HVG 2006. május 20.

AZ EURÓPAIAK ÉS NYELVEIK

Man spricht Deutsch

Az angol továbbra is túl erős szín az Európai Unió nyelvi palettáján, bár az EU-bővítés óta nőtt a német és az orosz súlya. Egyes nemzeti politikusok diplomáciai nyomással, a brüsszeliek viszont nyelvtanulásra buzdítással változtatnának a helyzeten.

Az egynyelvűség felé halad az Európai Unió, márpedig ez elfogadhatatlan - legalábbis így foglalt állást április eleji együttes ülésén a német parlament és a francia nemzetgyűlés elnöksége. Hogy mi verhette ki a biztosítékot a Szajna és a Spree partján, az egy héttel később derült ki, amikor a Bundestag elnöke, Norbert Lammert tiltakozó levelet intézett José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez. Az volt a baja, hogy Brüsszelben bejelentették: a május közepén esedékes román és bolgár országjelentést csak angolul teszik közzé. A sajtó egyszerűen a bojkottfelhívás szót használta annak értelmezésére, hogy Lammert levele kilátásba helyezte: a Bundestag csakis akkor hajlandó szerződésekkel és más fontos európai dokumentumokkal foglalkozni, ha a szükséges szövegek németül is rendelkezésre állnak. A németek önérzetét feltehetőleg az piszkálta föl, hogy az uniós közvéleménykutatás-sorozat, az Eurobarometer februárban közzétett különkiadása szerint a német a második helyre küzdötte fel magát az EU-ban beszélt nyelvek sorában. Az anyanyelvet és a tanult nyelveket egyaránt beszámítva az EU-polgárok 51 százaléka tud angolul, 32 százaléka németül, 26 százaléka pedig franciául. Nyilván a kelet-közép-európai országok csatlakozása is szerepet játszott abban, hogy a 2001-es, még a kisebb EU-ról szóló felmérés 8 százalékával szemben immár 14 százalék beszéli a németet mint idegen nyelvet. A magyarok és a csehek azok, akiknek körében az Eurobarometer szerint a német a legtöbbet beszélt idegen nyelv, a szlovákoknál pedig német-angol holtverseny alakult ki. A súlypont keletre tolódását jelzi, hogy a legnagyobb nyelvek listáján, az olasz és a spanyol után, immár a lengyel a hatodik - a hetedik pedig az orosz. Szovjet utóhatást jelez az is, hogy a 27 százaléknyi orosz anyanyelvű lakos miatt Lettországban a legkisebb, csupán 73 százalék (Észtországban 82, Litvániában 88) azoknak az aránya, akiknek az államnyelv az anyanyelve. A skála másik végén Magyarország és Portugália áll, ahol 100 százalékos a hivatalos nyelv tudása. A nagy országok súlyát mutatja, hogy anyanyelvként az Ausztria révén is megerősített német a legelterjedtebb, a második helyen az angol és az olasz osztozik, a francia hajszálnyi különbséggel a harmadik. Érthető, ha Berlinben egyre nehezebben tűrik, hogy a francia ajkú Brüsszelben, Strasbourgban és Luxembourgban a három félhivatalos uniós munkanyelv közül az angol és a francia - bennfentesek szerint különösen a sorsdöntő folyosói beszélgetésekben - háttérbe szorítja a németet. A front másik oldalán egy kis nyelv képviselői, a finnek állnak. Finnország lesz az idei második félévben az EU soros elnöke, és egy (svéd nyelvű) finn lap, a Hufvudstadsbladet feltűnést keltő híre szerint a sajtóközleményeket és munkaanyagokat csak angolul és franciául fogják közzétenni, németül pedig nem - elvégre finnre és svédre sem fordítják le őket, pedig ezek is az unió hivatalos nyelvei. Jó tudni, hogy a szabályok szerint valóban csak azokat a szövegeket kötelező mind a húsz hivatalos nyelven közzétenni, amelyek beépülnek a tagállamok jogszabályaiba. Ezt Brüsszelben túl is teljesítik: e cikk írásához is többször bukkantunk magyar nyelvű információkra az EU honlapján. A többnyelvűség támogatása egyébként is külön program az unióban. Az illetékes biztos, a szlovák Ján Figel hivatalos feladatkörei között az oktatás, a képzés és a kultúra mellett immár a többnyelvűség is szerepel. Brüsszel figyelme még olyan részletekre is kiterjed, hogy egységes európai nyelvtudási indexet dolgozzanak ki. Tennivaló akad bőven. Szintén az idézett Eurobarometerből derül ki, hogy az unió lakóinak 44 százaléka csak az anyanyelvén képes kommunikálni - miközben a 2002. márciusi barcelonai csúcs óta Brüsszel hivatalos célja, hogy az EU-polgárok ne is csupán egy, hanem két idegen nyelvet beszéljenek. Már csak azért is - fejtette ki egy márciusi beszédében Figel -, mert sokak szemében az idegennyelv-tanulás egyenlő az angol elsajátításával, ezért az EU nyelvi sokszínűségének oly kívánatos megőrzéséhez üdvös egy második nyelv ismerete. E tekintetben a Benelux államok és a skandináv országok meg Szlovénia alkotják azt a csoportot, amelyben - a megkérdezettek önbevallása szerint - 60 százalék fölött van a két idegen nyelven társalogni képesek aránya. Önmagában az, hogy kis nép kis nyelvéről van szó, nem feltétlenül ösztönöz két nyelv elsajátítására: ebben Magyarország a maga 27 százalékával az EU-átlag alatt teljesít. A legrosszabbul azonban a mediterrán népek és a világnyelvükkel elkényelmesedő angolok állnak. A nemes brüsszeli cél egyelőre mérsékelt lelkesedést vált ki a köznép körében: az Eurobarometer szerint az „anyanyelv plusz kettő" jelszóval a megkérdezetteknek csak a fele ért egyet. De van mire építeni: odáig már 84 százalék eljutott, hogy úgy véli, egy idegen nyelvet azért minden EU-polgárnak beszélnie kellene. A nyelvtudás tekintetében az utolsók közé tartozó magyarok egyébként, ami a szándékokat illeti, a nagyvonalú nemzetek közé tartoznak: kétharmaduk válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy az EU-ban mindenkinek el kellene-e sajátítania egy második idegen nyelvet is.