Svájc mégis a régi

A jeles angol író, Oscar Wilde írta egykor, hogy azért nem kedveli Svájcot, mert Svájc pusztán teológusokat és pincéreket adott a világnak. Vagyis: Svájc unalmas, komoly, nem érdekes. Egy férfi és egy nő megpróbált változtatni a Svájcról kialakult képen, de a kísérlet most megbukott. A héten jelentette be a svájci külügyminiszter, hogy hazahívják a berlini nagykövetet, Thomas Borert. Vele együtt távozik felesége, Shawne Fielding, az egykori texasi szépségkirálynő, aki elég jól megtestesíti a szőke nőkről kialakult, és természetesen korántsem általánosítható előítéleteket.

Hogy Borer nagykövet egy éjszakai órán valóban becsempészett-e a nagykövetség mélygarázsába egy berlini fotómodellt, azzal a svájci külügyminiszter nem foglalkozott érdemben. A látszat, a pletyka, a sajtókampány elég volt ahhoz, hogy megállapítsa: Thomas Borer nem képviselheti méltóképpen Svájcot. A német lapok egybehangzó véleménye szerint a berlini társasági élet, az éjszakába nyúló party-k világa nagy veszteséget szenved. A sajtó most pontról pontra felidézte az újkori diplomácia történetében nyilván páratlannak mondható sorozatot. Borer és felesége először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mindketten balett-táncosként jelentek meg egy álarcosbálon. Később egy fogadáson Shawne olyan ruhában bukkant föl, amelyet egy tapintatos újságíró így írt le: a ruha kevés teret hagyott a fantáziának. A következő az volt, amikor egy jótékonysági esten Shawne egy rock-zenész ölébe ült. Thomas emiatt nem mutatkozott féltékenynek. Sőt, a feltűnést azzal tetézte, hogy egy svájci tévéműsorban arra célozgatott, miért ártalmatlan a rock-zenész a nőkre nézve. Botrány, majd bocsánatkérés a rossz vicc miatt. Shawne aztán azzal tett rá még egy lapáttal, hogy a nagykövetség épületében fotósorozatot készíthetett vele egy enyhén erotikus társasági lap, és a nagykövetné nem kizárólag nyakig gombolt ruhákban volt látható. Az viszont már a bíróságon végződött, amikor egy berlini programújság vérszemet kapott, és egy fedetlen keblű fotóra montírozta a kikapósnak látszó Shawne fejét. A vegyes eredményekkel járó népszerűség-sorozat legelőnyösebb állomása az volt, amikor néhány hónapja Thomas Borer megkapta azt, ami Németországban csak kiválasztott politikusoknak jut osztályrészül: a legtekintélyesebb karneváli egyesület kitüntette az Állati Komolyság Elleni Renddel. Borer egy többórás élő közvetítés csúcspontjaként, Tell Vilmos jelmezében mesélhetett vicceket német tévénézők millióinak.

Thomas és Shawne, még Németországban

A népszerűségnek megvoltak az előnyei is. Thomas Borer ismertsége felülmúlta sokkal nagyobb és fontosabb hatalmak képviselőinek népszerűségét. A nagykövetet mindenhová meghívták, és rengeteg szponzort tudott szerezni a Svájcot népszerűsítő rendezvényekhez. A Borer-Fielding házaspárról végig nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy nem szándékosan szervezték-e a műbotrányokat, a saját népszerűségük fokozására és a Svájcról kialakult, hagyományosan szürke kép színesítésére. Thomas Borernek ugyanis jelentős tapasztalatai voltak nemcsak a diplomáciában, hanem a közvélemény kezelésében is. Ha ország-világ már elfelejtette, milyen bajban voltak pár éve a svájci bankok a második világháború ideje óta majdhogynem eltitkolt, alvó számlák miatt, akkor ez Thomas Borer érdeme. Ő vezette azt a svájci kormánynak azt a munkacsoportját, amely a botrány elsimításával foglalkozott. Ez a siker nyitotta meg előtte az utat az egyik legfontosabb svájci diplomáciai poszt, a berlini nagykövetség előtt.

És most pont ez a nagykövetség az oka, hogy Borer karrierje megtört. Az épület a német miniszterelnökség közvetlen szomszédságában van, és egy svájci bulvárlap, a Blick pár napja azt írta, hogy a kancellária biztonsági kamerái megörökítették, amint Borer egy órácskára - a lap egyértelmű sugallata szerint egy pásztorórára - a mélygarázson át becsempészte a fotómodellt. Borer mintha egy kicsit elbízta volna magát, nem is szakította meg mauritiusi nyaralását. Cáfolta a történetet, de abban bízott, hogy ez a botrány is elül. Nem így történt. Hogy a hír igaz-e vagy sem, az ezek után senkit sem érdekel. De azt azért olvasni lehet, hogy a háttérben a svájci Blick kiadójának, a Ringier-nek egy elintézetlen számlája állhat. Borer valamiért összeveszett néhány svájci tudósítóval, nem engedte be őket a nagykövetségre. Lehet, hogy ezért érte el a diplomatát is azoknak a végzete, akik túlságosan kihasználják a sajtó által kínált népszerűséget. Aki tálcán kínálja a magánéletét, az könnyen úgy járhat, hogy a tálcán olyasmit kap vissza, amit nem szeretne.

2002. április