Cölöpülés

Az örökös második helyezett megint elesett a világbajnoki címtől. Ezt a szó szoros értelmében tessék érteni. A verseny 156-ik napján Hermann Kümmerlehn egyszerűen leesett a cölöp tetejéről, és emiatt az idén is csak második lett a cölöpülés világbajnokságán, a Heide Parkban.

Nem egészen világos? Elmagyarázom. A helyszín nem a világhírű londoni Hyde park, hanem névrokona, az északnémet Soltau-ban egy szabadidő-park, amely a környező pusztáról, a Soltauer Heidéről kapta nevét. A cölöpülés pedig ősi, nagyjából fél évszázados holland sport, amelyet a szabadidő-park hat éve vett át a nem is olyan távoli holland szomszédoktól. A történelmi háttér az, hogy a múlt század ötvenes éveinek elején a hollandok cölöpök tetejére másztak föl az árvíz elől. Aki kibírta a magasban, az szárazon megúszta az árvizet. A szabadidő-parkban árvíz nélkül játsszák el ugyanezt. Egészen pontosan az árvíz helyén gondosan összehordott szalma van, tűzálló ponyvával letakarva. Aki leesik, annak nem esik bántódása, csak éppen szegény marad. A világbajnoksággal járó pénz annak jár, aki a legtovább bírja.

Az idei világbajnokság a héten azzal ért véget, hogy egy lengyel versenyző, a 27 éves Daniel Baraniuk elunta az egyedüllétet, és 196 nap elteltével lemászott a cölöpről. Utolsó vetélytársa, a német Hermann Kümmerlehn már október közepén nagy meglepetésre leesett a magasból, és ezzel immár negyedszer lett második. A tavalyi világbajnok, szintén a cölöpülés híveinek meglepetésére már a 35-dik napon önként lemászott, ami egyúttal azt is jelentette, hogy az első hónap után már csak két versenyző maradt állva, pontosabban ülve. Ők aztán nagyjából fél évet töltöttek odafönt. A negatív rekordot az a lengyel érdeklődő tartja, aki tavaly mindössze két óra elteltével távozott.

Más sportágakban is előfordul, hogy a versenyzőknek csak ülniük kell, ilyen például a sakk, a lovaglás vagy az autóverseny. De mi ez ahhoz a megterheléshez képest, amit a cölöpülés jelent! A versenyzőknek két és fél méter magasban, egy 60-szor 40 centis ülőfelületen kell kitartaniuk napokon, heteken, hónapokon át, éjjel-nappal. Lemenniük és egyúttal kimenniük kétóránként tíz percre szabad - ebbe az időbe minden kis és nagy dolognak, tisztálkodásnak bele kell férnie. Többen úgy estek ki a versenyből, hogy a tíz perc leteltével nem értek vissza a cölöp tetejére. Táplálkozni csak odafönt szabad. A kiesés, illetve leesés veszélye főleg éjszakánként fenyegeti a versenyzőket, amikor ülve kell aludniuk, a fejüket a térdükre tett párnára hajthatják le. Az ülőhely teljes felszerelése egy ernyőből, egy olvasólámpából, egy hamutartóból és egy telefonból áll, de a versenyzők kisebb holmikat magukkal vihetnek: olvasnivalót, fülhallgatós rádiót, tévét vagy magnót.

A nyári szezonban a park látogatói némiképp elszórakoztatják a cölöpülőket, de a bajnokságok egyre hosszabbra nyúlnak, és a hűvös őszi napokon a lengyel világbajnok meglehetősen egyedül érezte magát. Azért is jött le, 12 nappal azután, hogy megdöntötte a világcsúcsot. Már nagyon unatkozott. Akkor már annak is 16 napja volt, hogy meglátogatta őt a lengyel gazdasági miniszter, és az utóbbi időben néhány kitartó lengyel szurkolón és a park felügyelőin kívül nem volt kivel beszélgetnie.

Világbajnokságról beszélni persze enyhe túlzás, de egy szabadidő-park azzal reklámozza magát, amivel akarja. A versenyzők túlnyomó többsége német, a határon túlról inkább csak lengyelek érdeklődnek. Nem nehéz kitalálni, hogy miért. Maga az újdonsült világbajnok sem titkolta, hogy nem csak az vonzotta, hogy bekerüljön a rekordok Guinness-könyvébe. A pályadíj, amely ráadásul minden fönt eltöltött hét után tovább nő, ezúttal 22.800 euró volt, egy kényelmes középkategóriájú autó ára. Nem Lengyelország az egyetlen hely a világon, ahol az átlagember fél év alatt ennyi pénzt rendszerint akkor se keres, ha dolgozik, akkor se, ha egyhelyben ül.

2002. december