TAMPERE -- Talán jobb lett volna, ha Lenin nem találkozik Sztálinnal a tamperei munkásotthonban - gondolkozik el időnként Aimo Minkkinen, de aztán minden Sztálin-ellenességét félretéve elhessegeti magától a történészhez méltatlan spekulációkat. Már csak azért is, mert másfél évtizede ő a Lenin-múzeum igazgatója Finnország harmadik legnagyobb városában, Tamperében, és az állandó kiállítás mégiscsak abban a teremben kapott helyet, amelyben 1905-ben Lenin megismerkedett Sztálinnal. Mindketten az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt titkos találkozóján vettek részt az akkor még Oroszországhoz tartozó Finn Nagyhercegségben, ahol erős volt a baloldal.
Mióta Moszkvában 1993-ban bezárták a nevében is központinak minősített emlékhelyet, egy immár több mint száz éve munkáskultúrházként működő, szépen felújított tamperei szecessziós épület harmadik emeletén van a világ valószínűleg egyetlen Lenin-múzeuma. A látogatót sajátos kontraszt fogadja: a mai turistaáramlatokhoz igazodó „Lenin-shop” szuvenírözöne után évtizedekkel korábbi ízlést tükröző, kissé poros és iskolás tárlók, szobrok és festmények közé kerül. Hivatalos honlapja szerint a múzeum mind az ideológiai képzéstől, mind a Lenin-kultusztól igyekszik távol tartani magát. Ez kétségkívül indokolt is, hiszen a nevezetesség immár finn közpénzekből tartja fönn magát. A tulajdonos, az állami támogatást élvező - és hagyományosan minden párt tagjait, még a konzervatívokat is tömörítő - finn-orosz baráti társaság mellett a finn oktatási minisztérium és Tampere városa is mélyebben nyúl a zsebébe, mint a Szovjetunió fennállásának idején, amikor csurrant-cseppent némi moszkvai támogatás is.
Szovjet segítség nélkül nem is lehetett volna 1946-ban megalapítani a múzeumot. A helyi baloldal régóta dédelgetett tervének valóra váltásához az kellett, hogy két szovjet katonai győzelem - az 1939-1940-es téli háború és az 1944-es hadjárat - után Finnország a nagy szomszéd befolyási övezetébe kerüljön. Így sem ment könnyen. „A múzeum működését komolyan zavarja az oroszokkal szembeni gyűlölet” - volt kénytelen megállapítani a múzeum 1948-as évkönyve. Azt viszont csak utólag idézheti fel Minkkinen, hogy az elsősorban másolatokra épülő kiállítás a szovjet adományokkal sem feltétlenül járt jól: bizony kiretusálták Lenin környezetéből az időközben nemkívánatossá vált személyeket, elsősorban Trockijt. Késői elégtételként a múzeum egyik nemrégi időszaki kiállítása éppen a - Magyarországon is jól ismert - történelemhamisító fotókat leplezte le. Az állandó tárlaton a kópiák mellett igen kevés az eredeti relikvia. A látogató kénytelen beérni azzal a heverővel, amelyen - a helsinki szlavisztikai könyvtár vezetőjének vendégeként - Lenin néhányszor megpihent, valamint egy asztallal, amelyen a híres Állam és forradalom íródott.
Szovjet kisiskolások és úttörők rendszeresen leveleztek a tamperei múzeummal, mert fűtötte őket a vágy, hogy megtudják, hogyan élt Lenin a finnországi illegalitásban. Míg ez inkább munkát jelentett, az 1950-es évek közepétől tisztes bevételt hoztak a közeli Nyugatra vetődő szovjet turistacsoportok. Volt idő, amikor többen voltak, mint a hazai érdeklődők. És amikor a kísérő titkosrendőrök már megunták a nézelődést, és távoztak, a szomszédból jött látogatók némelyike suttogva érdeklődött a kapitalista valóságról és a múzeumi dolgozók fizetéséről - mesélte a HVG-nek Minkkinen. Aztán különös fellendülést hozott az 1968-as nyugat-európai diákmozgalmak utóélete. A kapitalizmus- és Amerika-ellenes felhorgadás Finnországban - egyedüli kivételként - leninista áramlatba torkollott, így a munkásotthonban még a hetvenes évek elején is telt ház előtt vetítették a Lenin-filmeket.
Nem sokkal később azonban fordult a kocka: mint a múzeum honlapján olvasható, 1977-ben egy betiltott szélsőjobboldali szervezet tagjai kis híján felrobbantották az emlékhelyet, de végül csak a Lenin-emléktáblát öntötték le vörös festékkel. A viszontagságos sorsú emléktáblát 1996-ban, pont az alapítás 50. évfordulója előtt, még el is lopták, és ismeretlenek két golyót eresztettek Lenin fémfejébe. Bár korábban megesett, hogy Minkkinen címére is súlyos fenyegetések érkeztek, ma már nincs szükség különösebb óvintézkedésekre - nyugtat meg az igazgató -, beérik a szokásos biztonsági kamerákkal.

Lenin-shop

Ma már saját történeti kutatásokra is van pénz. A 61 éves Minkkinen, aki hét évet töltött Moszkvában, nemrég fejezte be tanulmányát Lenin utolsó napjairól. Munkájában főként azt taglalja, hogy a külvilágtól a Moszkva melletti Gorkiban elszigetelt, nagy beteg politikus miképpen próbálta késve és sikertelenül megfékezni Sztálin befolyását. Merthogy Sztálin egyszerűen őrült volt - fejtette ki a HVG-nek Minkkinen -, míg „Lenin európai típusú politikus. Sokáig élt Franciaországban, Angliában, Finnországban, Svájcban. Jó kapcsolatai voltak ott, ismerte az európai típusú gondolkodást.” Az igazgató-kutató a Lenin-féle új gazdaságpolitika, a NEP nyomait véli felfedezni abban is, ahogyan Kínában a párt mindenhatóságának fenntartása mellett próbálkoznak piacgazdaságot bevezetni. Lehet, hogy a kommunizmus mégis jobb, mint a kapitalizmus? - tréfálkozott Minkkinen, akinek a tréfáival jobb vigyázni: 1993-ban még a Reuters is komolyan vette, hogy a moszkvai Lenin-mauzóleum bezárásának esetén a munkásmozgalom harcosának múmiáját Tamperébe helyeznék át.
Hála a 4 eurós belépti díjnak és a szuvenírek széles skálájának, a finn emlékhely a valódi Lenin nélkül is működik. Az igazgató irodájában méret és motívum - Lenin, Che Guevara - szerint szortírozva raktározzák a trikókat, és a boltban a klasszikus szovjet plakátok mellett még Lenin-emblémás vörös munkáskesztyűt is kapni. Az évi 15 ezer vendég 60 százaléka ma is külföldi, csak már nem orosz többségű: egy fapados légitársaság tamperei járatának köszönhetően egyre több az angol és német turista. Szép számmal érkeznek japánok és kínaiak is. Az utóbbiakra tekintettel a jövő nyári időszaki kiállítás kínai politikai plakátokat mutat majd be. Mindez azonban nem homályosíthatja el a kiállítás fő díszét, az 1917 decemberében Lenin által is aláírt, a finnek szemében máig becses dekrétumot. Vlagyimir Iljics ezzel váltotta valóra a finn elvtársaknak 1906-ban ugyanabban a tamperei teremben tett ígéretét: a bolsevik hatalomátvétel után elismerték Finnország frissen kikiáltott függetlenségét, így jöhetett létre a hosszú svéd, majd orosz uralom után a történelem első önálló finn állama.