Az aranytól és gyémánttól csak drágább lesz egy óra, de
nem értékesebb. Az igazi luxus az óraszerkezet egyediségében, bonyolultságában,
finom kidolgozásában rejlik. Márpedig manapság, amikor a legtöbb óragyár
- köztük jó néhány ismert svájci cég is - erre szakosodott vállalatoktól,
készen veszi az óraszerkezeteket, kevés márka büszkélkedhet azzal, hogy
saját gyártású, egyedi tervezésű mechanizmus ketyeg az elegáns tokokban.
Ketyeg - írjuk, hiszen az magától értetődik, hogy elemes óra nem indulhat
a luxusidőmérők versenyében, holott pontosságban a kvarcórák könnyűszerrel
verik meg a legkifinomultabb mechanikus karórákat is. Utóbbiak már elérték
pontosságuk műszaki határait - ez nagyjából 2-3 tizedmásodperces eltérést
jelent naponta.
A legnagyobb óragyárak egyike, a svájci ETA neve nem sokak számára cseng ismerősen, pedig többnyire az általa és hasonló vállalkozások által, nagy sorozatban gyártott szerkezetek rejlenek olyan, kétségkívül ismertebb márkák óráiban, mint például az Omega vagy a Longines. De az IWC sem riadt vissza attól, hogy elegáns Da Vinci modellje idegen tollakkal ékeskedjen - hozott példát Radvánszky Ferenc svájci diplomás órásmester és restaurátor, akinek gyűjteményéből most kiállítás látható a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Sőt - fűzte hozzá - az egyébként jó nevű Breitling- és (a Forma-1 autóversenyek szponzoraként is) világhírű TAG Heuer-kronográfokban még japán szerkezetek is fel-felbukkantak. Pálinkás János, az Órák világa című dvd szerkesztője szerint korábban csak szűkebb szakmai körben tudták, melyik márkás órákban ketyeg konfekciószerkezet, de ma már a vásárlók is odafigyelnek erre. Ennek ellenére, bár az igazi gyűjtők már nem vesznek ilyen órákat, nem ment le az áruk. Vannak ugyanis, akik drágán is megveszik az ismert márkájú presztízsidőmérőket, hogy ország-világ lássa: kétmillió forintot viselnek a csuklójukon - véli Pálinkás.
Az igazi különlegességeket előállító - saját tervezésű és kivitelezésű szerkezetet, tokot és karperecet felhasználó, sok kézi munkát alkalmazó - manufaktúrák listája nem túl hosszú. Patek Philippe, Rolex, Audemars Piguet, Jaeger-LeCoultre, Breguet, Girard Perregaux, Piaget és a fenti megszorításokkal az IWC - sorolja Radvánszky. A nevek is jelzik: a nemes óramanufaktúrák hazája Svájc, annak is inkább a francia fertálya, bár nevet szerzett magának a német svájci Schaffhausen is. Szinte az egyetlen kivétel Glashütte, a szász kisváros, ahol a több évtizedes NDK-óragyártás után a német egyesítés lehetővé tette az évszázados hagyományok felélesztését, és immár a nemes márkák közé tartozik az ottani A. Lange & Söhne, Glashütte Original és a jutányosabb áron kapható Nomos. A londoni Financial Times márciusi óramelléklete azt az állítást is megkockáztatta, hogy egyes gyűjtők a Lange-órákat már jobbnak tartják az általános vélemény szerint csúcsnak számító Patek-gyártmányoknál is.
A legdrágább órák többnyire egyedi darabok. Ilyeneket - akár rendelésre - a manufaktúrák is készítenek, de e műfajban a független mesterek a legjobbak. Ők - különösen a svájci székhelyű szervezetükhöz, az AHCI-hoz tartozó harminc mester, akik mellett jelöltként már ott várakozik a budapesti Becsei Áron - alkotják a szakma krémjét. Hogy miért, az szabad szemmel nem is mindig látható. A svájci Philippe Dufour egy órájában a parányi alkatrészek olyan simára vannak polírozva, hogy mikroszkóp alatt vizsgálva egy drága Patek darabjai sorjásnak tűnnek mellettük - méltatja a mesterművet Pálinkás János.
Bár a függetlenek olyan órákat is kiadnak a kezükből, amelyhez kész szerkezetet vásároltak, hírnevüket az egyedi daraboknak köszönhetik. Az angol Peter Speak-Marin az április eleji bázeli órakiállításon teljesen saját keze munkájával készült darabot mutatott be, tourbillonnal, öröknaptárral, holdfáziskijelzéssel és percütő mechanizmussal - egy amerikai gyűjtő 585 ezer dollárt szán a modellre.
Nem közölték viszont, mennyiért rendelte meg a svájci Thomas Preschertől a Kreml azt a 12 különlegességet, amelynek számlapján az orosz címer látható úgy, hogy a címersas két szárnya jelzi a perceket és az órákat. A tucat egyik darabja tele van gyémántokkal, ráadásul jobb kézre való (a bal oldalán van a felhúzója). Márpedig Putyin elnök a drága órák nagy rajongója, ám nem akarja órájával megzavarni az állítólag a bal csuklón található bioenergia-pontokat - osztotta meg a HVG-vel a bázeli találgatásokat Pálinkás János.
A luxus kritériumait nem könnyű meghatározni. Az egyediség vagy a kis széria sem minden: kétségkívül luxustárgy egy Rolex óra is, bár ez a cég tízezres sorozatokat is gyárt, mivel ritkán módosítja termékpalettáját - mondja Pálinkás. A Patek Philippe annyiban tér el ettől, hogy nem raktárra termel, de megrendelésre folyamatosan készíti ugyanannak a szériának a darabjait - akár egymillió svájci frankos áron. A márkák presztízse is változó. A Magyarországon évtizedeken át fogalomnak számító Doxát Angliában például alig ismerték - idézi fel Radvánszky, aki szerint a Doxa itteni sikere leginkább annak köszönhető, hogy a két világháború közötti időkben ügyes volt a magyarországi marketingje.
A minőség sem perdöntő, ahogy ezt a svájci Zenith manufaktúra példája is mutatja. Korábban csak beszállítóként működött, például a Rolex megrendelésére. Ma saját neve alatt is forgalmazza óráit, aki tehát félmillió forintért Zenithet vesz, nagyjából ugyanazt kapja, mint egy másfél milliós Rolexszel - a képzeletbeli luxusmérce mégsem ugyanazt mutatja. (Igaz, rendelésre a Zenith akár egymillió dolláros különlegességet is készít.)
Az árkülönbségnek ez a példája azt is jelzi, hogy a patinás manufaktúrák kényelmes extraprofittal dolgoznak. Ezt az is növeli, hogy egyikük-másikuk tudatosan visszafogja a termelését, mesterségesen növelve a sorállást és magasan tartva az árakat. E gyáraknak így arra is futja, hogy fenntartsák krónikusan ráfizetéses, ám reklámként pótolhatatlan elegáns márkaboltjaikat az európai nagyvárosok központjában. Elvégre a luxus nem csak pénzben mérhető. Erre utal az egyik legsikeresebb órahirdetés is: „Egy Patek Philippe valójában sohasem a tiéd. Pusztán őrzöd a következő nemzedéknek."
A legnagyobb óragyárak egyike, a svájci ETA neve nem sokak számára cseng ismerősen, pedig többnyire az általa és hasonló vállalkozások által, nagy sorozatban gyártott szerkezetek rejlenek olyan, kétségkívül ismertebb márkák óráiban, mint például az Omega vagy a Longines. De az IWC sem riadt vissza attól, hogy elegáns Da Vinci modellje idegen tollakkal ékeskedjen - hozott példát Radvánszky Ferenc svájci diplomás órásmester és restaurátor, akinek gyűjteményéből most kiállítás látható a budapesti Iparművészeti Múzeumban. Sőt - fűzte hozzá - az egyébként jó nevű Breitling- és (a Forma-1 autóversenyek szponzoraként is) világhírű TAG Heuer-kronográfokban még japán szerkezetek is fel-felbukkantak. Pálinkás János, az Órák világa című dvd szerkesztője szerint korábban csak szűkebb szakmai körben tudták, melyik márkás órákban ketyeg konfekciószerkezet, de ma már a vásárlók is odafigyelnek erre. Ennek ellenére, bár az igazi gyűjtők már nem vesznek ilyen órákat, nem ment le az áruk. Vannak ugyanis, akik drágán is megveszik az ismert márkájú presztízsidőmérőket, hogy ország-világ lássa: kétmillió forintot viselnek a csuklójukon - véli Pálinkás.
Az igazi különlegességeket előállító - saját tervezésű és kivitelezésű szerkezetet, tokot és karperecet felhasználó, sok kézi munkát alkalmazó - manufaktúrák listája nem túl hosszú. Patek Philippe, Rolex, Audemars Piguet, Jaeger-LeCoultre, Breguet, Girard Perregaux, Piaget és a fenti megszorításokkal az IWC - sorolja Radvánszky. A nevek is jelzik: a nemes óramanufaktúrák hazája Svájc, annak is inkább a francia fertálya, bár nevet szerzett magának a német svájci Schaffhausen is. Szinte az egyetlen kivétel Glashütte, a szász kisváros, ahol a több évtizedes NDK-óragyártás után a német egyesítés lehetővé tette az évszázados hagyományok felélesztését, és immár a nemes márkák közé tartozik az ottani A. Lange & Söhne, Glashütte Original és a jutányosabb áron kapható Nomos. A londoni Financial Times márciusi óramelléklete azt az állítást is megkockáztatta, hogy egyes gyűjtők a Lange-órákat már jobbnak tartják az általános vélemény szerint csúcsnak számító Patek-gyártmányoknál is.
 |
A legdrágább órák többnyire egyedi darabok. Ilyeneket - akár rendelésre - a manufaktúrák is készítenek, de e műfajban a független mesterek a legjobbak. Ők - különösen a svájci székhelyű szervezetükhöz, az AHCI-hoz tartozó harminc mester, akik mellett jelöltként már ott várakozik a budapesti Becsei Áron - alkotják a szakma krémjét. Hogy miért, az szabad szemmel nem is mindig látható. A svájci Philippe Dufour egy órájában a parányi alkatrészek olyan simára vannak polírozva, hogy mikroszkóp alatt vizsgálva egy drága Patek darabjai sorjásnak tűnnek mellettük - méltatja a mesterművet Pálinkás János.
Bár a függetlenek olyan órákat is kiadnak a kezükből, amelyhez kész szerkezetet vásároltak, hírnevüket az egyedi daraboknak köszönhetik. Az angol Peter Speak-Marin az április eleji bázeli órakiállításon teljesen saját keze munkájával készült darabot mutatott be, tourbillonnal, öröknaptárral, holdfáziskijelzéssel és percütő mechanizmussal - egy amerikai gyűjtő 585 ezer dollárt szán a modellre.
Nem közölték viszont, mennyiért rendelte meg a svájci Thomas Preschertől a Kreml azt a 12 különlegességet, amelynek számlapján az orosz címer látható úgy, hogy a címersas két szárnya jelzi a perceket és az órákat. A tucat egyik darabja tele van gyémántokkal, ráadásul jobb kézre való (a bal oldalán van a felhúzója). Márpedig Putyin elnök a drága órák nagy rajongója, ám nem akarja órájával megzavarni az állítólag a bal csuklón található bioenergia-pontokat - osztotta meg a HVG-vel a bázeli találgatásokat Pálinkás János.
A luxus kritériumait nem könnyű meghatározni. Az egyediség vagy a kis széria sem minden: kétségkívül luxustárgy egy Rolex óra is, bár ez a cég tízezres sorozatokat is gyárt, mivel ritkán módosítja termékpalettáját - mondja Pálinkás. A Patek Philippe annyiban tér el ettől, hogy nem raktárra termel, de megrendelésre folyamatosan készíti ugyanannak a szériának a darabjait - akár egymillió svájci frankos áron. A márkák presztízse is változó. A Magyarországon évtizedeken át fogalomnak számító Doxát Angliában például alig ismerték - idézi fel Radvánszky, aki szerint a Doxa itteni sikere leginkább annak köszönhető, hogy a két világháború közötti időkben ügyes volt a magyarországi marketingje.
A minőség sem perdöntő, ahogy ezt a svájci Zenith manufaktúra példája is mutatja. Korábban csak beszállítóként működött, például a Rolex megrendelésére. Ma saját neve alatt is forgalmazza óráit, aki tehát félmillió forintért Zenithet vesz, nagyjából ugyanazt kapja, mint egy másfél milliós Rolexszel - a képzeletbeli luxusmérce mégsem ugyanazt mutatja. (Igaz, rendelésre a Zenith akár egymillió dolláros különlegességet is készít.)
Az árkülönbségnek ez a példája azt is jelzi, hogy a patinás manufaktúrák kényelmes extraprofittal dolgoznak. Ezt az is növeli, hogy egyikük-másikuk tudatosan visszafogja a termelését, mesterségesen növelve a sorállást és magasan tartva az árakat. E gyáraknak így arra is futja, hogy fenntartsák krónikusan ráfizetéses, ám reklámként pótolhatatlan elegáns márkaboltjaikat az európai nagyvárosok központjában. Elvégre a luxus nem csak pénzben mérhető. Erre utal az egyik legsikeresebb órahirdetés is: „Egy Patek Philippe valójában sohasem a tiéd. Pusztán őrzöd a következő nemzedéknek."