HVG, 2008. augusztus 30.

INTERNETES PELLENGÉR

Priusz plusz

A világháló kockázata és mellékhatása, hogy  vélt  vagy  valódi  botlások  miatt világméretekben lehet bárkit lejáratni.

„Én vagyok a neustadti büfögős” – tett beismerő vallomást egy sörissza polgár a Bild német bulvárlapnak. „Én vagyok a szemét seggfej az autószerelő műhelyből” – ismert magára és tiltakozott nyomban a gyanúsítás ellen egy berlini főnök. Így derült ki, hogy mostanában Németországban is használni kezdik a Rohadt Szomszéd nevű amerikai internetes pellengért, a tájékoztatás és a rágalmazás határán imbolygó térképes-fényképes, videós feljelentőoldalt. A neustadti szomszédoknak abból lett elegük, hogy állandóan a dobozos sörök bontogatását és az italozás egyéb hangjait kellett hallgatniuk. A berlini autószerelőt viszont vélhetően csak bosszúból akarta lejáratni egy elbocsátott tanonc. Eredetileg ingatlanvásárlási tanácsadónak szánta a RottenNeighbor.com oldalt Brant Walker programozó. Az ötletet az adta, hogy miután új lakásba költözött San Diegóban, csak utólag vette észre, hogy egyébként barátságos szomszédaitól állandóan erős ételszag árad felé. Az oldal tavalyi indulása óta bárki bármit megírhat a szomszédairól, akiket a térképen bejelölhet. Hangos bulik, vonító kutyák, lihegő szerelmespárok, szabálytalanul parkoló autósok és egyéb idegborzolások sorakoznak, lakcímmel ellátva. Nem is mindig eredménytelenül. Amerikai riporterek kiderítették, hogy miután hangos, mozgóképes beszámoló jelent meg egy bizonyos Pam Braham elviselhetetlen kutyáiról, legalább az egyik dög eltűnt, így a dühös szomszéd mégsem volt kénytelen távolabbra költözni. Bár Walker azt mondja, hogy jogos kifogások esetén törli a bejegyzéseket, a Rohadt Szomszéd a személyiségi jogok határait feszegeti. Nehéz megítélni, hogy rágalom, valóság vagy rossz vicc például az a bejegyzés, amely augusztus közepén jelent meg egy gondosan bejelölt indianapolisi ház lakójáról, arcképe fölött e közléssel: „17 éves, ittasan szokott vezetni, megölt egy kisgyereket.” Tény, hogy Walker nem riad vissza a provokációtól: tavalyelőtt olyan internetes  oldalt  nyitott,  amellyel nem létező ismerősöket árult olyanoknak, akik szerettek volna népszerűbbnek látszani a Facebook vagy a MySpace közösségi oldalakon. A MySpace jogi lépéseket helyezett kilátásba, így az oldalt tanácsosabb volt bezárni. A feljelentős webhelyek viszont olyannyira törvényesek Amerikában, hogy állami változataik is léteznek. A chicagói rendőrség 2005 óta azzal is küzd a prostitúció ellen, hogy a rajtakapott ügyfelek nevét, képét és lakcímét harminc napig közzéteszi. A szexuális bűnözők nyilvántartását pedig a washingtoni igazságügyi minisztérium működteti. Ki-ki ráklikkelhet a saját városára, majd fotóval, személyleírással, lakcímmel, az ítélet részleteivel megnézheti a bűnösök listáját. Még tovább megy az a magáncég, amelynek ingyenes internetes adatbázisában – a hivatalos bűnügyi nyilvántartások alapján – nem csupán a szexuális bűnözők kereshetők ki, hanem a gyilkosoktól a gyorshajtókig minden nyilvántartott vétkes. A rendszert még nem járatták be teljesen; jaj azoknak, akiknek gyakori nevük van, viszont nem ellenőrizhető a születésük napja. Másfajta bűnügyi magánkezdeményezés a több amerikai városra kiterjedő és a fényképezős mobiltelefonoknak köszönhetően könnyen alakítható blog, vagyis többek által szerkesztett internetes napló, amelyben a zaklatás áldozataivá váló nők a részletek leírásával és – ha volt kellő lélekjelenlétük – fényképpel örökítik meg azokat, akik például a földalattin fogdossák őket, szemérmetlenül mutogatják magukat, és hasonló csúfságokat követnek el. A metrófényképezés immár klasszikus áldozata a nem éppen önhibáján kívül lejáratott koreai Kutyakakis Lány. Fotója és életrajza 2005-ben azért járta be az internetes világot, mert a lány nem takarította föl, amit kiskutyája a szöuli metró egyik kocsijába piszkított. A Dog Shit Girl néven világhírűvé vált diák a heves kampány hatására bocsánatot kért, sőt mint elmondta, annyira elszégyellte magát, hogy az öngyilkosság gondolata is megkísértette. Egyes lapok tudni vélték, hogy még az egyetemről is ki kellett iratkoznia. A feljelentős oldalaknak se szeri, se száma. Létezik olyan, amelyiken szabálytalankodó amerikai autósok rendszámát teszik közzé – idehaza viszont árulkodó fotókról olvashatóak le a renitensek rendszámai az autozz.blog.hu bejegyzéseiben –, egy másikon megunt vagy elviselhetetlen pasijaikat pellengérezik ki a csajok. Még tovább ment egy amúgy ismeretlen New York-i színésznő, Tricia Wals-Smith. Amikor 76 éves férje válni készült, a nő azzal igyekezett kedvezőbb vagyonmegosztást kicsikarni, hogy a férjét lejárató – nem utolsósorban férfiasságát kétségbe vonó – videókat kezdett föltenni az internetre. Akár cégek ügyfeleit is el lehet riasztani. Egy ily módon megrendített német kisvállalat vezetője, Thomas Volkmer elektronikus bosszút forralt, midőn 2005-ben megalapította az internetvictims.de honlapot, amelyen – az angol névhez híven – az internet áldozatai kereshetnek tanácsot. Az internet a jelek szerint szinte bárkinek olyan lejárató eszközöket ad a kezébe, amelyekkel könnyű visszaélni. Akár politikai céllal is. Az ellenségnek kikiáltott emberek, politikusok, újságírók, bírák és mások adatait szélsőséges honlapok nem pusztán Magyarországon teszik közzé. Júliusban a hamburgi Der Spiegel hetilap arról számolt be, hogy Amerikában tárolt, a német hatóságok számára utolérhetetlen újfasiszta oldalakon lelhetőek föl ilyen adatok. Nyilván vannak tartva a szélsőbalos tüntetők is. Állítólag már az is megesett, hogy a szélsőbaloldaliak ügyében nyomozva egy rendőr a neonácik által gondosan begyűjtött adatokat vette le az internetről.