| HVG 2005. december 3. | |||
| Interjú Michael Jandl migrációkutatóval | |||
| „Javaslatom innovatív, radikális és provokatív” | |||
| Az EU-nak úgy kellene elszipkáznia az embercsempészek ügyfeleit, hogy árban és beutazási feltételekben kedvezőbb ajánlattal kecsegteti őket. | |||
| BÉCS -- Bevándorlási és
integrációs politikájukat egyaránt felül kellene vizsgálniuk az európai
országoknak - véli Michael Jandl. A 35 esztendős osztrák migrációkutató
szerint az EU-nak úgy kellene elszipkáznia az embercsempészek ügyfeleit,
hogy árban és beutazási feltételekben kedvezőbb ajánlattal kecsegteti őket. HVG: Rossz nyelvek szerint egy embercsempész-hálózat nem más, mint egy illegális utazási iroda. Ön alaposan beleásta magát az üzletág tanulmányozásába: mit mennyiért kínálnak?
M. J.: Ha valaki Nepálból vagy Pakisztánból Európába szeretne jutni, találhat olyan csempészt, aki beszerzi az összes papírt, beleértve a vízumot is. Ez 8-10 ezer euró, ennyiért viszont csak felülnek a repülőgépre és Európában landolnak. A schengeni övezetbe Kínából a legdrágább az út, 10-15 ezer dollár. Afganisztánból 4-6 ezer dollár, Moldovából legfeljebb 2 ezer. Az útvonalak változnak, állandóak viszont az olyan központok, mint Isztambul, Moszkva vagy Kijev, azok a nagyvárosok, amelyekben egy ideig feltűnés nélkül lehet dekkolni. Aki már az EU-ba bejutott, annak sokkal könnyebb a dolga - és olcsóbb az útja: a cseh-német határon gyalog 40 euróért vagy Budapestről Ausztriába autóval 50-100 euróért viszik át a csempészek az embereket. Ha papírok nélkül próbál valaki átjutni, még olcsóbb. Nagy általánosságban az mondható, hogy minél olcsóbb az út, annál veszélyesebb. Előfordul, hogy az emberek a Földközi-tengerben lelik halálukat, vagy közép- és kelet-európai szárazföldi határokon átkelve konténerekben, benzintartályokban fulladnak meg. HVG: Az árak hallatán fölmerül: talán mégsem demagógok azok, akik azt gyanítják, hogy a migránsok többsége nem politikai üldözött, hanem jobb életet kívánó gazdasági menekült. A legszegényebbek ott ragadnak, ahol vannak, akik viszont eljutnak hozzánk, azok a tehetősebbek, vállalkozókedvűbbek. Nem mellesleg éppen azok, akikre Európának amúgy is szüksége lenne. M. J.: A gazdasági menekülteket emlegetőkbe azt hiszem, szorult némi cinizmus, de nem állnak túlságosan távol az igazságtól. Való igaz, a szudáni polgárháború áldozatai, a dárfúri menekülttábor lakói aligha jutnak el Európába. Nemrégiben - teljes névtelenséget ígérve - mélyinterjúkat készítettünk 48 Ausztriába becsempészett emberrel. Ebből is úgy tűnt, hogy az ideérkezők inkább a középrétegekből vagy még magasabbról valók, képzett vagy tanulni vágyó emberek. Nagyon sok köztük a fiatal, egy részük még 18 sincs. Költségeiket általában a család adja össze, vagy éppen ők maguk teszik pénzzé értékeiket, akár ingatlanjaikat is. És persze azok, akik már valamilyen úton-módon bejutottak Nyugat-Európába, hozatják némi pénzért maguk után a rokonaikat. HVG: Az embercsempészek a jelek szerint sok pénzt kérnek valami nagyon bizonytalan szolgáltatásért. Egyáltalán, képesek valamiféle garanciát kínálni ezek a vállalkozók? M. J.: Az üzleti hírnév erősítése végett referenciákat kell felmutatniuk: elterjed a híre annak, ha valaki már nagyon sokszor vitt embereket valahonnan valahová. De vannak más mechanizmusok is e probléma kezelésére. Az ember és csempésze megegyezhetnek például abban, hogy a díj egy része csak utólag, siker esetén fizetendő ki. Akinek ez sem tűnik elég biztosnak, a viteldíjat letétbe helyezheti egy olyan személynél, aki az ő bizalmát is élvezi meg utaztatóét is. Nála állomásonként telefonon bejelentkezhet, az út szervezője pedig lehívhatja az adott szakasz díját. HVG: Láthatóan kitűnően ismeri az embercsempészet üzleti alapjait. Mint állítja, éppen erre alapozza javaslatát, amely időközben megjelent az ENSZ-főtitkárt szaktanácsokkal ellátó nemzetközi migrációs bizottság honlapján is. Miről van szó? M. J.: Javaslatom innovatív, radikális és provokatív. A mostani rendszerben az EU 25 tagországába irányuló embercsempészet mintegy évi 4 milliárd euró profitot hoz az ezzel foglalkozóknak. A migránsok pénzének jobb helye is lenne, a bűnözők viszont magas bevételekhez jutnak, így kiterjeszthetik tevékenységüket más üzletágakra, mondjuk a cigarettacsempészetre is. Ugyanakkor az is tény, hogy ha elég pénze van valakinek, mindenképp eljuthat oda, ahová csak akar, akár szeretné ezt a célország kormánya, akár nem. De az eredmény többnyire az, hogy illegálisan tartózkodik ott, ami senkinek sem jó. Javaslatom lényege tehát, hogy legális vízumokat áruljunk, korlátozott időre, olyan áron, amely körülbelül megfelel a csempészekének. Az optimális árfekvést a kereslettől függően kellene kialakítani. Jövő márciusra meghívtam egy szimpóziumra Bécsbe az unió migrációs szakértőit, amitől azt remélem, hogy az EU is fölfigyel majd rá. HVG: Alighanem így lesz, ha a márciusi szimpóziumon meggyőzi a szakértőket arról, hogy az embercsempészet mint üzletág tönkretételén kívül más közvetlen és közvetett hasznok is jelentkeznének. Milyen érvek vannak a tarsolyában? M. J.: Az ilyen engedélyeket „fejlesztési vízumnak” hívhatnánk, hiszen a rendszerből származó bevételeket a származási országok és a migránsok javára fordítanánk. Az összeg harmadát az úgynevezett visszatérési alapba helyezhetnénk, ezt a migráns vissza is kapná, ha a megszabott idő - egy vagy két év - leteltével hazamegy. A bevétel második harmadát a származási országban használnánk fel, például a migrációs hajlam csökkentésére. A harmadik harmad a célország társadalombiztosítási kalapjába kerülne, arra az esetre, ha a bevándorlónak alapvető egészségi ellátásra, szállásra van szüksége. Ha viszont legális állást és ezáltal biztosítást szerezne, a végén ezt is visszakaphatná. Így a befizetett pénzének kétharmadával arra ösztönöznénk, hogy térjen haza, addig pedig ne illegális munkát vállaljon. HVG: Ha terve megvalósulna, nem egyszerűen az volna a helyzet, hogy két különböző termék - egy legális és egy illegális - volna elérhető a piacon? A legalitás nyilvánvalóan vonzerőt kölcsönözhetne a „fejlesztési vízumnak”, a korlátozott tartózkodási idő viszont csökkentené az értékét. Persze az is lehet, hogy az árnak a visszatérésre fölkínált harmada messze nem volna elég ahhoz, hogy a migránsok lemondjanak a fejlett országokban való hosszú tartózkodás előnyeiről, s végül így is, úgy is maradnának. M. J.: Ez alapjában igaz lehet. Ám szakemberek egyre hajlamosabbak azt gondolni, hogy Nyugat- és Közép-Európában a szabályozatlan migráció inkább csak átmeneti jelenség. Nagyon nehéz tartósan, egy-két évnél tovább illegálisan itt tartózkodni. Ne feledjük, milyen nehéz papírok nélkül lakáshoz jutni, családot fenntartani, orvosi ellátáshoz jutni, a gyerekeket óvodába, iskolába járatni. Ezt a migránsok is tudják. HVG: Észak-Afrikából mégis Európába kívánkoznak a fiatalok: az átjutásért nagy árat és kockázatot hajlandóak fizetni, legalábbis ezt sugallják az olyan esetek, mint hogy októberben a spanyol határőrök lövéseivel dacolva özönlöttek át a szögesdrót kerítésen a feketék és arabok Ceutánál. M. J.: Az adatokból viszont nem olvasható ki, hogy nőne a migráció a Földközi-tenger térségéből. A csónakos menekültekről szóló hírek ellenére 2004-ben kevesebb embert kaptak el Olaszországban és Spanyolországban, mint egy évvel korábban. Ebben az irányban tulajdonképpen stagnál a forgalom, Közép- és Kelet-Európában a zöldhatárokon pedig egyre kevesebb embert fognak el. De ennek az is lehet az oka, hogy több embert csempésznek át - akár kamionokba, autókba rejtve, akár hamis okmányokkal - a hivatalos határállomásokon, hiszen az EU-bővítés óta nőtt a forgalom, és nem lehet mindenkit ellenőrizni. HVG: Pedig mintha keletről is nőne a migrációs nyomás. Ausztriában most nyomoznak a belgrádi, budapesti és bukaresti konzulátusok vízumbotrányai ügyében, Joschka Fischer volt német külügyminisztert pedig hasonló okok miatt néhány hónapja parlamenti bizottság elé citálták. M. J.: Javaslatom szerint uniós szinten kellene koordinálni a vízumkiadás gyakorlatát. Először is néznénk egy olyan országot a próbaüzemhez, ahonnan most is sok embert csempésznek az EU-ba. Kiválasztanánk egy kis államot Európa peremén... HVG: Albániára gondol? M. J.: Moldova is elképzelhető, de szerintem is Albánia felelne meg a leginkább a célnak. Az EU most 25 konzulátust tart fönn Tiranában, ott tehát föl lehetne állítani egy közös - igen szigorúan ellenőrzött - uniós vízumhivatalt. Higgye el, ez mindenképpen jobb lenne ahhoz képest, hogy most mi folyik bizonyos tagállamok nagykövetségein: rengeteg kérelem fut be, és úgy döntenek róluk, hogy nincs elég információjuk. HVG: Ezt úgy mondja, mintha lennének olyan országok, amelyek könnyebben adnának ki vízumot. Gyanúsabb-e mondjuk egy görög vízum, mint egy brit? M. J.: Vannak ilyen sejtések. HVG. Ez diplomatikus válasz volt. Valójában persze minden EU-tagállam igyekszik mazsolázni a kérelmezők között, valahogy úgy, hogy a képzettek, tiszták és szorgalmasak jöhetnek, a többiek meg maradjanak ott, ahol vannak. M. J.: Javaslatom ezt a lehetőséget érintetlenül hagyná. Természetesen nem kellene korlátozni a többi bevándorlási csatornát: a magasan képzett külföldiek vagy a diákok beutazását, a családegyesítést, na és persze a politikai menedékjogot sem. |