HVG: Milyen a svájci bankok kapcsolata a magyar adóhivatallal?
U. R.: Semmilyen.
HVG: Csak azért kérdezzük, mert ha nem jön közbe semmi, a jövő júliusban hatályba lépő megállapodás alapján a svájci bankoknak a magyarok betétei után is kamatadót kell majd átutalniuk Magyarországra.
 |
| Urs Roth |
HVG: Mit tudnak magyar ügyfeleikről? Úgy hallottam, ők már annyira dörzsöltek, hogy cégük nevén nyitnak számlát, sőt nem közvetlenül, hanem Münchenen át repülnek Zürichbe, amikor - csakúgy, mint sok más nemzet fiai - a hazai adóhatóságok megkerülésével hoznak pénzt Svájcba.
U. R.: Ügyfeleink állampolgárságát ismerjük ugyan, de nem vezetünk róla statisztikát. Nem kérdezzük meg tőlük, mindent bejelentettek-e az adóhatóságoknál. Nagyon alaposan érdeklődünk viszont aziránt, milyen forrásokból származnak a pénzek, mert nem akarjuk, hogy bűnös úton szerzett vagyont mossanak tisztára nálunk. De nagyon remélem, hogy magyar ügyfelek is intéznek nálunk banküzleteket. Olyan pénzügyi központ vagyunk, amely nyitva áll minden náció előtt.
HVG: Szóval a megközelítő adatokra csak akkor derülhet majd fény, amikor a megállapodás alapján - a betétesek neve nélkül, összesítve - a magyar adóhivatal megkapja a svájci „magyar” kamatok 15 százalékát. Végül is az EU-val kötött megállapodással jól járnak-e a svájci bankok?
U. R.: Ha pusztán a költségeket nézzük, a bankok először is fizetnek - valószínűleg több százmillió frankot - a nyilvántartáshoz szükséges számítástechnikai rendszerek üzembe helyezéséért. Azzal számolunk, hogy az ügyfelek tudomásul veszik ezt a forrásadót, amit a svájci bankok egyéb előnyei bőségesen ellensúlyoznak.
HVG: Az új forrásadó ráadásul nem vonatkozik például a részvények árfolyamnyereségére, a befektetési alapok hozamára. Mit ér egyáltalán a kamatadó, ha ilyen sok banki termék van, amelyet nem érint?
U. R.: Az EU-nak már az is nagyon fontos volt, hogy ezt az adót egyáltalán be lehessen szedni, illetve hogy meginduljon az információcsere a Svájcon át zajló csempészet leleplezésére. Az persze igaz, hogy az EU meghatározta a kivételeket is, de ehhez Svájcnak semmi köze. Az EU fontos pénzügyi központjaiban, például Londonban vagy Luxembourgban körültekintően gondoskodtak arról, hogy azokat a banki termékeket és ügyfélköröket, amelyek nekik is fontosak, biztosan ne érintse ez az adózás. Végső soron mindegyik EU-pénzügyminiszter pontosan tudja, hogy a Svájcból átutalt adóösszegek nem nőhetnek az égig. Már csak a mostani svájci kamatszint miatt sem. Egy amúgy is alacsony - mondjuk 0,75 százalékos - kamat 15 százaléka nem jelent számukra túlságosan nagy bevételt.
HVG: Akadt még svájci lap is, amely így kommentálta Svájc és az EU megállapodását: forrásadót csak az ostobák fizetnek. Önöknek mi a véleményük azokról a bankárokról, vagyonkezelőkről, akik titkos adómegtakarítási tippeket adnak a külföldi kuncsaftoknak? A szakma fekete bárányaiként vagy ügyes üzletemberként kezelik őket?
U. R.: Tegyünk különbséget. Aki adókijátszáshoz vagy adócsaláshoz ad tanácsokat az ügyfélnek, az bűncselekményt követ el, és ha lelepleződik, bűnsegédként meg is büntetik. Egészen más dolog a teljesen jogszerű adóoptimalizálás. Ez nem svájci specialitás. Nem csupán az Egyesült Államokban és Angliában, hanem világszerte adótanácsadók serege foglalkozik vele. Az adóoptimalizálással olyan lehetőségeket vázolunk az ügyfélnek, amelyek segítségével minimalizálhatja az adóterhét - és ez teljesen jogszerű. Azt viszont egyértelműen kijelenthetem, hogy a legcsekélyebb mértékben sem szándékunk azt tanácsolni az ügyfeleknek, hogy tegyék a pénzüket olyan befektetésekbe, amelyekre nem vonatkozik az EU és Svájc megállapodása. Már csak azért sem, mert ha a csekély kamat 15 százalékáról beszélünk, akkor emiatt az ügyfélnek gyakran nem is lenne célszerű átrendeznie a portfólióját.
HVG: Kisebbfajta botrányt okozott idén tavasszal a svájci bankvilágban, hogy Hans Bär, a szakma nagy öregje, miután távozott a patinás Julius Bär családi bank éléről, könyvében bírálta az adókijátszás és az adócsalás eltérő kezelését. Tényleg, mivel magyarázható ez a különbségtétel?
U. R.: Az adócsaláshoz dokumentumhamisításra, hazugságok egész hálójára van szükség. De azért tudni illik, hogy Svájcban az adókijátszás is vétség, csak éppen nem börtönnel, hanem tetemes - a megtakarítás többszörösét kitevő - pénzbírsággal büntetik. A kockázat elég magas, már csak azért is, mert Svájcban minden egyes adózó minden adóbevallását alaposan ellenőrzik, és az elkövetőket rendszerint le is leplezik.
HVG: Más persze a külföldiek helyzete: ha valamit „elfelejtenek”, Svájcban nem eshet bajuk, odahaza meg nem ellenőriznek minden egyes adóbevallást.
U. R.: A külföldieknek valóban nagyobb az esélyük, hogy ne lepleződjenek le. De akik ilyesmire adják a fejüket, gyakran nem gondolnak arra, hogy az adóhivatal elől eltitkolt pénz - ha több, mint amit feltűnés nélkül el lehet költeni - holt tőke lesz, amikor pedig ki akarják vinni Svájcból, az újabb kockázatot jelent. Nekem egyébként az a tapasztalatom, hogy az én generációmhoz tartozó és az annál is fiatalabb ügyfelek már nem érdekeltek a pénzük eltitkolásában, mert ez a nemzedék nem élt át egy-két olyan gazdasági válságot, amelyben az összes pénzét elveszítette. Más a helyzet azokkal, akik gazdaságilag vagy politikailag fenyegetve érzik magukat. Nekik az a fontos, hogy biztonságos és titkos helyen legyen a pénzük. Ennek a tartalékolásnak viszont nincs köze az adózáshoz. E tekintetben Svájc továbbra is teljesen biztonságos fészek. Nemzetközi ügyfélkörünk továbbra sem az esetleg 1 százalékponttal magasabb hozamért jön hozzánk, hanem főképpen a biztonság miatt. Nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy Svájcban van a külföldön elhelyezett magánvagyon egyharmada, vagy hogy - másképp nézve - a Svájcban kezelt vagyon 55 százaléka külföldről érkezett.
HVG: Talán ennek tudható be, hogy a pénzügyi sajtó jelentős része úgy tartja: a svájci bankok elkényelmesedtek. Hová vezet ez?
U. R.: Svájc erősen, talán aránytalanul megszenvedte a tőzsdei buborék 2001-es kipukkadását, vagyis sok ügyfelünk vagyonvesztését, hiszen az itteni bankok hasznának fő forrása a vagyonkezelés. Tavaly óta azonban javul a helyzet. A másik szektor, a hitelüzlet viszont végig jó hozamokat produkált, mert a hitelkockázat-menedzselésünk igen jól működik. Valóban nem ülhetünk a babérjainkon. A magánvagyonok kezelésének piacán egyre erősödik a verseny. De félnünk sem kell a jövőtől. A banktitkon kívül jó néhány erősségünkre támaszkodhatunk. Elsősorban arra, hogy világszerte egyedül mi kínáljuk még viszonylag kis összegeknél is a nemzetközi banktermékek teljes skáláját. Amerikai bankba ehhez igen nagy vagyonnal kell bemenni, nálunk már elég hozzá 10-20-50 ezer frank vagy euró. További nagy előny, hogy nálunk szinte minden ügyfél talál az anyanyelvén beszélő tanácsadót.