankban ennyi milliója van, az már megengedheti magának, hogy ne kelljen svájci órát hordania.

2000. március