Demokratikus személyi kultusz

Helmut Kohl feneke évtizedeken át a német politika állandó tényezője volt. A németek úgy mondják, hogy Kohl "kiülte" a válságokat. A nagy és rendíthetetlen ember addig ült szép nyugodtan, amíg elvonultak a viharfelhők, és minden magától megoldódott. Illetve, nem egészen magától. Az utóbbi hónapokban megtudtuk, hogy Kohl -- a pártokra vonatkozó pénzügyi szabályokat megsértve -- titkos kasszákat tartott fenn, és ezekkel a pénzekkel, no meg fontos politikai posztok odaadásával vagy megvonásával az egész CDU-t a pártközpontból saját maga mozgatta. Kohl most is megpróbálta kiülni a válságot, de a vihar erősebbnek és tartósabbnak bizonyult, mint hitte volna. Azzal is próbálkozott, hogy még meglévő embereivel, sőt, a még meglévő pénzzel a háttérből a maga javára fordítsa a fejleményeket, és ügyes kiszivárogtatásokkal, sajtókampánnyal kis híján meg is buktatta utódját, Wolfgang Schäuble pártelnököt, aki lassan, de bizonytalanul elszakadni próbál a Kohl-féle örökségtől. A héten Schäuble kerekedett felül. A pártelnökség támogatásával megfosztotta Kohlt a tiszteletbeli pártelnökségtől.

A CDU szabálytalan pénzügyeiről szinte naponta derül ki valami, de a központi kérdés az a másfél-kétmillió márka, amelyről Kohl egy tévéinterjúban elismerte, hogy hibát követett el, amikor adományként átvette -- de, miután szavát adta, nem árulja el, kiktől kapta a pénzt. Kohl beismerő vallomásához az adta a döntő lökést, hogy régi ellenlábasa, Heiner Geissler kimondta: voltak titkos kasszák a CDU-ban. Geissler ma sem bánja, hogy a nyilvánosság elé lépett, és azt mondja, hogy Kohlnak is ezt kellene tennie.

Geissler: Ebben a hihetetlen botrányban a tulajdonképpeni probléma az, hogy Helmut Kohl egy olyan becsületszóra hivatkozik, amelyről senki sem tudja, hogy egyáltalán létezik-e. Annyi bizonyos, hogy tisztességes emberek nem lehetnek azok, akiknek a szavát adta, mert ha azok lennének, már rég maguktól megmondták volna az igazságot. Kohl hallgat, ezzel rossz fényt vet a CDU-ra, mert sötétben hagyja hallgatásának okait. Ezzel jelentős kárt okoz, nemcsak a CDU-nak, hanem az egész demokráciának.

Amiről Heiner Geissler beszél, arról valóban egyre több a találgatás. Ez a hesseni tartományi CDU saját botrányával függ össze. Ott előbb azt mondták, hogy névtelenséget kérő örökhagyók testáltak pár milliót a pártra, majd kiderült, hogy végrendeletről szó sincs, a párt a saját pénzét vitte külföldre és hozta vissza -- nos, ezután erős a gyanú, hogy a Kohl-féle pénz sem adományozóktól származik, hanem valamilyen sötét titok van mögötte. A több lehetséges, de bizonyítatlan magyarázat közül az egyik: a francia Elf Aquitaine cég kenőpénzei egy-két volt NDK-vállalat privatizációja kapcsán. Kohl a héten inkább lemondott tiszteletbeli pártelnöki tisztéről -- amelyet pedig könnyekig meghatva fogadott el annak idején --, semhogy elárulja a titkot. Heiner Geissler véleménye, egy kis történelmi visszapillantással:

Geissler: Helmut Kohl a párt ellen fordult és az alkotmány ellen is. Csakhogy mélyen gyökerező történelmi oka van annak, hogy a pártoknak számot kell adniuk a pénzük eredetéről és felhasználásáról. Adolf Hitler annak idején más okok mellett azért is jutott hatalomra, mert a nagyipar megvásárolta a pártokat. Elsősorban a Német Nemzeti Pártot, de a nemzetiszocialista pártot is. Ez a történelmi tapasztalat -- hogy akiknek sok pénzük van, megvásárolják a politikai döntéseket és a pártokat -- ez indította a német alkotmány szerzőit erre a szabályozásra. És ezt a szabályt folyamatosan megsértették. Ez a nagy baj. És Helmut Kohl a mai napig megsérti az alkotmánynak ezt az előírását.

Joggal adódik a kérdés: hogyan történhetett ez meg. Válaszában Heiner Geissler neveket sorol: Helmut Kohl mellett olyanokét, akik nem választott pártfunkcionáriusok voltak, hanem olyan pénzügyi tanácsadók és megbízottak, akik Kohl köréhez tartoztak. Ehhez a körhöz még a mindenkori pártkincstárnokok is legfeljebb lazán kapcsolódtak.

Geissler: Az egész pénzügyi rendszer a fekete kasszákkal három, legfeljebb négy emberre korlátozódott. És csak azért működhetett, mert a CDU-ban az az egyedi megoldás került az alapszabályba, hogy a pénzek bevételezése és kezelése szigorúan el volt választva a kiadási oldaltól. A főtitkár és az országos ügyvezetőség a kiadásokért volt felelős, a kincstárnok a bevételekért és a pénz befektetéséért. Én, mint főtitkár, az utódaimhoz hasonlóan, nem láthattam bele a számlákba. Egyébként nem is tagadom, hogy ettől nem is voltam boldogtalan.

Geissler, akinek 12 éves főtitkársága nagyjából akkor ért véget, amikor a mostani botrányhoz vezető dolgok elkezdődhettek, felidézi a Flick-ügyet, az NSZK eddigi -- mármint a mostani botrány előtti -- legnagyobb skandalumát. Mint mondja, a Flick-ügyig azt hitte, hogy rendben vannak a CDU pénzügyei, a Flick-ügy után pedig azt, hogy levonták a tanulságokat, és senkinek se jutna eszébe újabb ostobaságot elkövetni. Főleg, miután a Flick-ügy miatt a pártfinanszírozási törvényt is megszigorították. Utólag Geissler is tudja, hogy tévedett.

Geissler: A 90-es évek közepén, amikor Kohl már a "német egység kancellárjának" nimbuszát élvezte, annyira támadhatatlan volt a helyzete a pártban, hogy sokan, akiknek tulajdonképpen rá kellett volna kérdezniük dolgokra, már egyáltalán nem tették fel ezeket a kérdéseket. Ez a folyamat természetesen nyomokat hagyott a pártban. Az olyan emberek például, mint én vagy Kurt Biedenkopf, akik mindig szóltak, hogy ez vagy az nincs rendben, az idők során teljesen elszigetelődtek. Ez a tapasztalat természetesen megnevelte a többieket is, akiknek talán szólniuk kellett volna, de végül annyiban hagyták a dolgokat. Így aztán a párton belüli demokráciát a CDU-ban egyre inkább személyi kultusz váltotta föl.

Igen, Heiner Geissler, a CDU volt főtitkára személyi kultuszról beszél.

Geissler: Ez azt jelenti, hogy a CDU-nak el kell szakadni ettől a személyi kultusztól, és a pártelnökség keddi határozata döntő hozzájárulás volt ehhez. De facto kényszerítették a volt pártelnököt, hogy mondjon le a tiszteletbeli elnökségről. Ez sokatmondó esemény a tagság szemében is, de a németországi demokrácia történetében is.

Mielőtt továbbmegyünk, azért még egy szót a személyi kultuszról, amelyről a volt szocialista országokban többeknek vannak emlékeik.

Geissler: Ez természetesen olyan személyi kultusz volt, amely demokratikus keretek között működött. Helmut Kohlt mindig szabad, demokratikus választással választották meg, és a CDU is szabad, titkos választásokon szerzett többséget. De ez akkor is személyi kultusz volt, amely károsan befolyásolta a párton belüli demokráciát.

Nem Heiner Geissler ez egyetlen, aki most gyakran emlegeti a párton belüli demokráciát, és ennek az az oka, hogy ezt a kötelességet a német alkotmány rója a pártokra. Hogy ennek a megsértése mit jelent, arra Geissler egészséges akasztófahumorral mond példát.

Geissler: Bizonyos területeken teljesen harcképtelenné váltunk. Képzeljük csak el, mi lenne, ha a CDU a parlamentben törvényjavaslatot nyújtana be a szervezett bűnözés elleni harcról. Bizonyos kifejezéseket egyszerűen nem vehetünk a szánkba.

A példa nem teljesen légből kapott. A CDU pénzügyei olyanok, hogy egy pár nappal ezelőtti újságcikk szerint, ha a CDU nem párt lenne, akkor a német BTK szerint ráillenének a bűnszövetkezetre vonatkozó ismérvek. Vagy itt van Manfred Kanther esete. A hesseni CDU volt elnökeként magára vállalta a felelősséget és lemondott parlamenti mandátumáról, miután kiderült, hogy a tartományi CDU szabálytalanul és titokban vitt külföldre és hozott vissza sokmillió márkát. A hesseni pénzügyek elkövetése után, de mostani lelepleződésük előtt Kanther igen szigorú országos belügyminiszter volt. Egy szociáldemokrata képviselő most úgy emlékezett vissza, hogy miniszterként Kanther pont olyan pénzmosás ellen sürgetett keményebb törvényeket, mint ami miatt a napokban lemondott. De hallgassuk tovább Heiner Geisslert. Mi lesz a CDU-val és a német demokráciával?

Geissler: Középtávon nem éri kár a Szövetségi Köztársaságot. Azért sem, mert az állami intézmények működnek. Van demokratikusan választott kormányunk, amely inkább rosszul, mint jól, de dolgozik. A többi alkotmányos intézmény sértetlen és működik: a bíróságok, az ügyészség, a parlament, a sajtó. Még csak meg sem érint minket a diktatúra vagy a maffia lehelete, mint más országokat. Az egyik nagy politikai párton belül van botrány. De meggyőződésem, hogy a CDU le fogja küzdeni a problémát. A CDU másmilyen párt, mint az olasz kereszténydemokrata párt volt.

Geissler célzása arra vonatkozik, hogy a Democrazia Cristiana tönkrement, szétszakadt. Geissler szerint a különbség az, hogy a CDU-nak erős gyökerei vannak. A helyi önkormányzatoktól a tartományi kormányokig az összes párt közül a CDU-nak van a legtöbb tisztségviselője. A párt nem csak az elnökségből és Helmut Kohlból áll -- mondja Heiner Geissler. Azt viszont, hogy Kohl miért viselkedik ilyen érthetetlenül, Geissler sem érti egészen.

Geissler: Ebben már pszichológiai problémát is látok, személyes problémát is, csak azt nem tudom, mi lehet az oka. Amíg Kohl hallgat, addig a legrosszabbra is lehet gondolni. Ha tisztességes embereknek adta volna a szavát, akkor az illetők már rég jelentkeztek volna. Ezért olyan gyanús nekem ez a történet.

Heiner Geissler 70 éves. 1977 és 1989 között volt a CDU főtitkára. Nem ő az egyetlen, akit Kohl eltávolított a hatalom közeléből, miután összevesztek -- egyébként nemcsak pénz-, hanem politikai ügyek miatt is. Geissler azonban azóta is jelen van a második vonalban. 91 és 98 között frakcióvezető-helyettes volt, és most is tagja a pártelnökségnek.

2000. január