HVG, 2008. december 13.

HOL HÚZÓDNAK A BÜNTETHETŐSÉG HATÁRAI?

Rémlélektan

Nem normális, de jogilag felelősségre vonható – ezen alapul az amstetteni rém ellen nemrég elkészült vádirat. Egyes neurológusok azonban azt feszegetik: börtönbe zárható-e az, aki agyi rendellenesség miatt követ el bűnt?

A méteres vasrúd átfúródott Phineas Gage koponyáján, de a súlyos baleset tulajdonképpen szerencsésen végződött. Miután a 19. századi derék amerikai vasútépítő munkás óvatlanul döngölni kezdte a robbanóanyagot, az berobbant, és szinte belőtte a fejébe a rudat. Gage mégis saját lábán távozott, és pár hónap alatt teljesen felépült – igaz, elvesztette az egyik szemét. Az csak később derült ki, hogy erkölcsi érzéke is jórészt odalett. A korábban megbízhatónak ismert, előmenetelét hosszú távra tervező férfi képtelennek bizonyult a társadalmi érintkezés szabályainak betartására, szexuális kalandokba bonyolódott, és alkoholista lett. Amit az 1848-as amerikai eset nyomán a kor orvosai is sejtettek, azt 1994-ben Antonio Damasio amerikai neurológus számítógépes rekonstrukcióval támasztotta alá. Az agykutatás egyik klasszikus esetéből napjaink egyik legtekintélyesebb neurológusa azt a következtetést vonta le, hogy a homloklebenyen átfúródó vasrúd – miközben érintetlenül hagyta például a beszédközpontot – az agynak azt a részét roncsolta szét, amely a társadalmi élethez nélkülözhetetlen döntésekben játszik szerepet. Az autószereléshez hasonló, korántsem haszontalan logikát vél felfedezni az ilyen következtetésben Racsmány Mihály pszichológus, a budapesti Műegyetem kognitív tudományi tanszékének docense, mondván: azt lehet ily módon megállapítani, milyen hiba lép fel, ha egy alkatrész nem működik. Amikor Damasio így vizsgálta Gage koponyáját, már felhasznált egy jóval pontosabb módszert is: az MRI rövidítéssel ismert, manapság a kórházakban széles körben alkalmazott mágneses rezonanciavizsgálatot. Racsmány szerint nagyjából 15 éve vált olyan fejletté ennek a képalkotási eljárásnak a funkcionális, vagyis már nem állóképet adó, hanem az agyat működés közben mutató változata (fMRI), hogy a felbátorodott agykutatók bemerészkedhettek a filozófusok és jogászok terrénumára, azt vizsgálván, mennyire felelős az ember a tetteiért. Előbbiek egyik markáns képviselője, Hans Markowitsch német neurológusprofesszor úgy véli: a szabad akarat pusztán illúzió. A hamburgi Der Spiegelnek egyenesen úgy nyilatkozott: „Napjainkban olyan mechanizmusokat azonosítunk az agyban, amelyek erkölcsileg gonosznak, jogilag büntetendőnek minősíthető viselkedést válthatnak ki. Neurológiailag azonban a delikvens nem tehet ezekről a fogyatékosságokról, mert vele születtek vagy kiskorában alakultak ki.” A saját lányát teherbe ejtő amstetteni Josef Fritzl, a belga kislányokat megbecstelenítő és meggyilkoló Marc Dutroux, a homoszexuális partnerét 2001-ben feldaraboló és megevő német Armin Meiwes eseteinek fényében nem túlzás, hogy sokakat foglalkoztató rejtélyre keresnek választ az agykutatásban világszerte folyó vizsgálódások. A legtöbb nagy feltűnést keltő, súlyos bűncselekmény után megválaszolatlan marad ugyanis a végső kérdés: hogyan tehet ilyesmit egy ember. Észak-Németországban például a rostocki klinikán rendszeresen az fMRI-készülékbe dugják a közeli börtön néhány kemény bűnözőjét. Közben egyebek közt olyan képeket vetítenek a szemük elé, amelyek az emberek többségében szánalmat, részvétet váltanak ki, és azt figyelik, hogy a kegyetlen bűnözők agyában megmoccan-e valami ott, ahol az átlagember fejében regisztrálható az ilyen érzelmek eredete. Az Egyesült Államokban pedig már akadnak ügyvédek, akik agyi felvételekkel próbálják meggyőzni a bíróságot: védencük „nem tehet” arról, amit elkövetett. Markowitsch azt javasolja, hogy erkölcsi érzékük agyi hibája miatt egyes bűnözők ügyét legalábbis a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint kellene tárgyalni, a neurológiai okokból bűnözésre hajlamos embereket pedig börtön helyett kórházba kéne zárni. Kétségkívül kimutatható például, hogy az agy frontális lebenyének egyes pontjai (is) szerepet játszanak az érzelmek szabályozásában. Bizonyos részeinek hibás működése az empátia hiányát okozza, az ilyen ember nem képes átérezni mások szenvedését. Nem lát viszont egyértelmű összefüggést az agyi elváltozások és a büntetőjogi felelősség között Virág György, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója. Mint a HVG kérdésére kifejtette, az ilyen kutatások gyakori módszertani problémája, hogy túl kevés a vizsgált személy, továbbá hiányzik a kontrollcsoport is, vagyis nem tudható, mi van azokkal az emberekkel, akik, bár hasonló agyi elváltozásokkal élnek, mégsem lettek bűnözők. Racsmány a kedélyeket minduntalan felborzoló pedofilok példájára hivatkozik: sokan közülük tisztában vannak hajlamuk elfogadhatatlan voltával, ezért vissza is fojtják azt. Azt, hogy a helyzet mégsem olyan egyszerű, és a magatartást befolyásolják a magasabb kérgi funkciók és a társas környezet is, látványosan illusztrálták a spanyol José Delgado híres majomkísérletei a hatvanas években – idézte fel Virág. Beépített elektródákkal az agynak azokat a magvait ingerelték, amelyeknek befolyásolása általában támadásszerű magatartást vált ki az állatokból. Az eredmény emberi szemmel nézve is logikus: amikor társaival szemben alárendelt helyzetbe került, a majomnak „volt annyi esze”, hogy elfojtsa azokat az agresszív hajlamokat, amelyeket agya ingerelt területei sugalltak neki. Amikor azonban ő volt a domináns állat a csoportban, az ingerlés jelentős agresszióhoz vezetett. Markowitsch szerint azonban a tudomány fejlődésével a büntethetőség fogalma is változik. Szerinte mi sem illusztrálja ezt jobban, mint hogy a középkorban még állatokat is bíróság elé állítottak, akár egy disznót is kötél általi halálra ítéltek, amiért megtámadott egy kisgyereket. A beszámítási képesség határai napjainkban sem egyértelműek. Ennek példája, hogy a fiatalkorúaknál Magyarországon 14 év (Európában és az USA-ban 7–18 év között változik) a határ, ami alatt nem vonhatóak felelősségre, de – mint Virág hangsúlyozta – a kijelölt határ mindenütt bizonyos mértékig önkényes jogi vélelem csupán. Azt nyilvánvalóan senki nem gondolja komolyan, hogy egy fiatal a 14. születésnapja előtti napon még nem képes felmérni tetteinek következményeit, pár nappal később viszont már igen. Racsmány szerint az agyi képalkotó eljárások fejlődése is a beszámíthatóság határainak finomítását teheti lehetővé, gyökeres büntetőjogi változásokat viszont később sem hozhat, azaz a bűnözők többsége továbbra sem orvosok, hanem fegyőrök felügyelete alá kerül majd. Inkább az ügyeskedő ügyvédek játéktere szűkülhet be, ha majd megbízhatóbban lehet diagnosztizálni, valóban agybaj váltotta-e ki a bűnt. Talán eloszlatható lesz a gyanú olyan esetekben is, mint az erőszakos bűncselekmények miatt elítélt Tasnádi Péter homloklebeny-sorvadása körüli orvos szakértői nézeteltérés. A saját leányát 24 évig fogva tartó és sorozatosan megerőszakoló amstetteni rém, a 73 éves osztrák Josef Fritzl elmeállapotát viszont még hagyományos módon, sokórányi beszélgetés után határozta meg a pszichiáter. A következtetés azon a klasszikus gondolatmeneten alapul, hogy aki ennyire gondosan elrejti a külvilág elől tettét és a következményeket, az igenis tudatában van annak, hogy bűnt követ el. Rendőrségi kihallgatói előtt ezt maga Fritzl sem tagadta. Az ügyész a novemberi vádiratban azt írja, Josef Fritzl helye nem a börtönben és nem a kórházban van, hanem a kettő között: kényszergyógykezelésen. Ha odakerül, minden bizonnyal élete végéig ott marad. Az utóbbi hetekben a brit Fritzlként emlegetett angol férfit (igazi nevét leányai védelmében nem hozták nyilvánosságra), aki 20 éven át erőszakolta meg és ejtette teherbe két leányát, egy sheffieldi bíróság – a vádlott ítélőképességét ezek szerint megfelelőnek találva – 25-szörös életfogytiglanra ítélte a beismert 25 megbecstelenítésért.