Kohl ártatlan

Pénzbüntetéssel ér véget Helmut Kohl hűtlen kezelési ügye. A bonni tartományi bíróság reggel közölte hivatalosan azt, amit az ügyészség javaslata alapján hetek óta tudni lehetett. A volt kancellárnak és kereszténydemokrata pártelnöknek 300.000 márka pénzbüntetést kell fizetnie. A pénz fele-fele arányban az államkasszába és egy, betegeket gondozó alapítványba kerül. Ügyvédei már jelezték, hogy Kohl hajlandó fizetni. Olyan német jogi megoldásról van szó, amelyet gazdasági ügyekben szoktak alkalmazni. Aki elfogadja a pénzbüntetést, ezzel elismeri bűnösségét, de megkíméli magát és a hatóságokat a hosszadalmas bírósági eljárástól. A gyanúsított szempontjából nagy előny, hogy bár nem mentik fel, de nem is számít büntetett előéletűnek. Kohl ellen egy évvel ezelőtt azért indított vizsgálatot az ügyészség, mert úgy fogadott el adományokat, hogy a pénzt nem tüntette föl pártja, a CDU hivatalos mérlegében. Ez azért számít hűtlen kezelésnek, mert a CDU-t a szabálytalanság miatt megbüntették, vagyis Kohl kárt okozott a pártnak. Kohl erkölcsi megítélésében a mostani pénzbüntetés nem jelent lényeges változást, hiszen magát a szabálytalanságot ő is elismerte, megbánta, sőt, újabb adományok gyűjtésével mintegy megtérítette a pártjának okozott kárt.

2001. március 2.


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz