999. 9. 9.

A bajorországi Philippsreuthban ma 999 jegyespár esküszik örök hűséget 999 méteres magasságban, majd kilencfogásos menü következik, 99 márka 99-ért. Chemnitzben 99 pár köt egyszerre házasságot. A berlini állatkertben kilenc esküvő lesz -- egyebek között a majomházban is --, és ennek örömére az első 9.999 látogató 9 márka 99-ért vehet belépőjegyet.

Elképesztő, és nemzetközi összehasonlításban valószínűleg egyedülálló a németek vonzódása az ilyen számokhoz. Az őszi nagy karneváli idény is minden évben pontosan 11-ik hó 11-én, 11 óra 11 perckor kezdődik. De ha az évszám is stimmel, akkor az különleges alkalom. Legutóbb, 88. 8-ik hó 8-án is több száz esküvő volt. A mai nap persze még különlegesebb, mint a tizenegy évvel ezelőtti, hiszen most még a százasok is stimmelnek. Az idén volt olyan pár, amely a tél végi hidegben egész éjszaka síruhában szobrozott egy kerületi tanácsháza előtt, hogy biztosan kapjon időpontot mára, 999. 9-ik hó 9-re. Az már csak a hab a tortán, hogy az állatkert mellett további rendkívüli helyszínekre is ki kell szállniuk az anyakönyvvezetőknek. Mivel a házasságok az égben köttetnek, akad néhány pár, amely legalábbis meg próbálja közelíteni a mennyeket: lesz ceremónia a berlini csillagvizsgálóban és az Alexanderplatz mellett a jól ismert tévétoronyban, ahová 26 pár liftezik föl.

A rendkívüli dátum a Német Postát is megihlette: ma egyetlen napra kiadják a 99999-es irányítószámot. A választás arra a falura esett, amelynek az irányítószáma, a 99998 közel esik ehhez. Már napokkal ezelőtt ötezer levél érkezett a Körner nevű faluba, hogy a boldog németek életéből ne hiányozzon a rendkívüli élmény: levelet kapni 999. 9. 9-én a 99999-es irányítószámú bélyegzővel.

A németek az ilyen számokat pálinka-számnak hívják. Bevallom, nem tudom, miért -- talán azért, mert sok pálinka elfogyasztása után is meg lehet jegyezni őket. Mindenesetre a számítástechnikusoknak nem lesz olyan boldog napjuk, mint az ifjú pároknak. Nem tudni, hány olyan program van, amelybe sok évvel ezelőtt a 9.9.99-et olyan kódként írták bele, amely a folyamatok végét jelzi.

1999. szeptember 9.


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz