HVG 2004. április 17.

MOBILTELEFON ÉS VÉSZHELYZET

Hálózati fejlemények

A madridi merényletek után hátborzongató jelenség fogadta a mentőalakulatokat: a halottak zsebében még ott csöngtek a mobilok, amelyeken aggódó hozzátartozók hívták őket. A maroktelefonok tömeges elterjedése alapos változásokat hozott az ilyen végletes és végzetes helyzetekben is.

Nem kapott vonalat, ezért kénytelen volt elvinni megjavíttatni a mobiltelefonját Jehija Ajas, ismertebb nevén a Mérnök, a Hamász palesztin szervezet robbantásszakértője. Ajas nem sejtette, hogy szállásadójának nagybátyja - akit az izraeliek beszerveztek - egy robbanóanyaggal töltött mobillal segítette ki. Ez a cseretelefon okozta a Mérnök halálát 1996 januárjában. Szakértők szerint néhány gramm erős robbanóanyagot könnyű elrejteni egy mobilban, különösen az akkori, még a GSM-generáció előtti, nagyobb készülékekben. Az annak idején nagy feltűnést keltett merénylethez a hagyományos eszköznek számító távcsőre is szükség volt: figyelték, hogy valóban a kiszemelt áldozat telefonál-e, amiről a beszélgetés közben a Mérnök hangját felismerő ügynök segítségével is megbizonyosodtak. Ezek után már elég volt egy apró jel a robbantáshoz - nem több, mint például amikor telefonos bankolás közben az ember lenyomja valamelyik gombot. Persze a Mérnök telefonja sem véletlenül romlott el: az izraeli titkosszolgálat avatkozott be egy olyan adóval, amely elnémította a palesztin robbantómester vonalát. Mobiltelefonnal robbantottak március 11-én Madridban is - legalábbis az egyik be nem indult szerkezet mellett egy marokkészüléket találtak. Végül ennek a SIM-kártyája vezetett el az egyik, nem igazán körültekintő gyanúsítotthoz. Szakértők szerint a telefon azért alkalmasabb a hagyományos vekkernél vagy más időzítőszerkezetnél, mert megbízhatóbb. Állítólag hiúsult már meg merénylet azért, mert egy gyenge minőségű távol-keleti óra felmondta a szolgálatot. Újsághírek szerint az egyik madridi detonáció viszont azért maradt el, mivel az órát reggel 7 óra 40 helyett este 7 óra 40-re állították be. A mobil viszont helyes használat esetén univerzális, az eddigiekhez képest szinte világ-hatótávolságú távirányítónak alkalmas. Arra érzékeny gyújtószerkezet működésbe léphet akár a rezgő hívásjelzésre, akár a hívás utáni sípolásra, illetve a készülék bármely elektromos impulzusára. A mobiltelefon óvatlan terroristák vesztét is okozhatja. Az afganisztáni harcok során, amikor 2001 vége felé az amerikaiak a Tora Bora hegység barlangjaiból próbálták kifüstölni Oszama bin Ladent és híveit, a műholdas telefonok bemérése révén is kijelöltek célpontokat. A tálibok eleinte bátran használták a készülékeket abban a hiszemben, hogy az Arab Emírségekből működtetett Thuraya műholdas hálózat nem hallgatható le. Megfeledkeztek azonban arról, hogy az üzemeltető az egyik piacvezető amerikai cég, a Hughes, így az amerikaiaknak lehetett kapcsolatuk a műszakilag csak a központból lehallgatható és ellenőrizhető rendszerrel. Saját kárukon okulva a rejtőzködő tálibok időközben le is szoktak a kockázatos mobilozásról. Újabban családon belül is van igény a mobilos nyomkövetésre. Például aggódó szülők kutakodhatnak gyerekük holléte után: egy németországi szolgáltatást igénybe véve elég egy sms-t küldeniük csemetéjük készülékére, és megkapják a gyerek koordinátáit. Mivel a bázisállomások - melyek a nagyvárosokban az átlagosnál is közelebb eshetnek egymáshoz - rendszeres kapcsolatban állnak a telefonokkal, gyakorlatilag utcapontossággal megállapítható, hol van a keresett telefon. De azt - mint Maradi István, a Westel vezérigazgató-helyettese megjegyezte - még e szolgáltatást igénybe véve sem tudhatja már a szülő, hogy a gyerek épp a zeneiskolában van-e, vagy a szomszédos diszkóban szórakozik. Hasonló elven működik Nyugat-Európában az a szolgáltatás, amelyet idős, beteg családtagok elkószálása ellen ajánlanak. Az aggódó családot akkor figyelmeztetik, ha az óvatlan rokon - és telefonja - kilép egy előre kijelölt területről, vagyis a megadott bázisállomások hatóköréből. Az ilyen rendszerek alig alkalmazhatók azonban vidéken, mivel - magyar példával élve - a Hortobágyon 15 kilométerenként vannak csak bázisállomások. Hasonló, az állomások távolságából adódó korlátai vannak a hó alá temetett síelők felkutatásának, bár a német, osztrák, svájci szolgáltatók már az Alpokban is kiépítették a hálózatot - mellesleg nem mentési célokból, hanem üzleti megfontolásból, miután az elkényeztetett előfizetők kikövetelték a szolgáltatást a sípályákon is. Maga a telefonálás, vagyis a beszélgetés tartalma miatti lebukás kevésbé kockázatos. Hogy a bonyolult kódolásnak köszönhetően a GSM-rendszerű mobiltelefonok „a levegőből”, vagyis a jelek elfogása révén nem hallgathatóak le, abban egyöntetű a szakértők véleménye. Léteznek viszont olyan bázisállomások, amelyeket a titkosszolgálatok, netán a még titkosabb nem hivatalos szervezetek kellő felkészültséggel be tudnak iktatni a mobilszolgáltatók igazi állomásai és a környéken - többnyire pár száz méteres területen - fellelhető mobiltelefonok közé. A beszélgetések lehallgatásához ekkor az kell, hogy a szimulált bázisállomás a szokásos rejtjelezés kikapcsolására utasítsa a „magához rántott” mobilokat. Hogy ki beszél, azt ekkor sem könnyű kitalálni, mert a mobilok csak egy kifürkészhetetlen, ráadásul a szolgáltató által rendszeresen cserélt azonosítót sugároznak, saját hívószámukat nem, az csak a központ számítógépében jelenik meg. Egyszerűbb megoldáshoz folyamodtak az orosz biztonsági szervek, amikor 2002 októberében a moszkvai Dubrovka musicalszínházból kellett kiszabadítniuk a csecsen túszejtők foglyait. A mobilszolgáltatókkal egyszerűen „kinyittatták” a hálózatot: megszüntették a beszélgetések már említett kódolását. Ehhez mindössze pár perces beavatkozásra volt szükség a mobilközpontban. Ezek után bemérhették például, melyik, a kíváncsiskodók és a rendőrök között elrejtőzött terrorista telefonál ellenkező irányba, azaz a színházba. Maguk a túszejtők is tudatosan építettek a mobiltelefonokra: hol üzenetek elmondására utasították a foglyokat, hol meg arra, hogy ne merjenek telefonálni. Ám ahol sok ember van sok mobiltelefonnal, ott nem lehet mindent szabályozni: akkori hírek szerint az Eho Moszkvi rádió éppen telefoninterjút készített az egyik tússzal, amikor a kommandósok befújták a terembe az utóbb a kelleténél is gyilkosabbnak bizonyult gázt. Ennél is drámaibb példa a terrorcselekmény kellős közepéből mobilon zajló élő közvetítésre - sőt az események befolyásolására - a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat „negyedik” repülőgépének története. A géprablás hírét többen - utasok és egy légikísérő - „letelefonálták” a földre. Ehhez nem volt szükség technikai bravúrra - mondta a HVG által megkérdezett fizikus szakértő. A rádióhullámoknak még 10 kilométeres repülési magasság sem túl sok, és a hullámok fénysebességéhez képest egyáltalán nem számít a repülőgép sebessége, a repülésirányítással is viszonylag kis adóerősségű URH-rádióval tartják a gépek a kapcsolatot. Szerencsétlenségek, merényletek után egyébként a mobilhálózatok éppen olyankor nem tudnak megbirkózni a rengeteg hívással, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Ez történt a madridi merényletsorozat után is. Manapság azonban ez már nem jelent teljes üzemképtelenséget. A HVG kérdésére Maradi István egy zsúfolt autóbusz példájával magyarázta a számítógépes mobiltelefon-központokban alkalmazott újabb algoritmusok működését. Ha a busz megtelt, mégis újabb várakozók igyekeznek felpréselődni, a jármű nem tud elindulni, hanem feltartja a következőket is, és akár le is állhat a forgalom. Ha viszont ilyenkor könyörtelenül becsukják az ajtót, előbb-utóbb minden várakozó eljuthat a céljához. Hasonlóan korlátozzák a forgalmat a telefonközpontok is: a rendszer elvben nem omlik össze, de a tömeges hívásoknak csak a központ teljesítőképességének határain belül eső részét kezeli. Nem annyira technikai, inkább személyiségi jogi okokból kérdéses az az egy német cég által mégis lehetővé tett szolgáltatás - legalábbis a bébifigyelésen túlmenő mértékben -, amellyel a szülő bele is hallgathat, milyen környezetben tartózkodik a gyermeke. Műszakilag innen már csak apró lépés a sokak által babonásan rettegett mobiltelefonos lehallgatás. Ha valakinek a mobilja automata hívásfogadásra van beállítva - ezt például fejhallgatóhoz szokták használni -, ráadásul a csengetés is el van némítva, akkor kétségkívül úgy lehet helyszíni közvetítést indítani egy, akár látszólag véletlenül ottfelejtett telefon környezetéből, hogy az ott lévők nemigen veszik észre. Elvben alkalmas lenne a módszer arra is, hogy valaki a saját mobilját állítsa be lehallgatókészüléknek, de egy apró kiegészítő kártya segítségével akár hangrögzítőnek is. Annak demonstrálására, hogy nem ilyesmiben sántikálnak, bizalmas tárgyalásokon a résztvevők gyakran nemcsak kikapcsolják a mobiljukat, hanem látványosan az akkut is kiveszik belőle. Ez azonban már olyan szemfényvesztés, amelynek nincs sok köze a mobiltelefóniához, hiszen poloskát bárhol - öngyújtóban, vázában, aktatáskában - el lehet rejteni. Az akku nélküli telefonról Maradi Istvánnak eszébe jut az a férfi, aki nagyobb összeget követelt a Westeltől, cserébe azért a titokért, hogyan lehet SIM-kártya nélkül telefonálni. Csakhogy a látványos bemutató után kiderült, hogy a barkácsoló zsaroló egy plusz SIM-kártyát drótozott be egy alkalmas résbe.