Fénylő csillagok

A névsor hosszú és a nevek jól csengenek. Ráday Imre, Beregi Oszkár, Bársony Rózsi, Eggerth Márta, Szöke Szakáll, Darvas Lili, Rökk Marika, Muráti Lili, és - a kifejezés igazán ide illik - és még sokan mások. "Fénylő csillagok", ahogy a kis kiállítás címe is mondja. A berlini magyar kultúrintézetben, a Collegium Hungaricumban a hét végén nyílt meg a kiállítás, amely azt idézi fel, hogy a 20-as évektől fogva hány magyar színész és színésznő játszott német színpadokon és főleg német filmekben. Ezúttal 37-en szerepelnek fényképeken és plakátokon, köztük sokan olyanok, akik világsztárok lettek az akkori filmvilágban, amelynek központja nem annyira Hollywood, mint inkább a Berlin melletti Babelsberg filmgyára, az UFA volt. A lassacskán feledésbe merülő filmek csillagjai egy berlini gyűjtő, Werner Mohr jóvoltából kerülnek most a közönség elé. Mohr színészképeket gyűjt, és százezer képeslapja van. A Magyar Filmintézet korabeli plakátokat hozott Berlinbe, maga a kiállítás pedig elsősorban az évtizedek óta Berlinben élő magyar színésznek és gyűjtőnek, Königer Miklósnak köszönhető.

Ráday Imre, aki némafilmben játszotta a Csárdáskirálynő Boni grófját, Megyeri Sári az írónő, aki akkor még színésznő volt és a zseniális Beregi Oszkár, aki szintén több filmet forgatott. Itt volt egy zseniális ember, aki nagyon odafigyelt a magyar művészekre. Úgy hívták, hogy Max Reinhardt. Abból következően aztán elkezdtek filmezni, mert az egy pénzkereseti lehetőség volt.

Pénzt persze többféleképpen is lehetett keresni. Látható például az "...und es leuchtet die Puszta" című, a magyar vidéken, Bársony Rózsival és Halmai Tiborral forgatott német film plakátja, amelyről snájdig katonatisztek és szemrevaló menyecskék mosolyognak a nézőre. De nemcsak ez és nemcsak az operett várt a magyar színészekre, hanem komoly színpadi és operaszerepek is.

Két embert említenék meg, Peter Lorré-t, aki tudjuk, hogy Löwenstein László néven született és magyar volt. De megemlítenék még valakit, aki egy nagyon érdekes eset, Alpár Gitta, aki a Berlini Operának volt a tagja 1927-től 30-ig. Csak operetteket énekelt 1933-ig.

Peter Lorré egyébként azok közé tartozik, akiket még ma is felismernek: ő volt a főszereplője a klasszikus német kriminek, az "M - egy város keres egy gyilkost" címűnek, és később, már Amerikában, szerepelt a Casablancában is. Berlinben a magyar színészeknek helyzeti előnyük volt - meséli Königer Miklós.

Azt hiszem, hogy egyetlen európai ország Németország, ahol szeretik a magyar akcentust, egyáltalán az akcentust kedvelik. Voltak, akik több éven keresztül kihasználták, hogy akcentusuk van, lásd Rökk Marika, és a közönségnek mindig tetszett a magyaroknak az a sokoldalúsága, hogy énekelni és táncolni és tudtak és jó színészek is voltak.

Königer Miklóst, a kiállítás kurátorát hallgatva, és a kiállítást végignézve az embernek már az az érzése támad, hogy magyarok nélkül nem is lett volna német filmgyártás a 20-as, 30-as években.

Ez nem igaz, mert egész Európából, az egész világból jöttek 1933-ig, Oroszországból, Romániából, Londonból, Amerikából, mert Berlin a film fővárosa volt 1933-ig.

A korszakhatárokra utalnak a fotók és plakátok között feltűnés nélkül elhelyezett, ezért meglehetősen feltűnő bőröndök és utazótáskák.

Azt képviseli a három részre osztott kiállításban, hogy a némafilmesek, akik nem tudtak beszélni és akiknek vége lett a karrierjüknek, azoknak is pakolni kellett. Jön a másik tragédia, hogy 1933-ban, amikor tehetségük teljében szintén pakolni kellett. A harmadik verzióban megint egy másfajta érzelmeim vannak, mert azok az 1933-tól 45-ig van egy együttérzésem, de a belsőm nem minden esetben akceptálja a dolgokat.

2001. április


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz