HVG 2004. július 17.

NEHÉZ ORSZÁGNÉVADÁSOK

Névben és nemzetben

Alig hihető, mégis tény: a Szlovákiától bő 11 éve elvált Csehország azóta is keresi magának a jól hangzó, rövid hivatalos elnevezést hazai és nemzetközi használatra. Az ilyesfajta nemes feladat nem túl gyakori, ám annál több főfájást okozott még a legutóbbi években is azokban a régiókban, ahol felmerült.

A cseh fociválogatott Európa-bajnoki menetelését, majd váratlan botlását követve figyelhetett fel a világ arra, hogy a mezőnyben talán a leglátványosabb futballt produkáló csapat országának csak kissé hosszadalmas, protokolláris neve van. Nekünk, magyaroknak ez kevéssé tűnhetett fel, hiszen történelmileg és nyelvileg korrekt módon Csehországot is emlegethetünk, vagy - még köznyelvűbben - akár azt is mondhatjuk: kiugrunk Cseszkóba. Csehül és a legtöbb idegen nyelven azonban pillanatnyilag, hivatalosan, csakis a hosszú Cseh Köztársaság országnév érvényes. Panaszkodnak is például az utazási irodák, amelyeknek ezért „töltse szabadságát a Cseh Köztársaságban!” típusú szlogenekkel kellene bajlódniuk. A mulasztás 1993. január elseje, Csehszlovákia kettéválása óta fennáll. Márpedig az országneveket is hivatalos listába foglaló genfi Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) nyilvántartása szerint - amely az ENSZ hivatalos országnévjegyzékét követi - alig akad olyan ország, amelynek ne lenne rövid neve is. A csehek azonban, úgy látszik, csak most, az EU-csatlakozás napjaiban ébredtek rá a helyzet komolyságára. Május elején a parlament felsőháza, a szenátus több száz tudós és gyakorlati szakember részvételével meghallgatást rendezett, eldöntendő, miként hívják országukat röviden, mégis hivatalosan odahaza, és miként neveztessenek a legfontosabbnak tartott világnyelveken szerte a külvilágban. Hazai használatra - nem meglepő módon - a többség a hétköznapokban bevett Cesko törvényesítését javasolta. Azért voltak ellenérvek. Az exirodalmárként és exállamfőként is illetékes Václav Havel például kijelentette, „e szó hallatán úgy érzem, mintha csigák mászkálnának a hátamon”. Karel Oliva, a tudományos akadémia cseh nyelvi intézetének vezetője pedig - inkább tudományos megközelítéssel - akként érvelt, hogy a 18. századból való Cesko szó afféle elavult csinálmány. Alternatív javaslatként többen előhozakodtak a klasszikus Bohemia, illetve az ennek megfelelő Cechy névvel, ám a többség ezt meg azzal söpörte le, hogy ez csupán az ország egy régióját jelenti, vagyis ennek kiterjesztésével például Morvaország mellőzve érezhetné magát. Egy esetleg ezt feloldó Bohemia és Moravia változat viszont nemcsak nehézkes és hosszadalmas, hanem rossz időkre is emlékeztetne: 1939-ben a korabeli Csehszlovákia e maradékán létrehozott német protektorátust tartották nyilván ilyen kettős néven. Arról már nem is szólva, hogy még ebből a felsorolásból is kimaradna egy régió: Szilézia. És ezek még csak a cseh nyelvű változattal kapcsolatos dilemmák. Kényes kérdés a német fordítás. A hagyományos Tschechei verzióval ugyanis a náci Németország jelölte a Szudétaföld 1938-as elcsatolása után rövid ideig még függetlennek megmaradt országot. A dolog olyan mély nyomokat hagyott, méghozzá mindkét oldalon, hogy politikailag korrekt és tapintatos németek az önvizsgálat óta inkább a Tschechien formát használják. Ezzel azonban újabban az a csehek baja, hogy könnyen összetéveszthető Csecsenföld mostanában nem túl jól csengő nevének német írásával, a Tschetscheniennel. A legkevesebb gond az országnév angol formájával mutatkozott: többnyire elfogadták a Czechia változatot. Nyilván arra gondoltak: inkább ez, mint a cseh árukon gyakran szereplő, ám nyelvtanilag - hiszen egy melléknevet használ főnévként - képtelen „Made in Czech” megoldás. Végleges döntés mindazonáltal máig sincs, sőt Petr Pithart, a szenátus konzervatív elnöke amondó volt: talán nincs is szükség törvényi döntésre - menet közben a dolog majdcsak kiforrja magát. A csehek nincsenek teljesen egyedül nagy gondjukkal, bár az utóbbi évtizedek legnagyobb átkeresztelési hulláma a gyarmatok függetlenné válását kísérte. Talán a legismertebb példa az indiai partoknál fekvő Srí Lankáé. A sziget 1948-ban vált függetlenné, mégis 1972-ig vártak a névváltoztatással. A majdnem 200 éves angol uralom idején érvényes Ceylon név is helyi eredetű ugyan - szanszkritül eredetileg az oroszlánok szigetét jelentette, utalva a lakosság többségét kitevő szingalézek harcosainak bátorságára -, mégis Srí Lankára cserélték, ami fénylő országot jelent. Viszonylag kevés viszont a történelmi név Fekete-Afrikában: az etnikailag sokszínű új államok a békesség kedvéért - a gyarmati idők semlegesnek mondható hagyományát követve - többnyire a nagy vizektől (ilyen országnevek például Kongó, Zaire, Nigéria és Niger) vagy hegységektől (mint Kamerun vagy Kenya esetében) kölcsönözték nevüket. Az ideológiai súlyú kivételek egyike a nyugat-afrikai Aranypart. Ez az elsők között vált függetlenné 1957-ben, és új vezetői az akkoriban sokat ígérő pánafrikai gondolat jegyében egy hajdanvolt dicsőséges nagy fekete-afrikai állam, Ghána neve mellett döntöttek. „A földrajzi távolságot és az etnikai rokonságot tekintve ez körülbelül olyan, mintha Magyarország a Magna Bulgaria nevet kapná” - illusztrálta a helyzetet Búr Gábor történész a HVG kérdésére. A különös sugallatú név annak ellenére is megmaradt, hogy Nyugat- vagy akár egész Fekete-Afrika egyesüléséből nem lett semmi. Talán ebből vonták le a tanulságot a nevükben még szintén az egész kontinensre utaló Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetői, amikor a faji elkülönítés felszámolása után új életre kelő Dél-afrikai Köztársaságban a hatalom új birtokosaiként nem engedtek az alulról jövő kezdeményezésnek, és mégsem választották egy másik hajdanvolt összafrikai ország, Azánia nevét. Kevesebb gátlást mutatott az éppen aktuális puccsal 1983-ban hatalomra jutott felső-voltai százados, Thomas Sankara - Moamer el-Kadhafi líbiai vezető barátja -, aki országlásának első évfordulóján a gyarmatosítás felszámolásának jegyében, no meg a forradalmi reformok kiegészítéseképpen az egészséges öntudatról tanúskodó és azóta is érvényes Burkina Fasóra cserélte az akkor már 23 éve független állam nevét. A helyi lakosság két legnagyobb csoportjának nyelvét elegyítő elnevezés magyar fordításban a becsületes, illetve megvesztegethetetlen emberek földjét jelenti... Épp az ellenkező politikai beállítottság példája Elefántcsontpart, ahol az 1960-as függetlenné válástól kezdve 30 éven át elnökösködő Félix Houphouet-Boigny, a volt gyarmattartó franciák nagy barátja, elérte, hogy ne egyszerűen megtartsák, hanem kifejezetten francia formájában alkalmazzák a régi nevet. „Bojkott várt még azokra a sporteseményekre is, ahol ezt a nyelvi szabályt megsértették” - idézte fel Földi Ervin térképész, a Földrajzinév-bizottság volt vezetője. Így aztán az ISO már említett szabványa szerint a nyugat-afrikai ország hivatalos neve angolul is: Cote d’Ivoire. Hasonló koloniálnosztalgiáról tettek tanúbizonyságot - a gyarmatosító portugálok távozása utáni 27 éves indonéz megszállás viszontagságait ismerve nem meglepő módon - Kelet-Timor vezetői, akik pár hónappal a függetlenség ismételt kivívása után, 2002 novemberében az East Timor helyett a portugáloktól örökölt Timor-Leste nevet adták meg az ENSZ-nek. Kis idő távlatából szintén a gyarmattartók tűnhettek a kisebbik rossznak Désiré Kabila elnök és társai szemében, akik 1997-ben, Mobutu elnök rendszerét megdöntve még a Mobutu által 1971-ben adott Zaire nevet is eltörölték, visszakeresztelve a hatalmas közép-afrikai országot a belga időkben használatos Kongóra. Miközben a csehek azon izgulnak, miképpen hangzik hazájuk neve külföldiül, jóval nagyvonalúbbak például a Szovjetunióból kiszakadt grúzok. Nemcsak az nem zavarja Szakartvelo (ez az ország grúz neve) lakóit, hogy több nyelvben, így a magyarban is az ország oroszos neve használatos, de még az sem, hogy a másik, mégpedig hivatalos angol változat, a Georgia pont ugyanúgy íródik és hangzik, mint az Egyesült Államok egyik állama, Jimmy Carter elnök szűkebb pátriája. Nem vádolhatóak e tekintetben túlzott nacionalizmussal a montenegróiak sem. Ők ugyanis a Jugoszláviából lett Szerbia és Montenegró Államközösségében ezzel az olaszos alakkal kímélik meg a külföldieket az ugyanúgy fekete hegyet vagy fekete erdőt jelentő, de nehezen kiejthető Crna Gora névtől. Nem a neve, hanem a státusa okozott viszont gondot egy másik exjugoszláv köztársaságnak, Macedóniának. Görögország ugyanis olyannyira félti saját Makedónia tartományának tulajdonjogát (HVG, 2000. október 28.), hogy a nemzetközi fórumokon, így az ENSZ-ben is elérte: Macedónia hivatalosan csak a „volt jugoszláv tagköztársaság” toldalékkal használhassa a haza szent nevét.