Szamizdat

Gondolta-e volna annak idején bárki is, hogy az írógéppel, indigóval, vékony átütőpapírra gondosan lemásolt, majd házilag könyvvé kötött regények, versek mára múzeumba kerülnek egy letűnt kor emlékeként? Szolzsenyicin, Orwell vagy Koestler műveinek titkos magánkiadásai Berlinben most kiállítóterembe kerültek, és velük együtt a lengyel Szolidaritás kiáltványai, szovjet politikai perek jegyzőkönyvei, Bibó-könyvek kézről kézre járó másolatai. A kiállítás címe csak ennyi: Szamizdat. A helyszín a berlini művészeti akadémia, a szervező a brémai egyetem Kelet-Európa-kutató intézete. Az intézetet vezető professzor, Wolfgang Eichwede kapcsolata Kelet-Európával akkor kezdődött, amikor 56 novemberében egy barátjától kapott egy kivágott közepű magyar zászlócskát. Az intézet a 80-as évek eleje óta hivatalosan gyűjti a kelet-európai ellenzéki mozgalmak dokumentumait. A Krónika kérdésére Eichwede professzor először is a politika és a szamizdat viszonyát tisztázta.

Eichwede: A kiállításon szereplő világot, a szamizdat világát nem politikainak, hanem kulturálisnak tartom. Ez a világ nem a rendszer ellen szállt harcba, hanem csak a saját életét akarta élni, saját gondolatait és művészetét akarta megvalósítani. Gyakran csak azáltal lett a rendszer ellensége, hogy a rendszer olyan buta volt, hogy megijedt ezektől az emberektől.

A brémai professzor véleményével egybecseng, ahogy az egyik akkori szereplő, Rajk László emlékszik vissza ennyi év elteltével. Rajk László azért van itt, mert ő volt a kiállítás építésze. Az emberek nem elsősorban politikai okokból vállalták ezt a kockázatot, és a rendszer bukása után többnyire nem is foglalkoztak politikával. Megint Eichwede professzort halljuk.

Eichwede: Ebben a disszidens, szemtelen, mogorva világban előítéletek alakultak ki általában mindenféle hatalommal szemben. Alapvető értékek mellett kötelezték el magukat, saját szabadságuk, függetlenségük mellett, és nem akartak újabb politikai kötődéseket kockáztatni.

Kivételek persze vannak, de Eichwede professzor nem túl sokat tud felsorolni.

Eichwede: Gondoljon például az Önök budapesti főpolgármesterére, Demszky Gáborra, vagy Vaclav Havelre, aki megpróbálta mindkét szerepet -- az értelmiségiét és a politikusét is -- betölteni, vagy Szergej Kovaljovra, aki képviselő lett, és a mai Oroszországban megint ellenzéki.

A kiállítás tegnapi megnyitóján beszédet mondott Demszky Gábor is. Nemcsak a múltat idézte föl, hanem a berlini hallgatóság előtt az Európai Uniós csatlakozásra hivatkozva sürgette, döntse el végre a Nyugat, hogy akarja-e Budapestet, Varsót és Prágát, mert ha nem, akkor fennáll a veszélye, hogy a szélsőjobb megerősödik, és olyan saját utat keres, amely nem Európába vezet. Jens Reich, az egykori NDK ellenzék egyik vezéralakja azt nevezte a szamizdat fő érdemének, hogy a szocializmus nem átkos körülmények között bukott meg, mint a nácizmus, hanem -- ahogy Reich mondta -- vénasszonyok nyarával ért véget. Ugyanezt fejtette ki a kiállítást szervező Wolfgang Eichwede a Krónika kérdésére:

Eichwede: Igaz ugyan, hogy ezek a rendszerek saját gyengeségükbe és tehetetlenségükbe buktak bele, de az ellenzékieknek két nagy érdemük volt. Az egyik, hogy korán rámutattak a belső gyengeségekre. Nálunk -- és Eichwede professzor ezen természetesen a Nyugatot érti -- az irodalomtudósok többet tudtak erről a témáról, mint a közgazdászok és politológusok, akik mindig egy bizonyos stabilitásból indultak ki. Nekünk viszont, akik ezekkel a versekkel és brosúrákkal foglalkoztunk, és láttuk, hogyan indít vadászatot ezek ellen az állam, észre kellett vennünk, hogy egy ilyen rendszer nem is lehet olyan erős. A másik, még fontosabb érdem, hogy Románia kivételével ezek a forradalmak békésen zajlottak le. Azt hiszem, hogy a civil ellenállás gyakorlata, a jog iránti elkötelezettség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a helyzet nem vált ellenőrizhetetlenné.

Rajk László szintén úgy látja, hogy az egykori ellenállók már megtették kötelességüket. Befejezésként pedig hadd idézzem Wolfgang Eichwede-t, aki tegnapi megnyitó beszédét azzal zárta: Kelet-Európában újból megfigyelhető, hogy megpróbálják korlátozni a sajtószabadságot. Aki ilyesmire gondol, jöjjön el, nézze meg a szamizdat-kiállítást, és rá kell jönnie, hogy nem fog sikerülni -- mondta a brémai professzor.

2000. szeptember