Konrád György Károly-díja

"Világpolgár és európai humanista" - e szavakkal méltatta Konrád Györgyöt, a Károly-díj idei kitüntetettjét Aachen polgármestere, Jürgen Linden. A Károly-díjat a legjelentősebb európai kitüntetésnek tartják. Azok kapják meg, akik sokat tettek Európa egyesítéséért és békéjéért. Az utóbbi évtizedekben a díjazottak sorában olyan személyiségek voltak, mint Konrad Adenauer, Winston Churchill vagy tavaly Bill Clinton. Horn Gyula után Konrád György a második magyar, aki Aachen város polgárainak ezt az elismerését megkapja, és egyúttal a Károly-díj történetében az első, aki nem elsősorban politikai érdemekért, hanem inkább a szellem embereként kapja a díjat. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött az aacheni dómban. Utána, a városháza koronázási termében a méltató beszédet a Károly-díj egyik korábbi kitüntetettje, Roman Herzog volt német szövetségi elnök tartotta. Az ünnepségen, amely a Déli Krónikával egyidőben még zajlik, jelen van a német és a magyar államfő, Johannes Rau és Mádl Ferenc. Magyarországról itt van még az 1990-es kitüntetett, Horn Gyula és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A német kormányt a belügy- és az egészségügyminiszter, a parlamentet az egyik alelnök képviseli. A Nagy Károly képmásával díszített érem felirata szerint Konrád György kiemelkedő érdemeket szerzett, mint európai humanista, világpolgár, az igazságosságnak és a megbékélésnek és ezáltal Európa összenövésének hídépítője. A részletes indokolás pedig egyebek mellett méltatja azt a tevékenységet, amelyet Konrád György korábban ellenzékiként folytatott. Az ünnepelt beszédének fő motívuma Európa békéje és egysége. A mottó így hangzott: "Az egyesülés nem összeolvadás". Konrád György - csakúgy, mint egy annak idején nagy feltűnést keltő németországi újságcikkében - bírálta a NATO balkáni beavatkozását. "Intő lecke - mondta --, hogy demokratikusan felhatalmazott államvezetők egész kerekasztalának is módjában áll tévedni, kivált, ha tévedésük kockázatát nemhogy ők maguk nem, de jóformán még saját katonáik sem viselik." Majd így folytatta: "De azt legalább elmondhatjuk, hogy egymás között, az Unió tagjai között valószínűleg nem lesz bombázás. Már az is nagy szó, ha itt, Európában nem kell félnünk a szomszédainktól." Beszédének végén Konrád György az írástudók céhének képviseletében is megköszönte az aacheni polgárdíj direktóriumának döntését, amelyet annak elismerésének tekint, hogy Európa többek között szövegekből áll, amelyeknek szerzője is volt, akiknek nincsen más hatalma, csak az, hogy olvasóik esetleg nem tudják elűzni a fejükből azt, amit olvastak tőlük.

* * *

Interjú Konrád Györggyel:

Őszintén szólva nekem eszembe sem jutott volna, ha tudtam volna jobban, hogy mit is jelent ez a Károly díj, hogy ilyesmit én magamnak adjak. Egyrészt furcsán érzem magam ebben a társaságban, ahol főleg államfők, kormányfők vannak. Kellemes otthonosságot csen a dologba az, hogy Havel és Geremek is díjazottak között van. Ami pedig Európát illeti, régen meggyőződésem volt, hogy az írók a római-görög kultúra óta, a középkori latinitás óta, a humanizmus ideje óta, a felvilágosodás óta transz-európai szerepet töltöttek be - ugyanúgy a prédikátorok, a vallási gondolkodók. Tehát ez európai értelmiség volt. Természetesen voltak periódusok, amikor a nemzeti gondolat, mint szervező gondolat felülkerekedett, és ilyenkor nemzeti intézményeket ápoltak, és a nemzet kisebb egységekből létrejött. De valami hasonlót élünk át, hogy a kisebb egységekből ez az európai képződmény is létrejött, amelyen belül a még kisebb egységek továbbra is azok lesznek, és úgy képzelem, hogy az integráció nem ellentétes a különösségekkel.

Ebben a mostani egyesülő vagy egyesülni látszó Európában mi a szerepük az íróknak, az értelmiségieknek, mi az a szerep, amelyet Konrád György kitüntetésével most a Károly-díj odaítélői is egyre inkább hangsúlyozni igyekeznek?

Az íróknak mindig az a szerepük, ami évezredek óta: szép verseket, jó elbeszéléseket írni. De miért tételezzük fel, hogy az írók nem szeretnek körülnézni, hogy nem kíváncsiak arra a világra, amelyben élnek, vagy hogy érzelemtelenül reagálnak rá? Minden valószínűség szerint az írók nem kevésbé érzékeny emberek, mint az átlagos polgárok, sőt talán még inkább azok. Ennélfogva ami visszatetsző vagy megalázó vagy buta, az nekik még kevésbé tetszik, mint másoknak, de ugyanúgy sokkal inkább hajlamosak ábrándozni arról, ami az embereket összeköti. És leginkább ez az európai sajátosság: az individuum tisztelete köti össze a nagy egyéniségeket.

Kikerestem egy idézetet az indoklásból: "A béke több, mint pusztán a háború hiánya, akkor van béke, ha a szellemi összeütközés, a vita fizikai és lelki erőszak nélkül lehetséges, ha a vita érvekkel folyik, nem pedig cenzúrával és botokkal". Vajon miért tartotta fontosnak a Károly-díjat odaítélő bizottság, hogy ezt belevegye az indoklásba?

Ez még egy régen íródott, még 1989 előtti mondat. De ez azt hiszem, hogy így van. Tehát a béke azt jelenti, hogy civilizáltan élünk egymással, tehát ha ellentétes nézeteink vannak, nem tépjük meg egymás szakállát, hanem érvelgetünk, és ebben akár kedvünket leljük. Esetleg éppen az érvelés művészetében jeleskedünk. A civilizációk mindig ezzel tűnnek ki, hogy a konfliktusokat sporttá alakítják át.

Ilyen konfliktusból Európában is van bőven, Magyarországon is van bőven. Azt hiszem, nem kerülhetjük meg a magyar közélet viszonyait, azokat a bizonyos sokat emlegetett szekértáborokat. A Károly-díj rengeteg kitüntetettje között, Adenauer és Churchill, Bill Clinton és Tony Blair mellett két magyar van a sorban. Horn Gyula és ettől a héttől fogva Konrád György. A magyar szekértáborokra tekintve, innen Berlinből, ahol beszélgetünk, mit gondol erről?

Kívánnám, hogy más is kapjon Károly-díjat magyar író kollégáim és a magyar politika kiválóságai közül. Hogy mit gondolok ezekről a szekértáborokról? Már a szót sem szeretem, és azt gondolom, hogy az valami primitivizmus, hogy az egész életünket meghatározottnak lássuk valamilyen politikai szimpátiától. Itt együtt dolgozik ezen az akadémián, ahol beszélgetünk, 160 vagy 350 ember. Azt hiszem, egymásról nem is sejtik, hogy ki, mire szavaz. Nagy néha, mondjuk, sejtik. De ez semmiféle okot nem jelent arra, hogy a másikat az ember lejjebb vagy följebb becsülje.

Konrád György a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnökeként az első külföldi ezen a poszton, de el kell mondjuk, hogy a Német Pen Clubnak egy iráni költő az elnöke, a kasseli Documenta kurátora pedig nigériai.

Úgy gondolom, hogy Németországban az állások számát tekintve, annak betöltői között kimagaslóan nagy arányban lehetnek a németek. De vannak ilyen vendégpozíciók: vendégtanár, vendégkarmester, vendégrendező, úgy látszik vendégelnök. Hát, egy eleven kultúra vérkeringésben van a többiekkel.

Aachen-Berlin, 2001. május 24.