A külvilág - elsősorban az Egyesült Államok - akár atomháborúra is kész, sőt saját polgárait éhezni hagyó, agymosásnak alávető, munkatáborokba záró diktatúraként tekint Kim Dzsong Il, a „szeretett vezető" birodalmára. A dél-koreaiak többsége, főleg a háború után született sok fiatal viszont kiszolgáltatott, szerencsétlen távoli rokonoknak tartja az északiakat, akiken addig is segíteni kell, amíg - remélhetőleg nem azonnal - bekövetkezik a két országrész újraegyesítése. Az együttműködést már csak azért is fontosnak vélik, mert amióta 2000-ben Phenjanban csúcstalálkozón fogott kezet egymással Kim Dzsong Il és a „napfény politikáját" meghirdető - ezzel a Nobel-békedíjat is elnyerő - dél-koreai elnök, Kim De Dzsung, azóta békésebb az élet a fegyvermentes övezet déli oldalán, kevésbé érezhető a katonai feszültség. A közeledés első nagy lépését a Hyundai Asan cég alapítója, Csung Dzsu Jung tette meg. Fiatalkorában, Északról menekülve, egy onnan átterelgetett tehén volt a kezdőtőkéje, ezért 1998-ban jelképes gesztusként 1001 tehenet vitt át Észak-Koreába. Az akció eredményesebbnek bizonyult, mint hitte volna: a rászoruló északiak nem adták vissza a teherautókat sem.
Ennek fényében is meglepő, milyen kapitalista világot alakított ki a kommunizmus egyik utolsó fellegvárának gondosan körülkerített és közigazgatásilag is leválasztott déli csücskében a Hyundai Asan, a nagy dél-koreai cégcsoport Észak-Koreára szakosodott tagja. Több hotel és a hegyi turistaösvények megnyitása után idén szeptemberben avatják fel a golfpályát, és egy közeli völgyben dél-koreai szerzetesek már dolgoznak egy ódon templom helyreállításán. Ami a hétköznapibb örömöket illeti, hosszas vonakodás után az északiak tavaly nemzetbiztonsági jelentőségű engedményt tettek: beleegyeztek, hogy az üdülővendégek éjszaka is lemehessenek a tengerpartra, sőt sátrat is verhessenek. Ez sem semmi, tekintve hogy eleinte a turistacsoportok csak négyórás hajóúton közelíthették meg határ menti északi céljukat, nagy kerülőt téve nemzetközi vizeken, nehogy kikémlelhessék a szocializmus tengerpartját. 2003 óta viszont már buszok közlekednek - igaz, katonai kísérettel - a továbbra is aknazárral és magasfeszültségű szögesdrót kerítéssel védett demarkációs vonal mentén, sőt nemrég elkészült egy hatalmas, láthatólag jóval nagyobb forgalomra méretezett határátkelőhely is - egyelőre ott kell letétbe helyezni a mobiltelefonokat és a komolyabb teleobjektíveket.
 |
| Festik a Kumgang Hotelt |
A Kumgang Hotelhez és a közelében épült más idegenforgalmi létesítményekhez Phenjannak és Szöulnak fontos, ám egészen más érdekei fűződnek. A gazdaságilag romokban heverő Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak minden amerikai dollár, minden dél-koreai won kapóra jön. A beruházásokon túl az üdülőövezet működtetésének költségeit is a déliek állják, s a létesítményeket energiával is Dél látja el, nem az állandó áramgondokkal küszködő Észak. Az északiak nagy aggodalma, az ellenséges fellazítás veszélye mérsékeltnek mondható: a határ menti vidék jól el van szigetelve az ország többi részétől, a nyaralók közelében pedig csak szigorúan kiválasztott káderek dolgozhatnak. Ahogyan a fegyvermentes övezet északi oldalán, Keszongnál is, az ugyancsak a Hyundai Asan által létesített, immár 6 ezer olcsó észak-koreai munkást foglalkoztató gazdasági zónában.
Szöulban abban reménykednek, hogy nagyon lassan, fokozatosan Dél felől formálhatják át Északot. Már csak azért is, mert attól tartanak, Kim Dzsong Il rendszerének hirtelen összeomlása és egy előkészítetlen újraegyesítés maga alá temethetné Dél-Korea irigylésre méltó életszínvonalát. A békés közeledés tehát sok pénzt megér. Olyannyira, hogy ehhez fűződik az utóbbi évek legnagyobb koreai botránya is. Majdnem három évvel a 2000. júniusi csúcs után, épp amikor Kim De Dzsung távozott az elnöki posztról, egy dél-koreai ügyész azzal állt elő, hogy Szöul - egyszerűen szólva - 500 millió dollárért vásárolta meg a phenjani találkozót. A pénz állítólag megint csak a Hyundai Asan közreműködésével jutott el Északra, és az ügyész szerint ebből 100 millió nem a turizmus fejlesztésére ment, hanem politikai adomány lehetett. A leleplezésnek tragikus nyomatékot adott, hogy a Hyundai Asan vizsgálat alá vont elnöke, Csung Mong Hun (a cégalapító fia) a halálba ugrott irodája ablakából.
A cég északi kapcsolatai azóta sem teljesen tiszták. Amikor tavaly - sikkasztás gyanújával - leváltották az egyik igazgatóhelyettest, aki történetesen az északiak legfontosabb kapcsolattartója volt, büntetésül Kim Dzsong Il átmenetileg korlátozta a Gyémánt-hegység környékére beengedett dél-koreaiak számát. E zökkenők ellenére a Hyundai Asan megtalálja a számítását. Tavaly így is több mint 300 ezer turista - köztük sok, Észak-Koreában született idősebb ember - kereste fel a Gyémánt-hegységet, és a Korea Times decemberi értesülése szerint a tavalyi volt az első év, amikor a Hyundai Asan nem ráfizetéssel zárta Korea-közi üzleteit. Ez még akkor is számít, ha a nyereség - ahogyan a hamburgi Der Spiegel idézi a cég észak-koreai menedzserét, Kim Jung Hjunt - „nem is olyan fontos ahhoz képest, mit tehetünk a kettészakított félsziget békéjéért". No meg nyilván ahhoz képest sem, hogy veszélybe ne kerüljön az a harminc évre szóló, mintegy 15 milliárd dolláros koncesszió, amelyet a Hyundai Asan észak-koreai infrastrukturális beruházásokra kapott.