HVG, 2008. október 6.

FELIRATOK IDEGENEKNEK

Egy nagy túró

Nincs bejáratott út a külföldieknek szóló szövegek, például az étlapok helyes fordításához. Sokszor a véletlenen múlik, min nevet vagy bosszankodik a turista.

„Vigye már innen a pénzét!” – förmedt rá a német turistára a magyar készpénz-automata. A külföldi legalábbis így értelmezte a mosolyra fakasztó fordítást, a bank ugyanis a német nyelvterületen szinte szabványnak számító „Entnehmen Sie Ihr Geld” helyett a sajátos ízű „Nehmen Sie Ihr Geld weg” feliratot varázsolta a képernyőre, miután a felkínált opciók közül a vendég a németet választotta az automatával való társalgás nyelvéül. A malőr egyik magyarázata, hogy a bankjegykiadó automatákat – mint az esetünkben nem érintett Erste Bank szóvivője, Illés Adrienn a HVG-nek elmagyarázta – a gyártók üresen szállítják. Abban az értelemben is, hogy a képernyőre kerülő szövegek megadása a gépet üzembe helyező bank dolga. Magyarországon az Erste annyiban biztosra mehet, hogy átveheti az osztrák anyavállalata által használt német szövegeket. A bankjegy-automaták angol és német szövegét az OTP is házon belül készíti el, mint a HVG-nek mondták, csak „néhány esetben” fordulnak fordítóirodához. A külföldiek szeme elé kerülő idegen nyelvű feliratok azonban gyakorta tökéletlenek, mint például a Magyar Posta fiókjaiban országszerte négy nyelven olvasható, a potenciális postarablóknak szánt tájékoztatás arról, hogy az értékőrzőt időzár védi. Az iskolás, enyhén betűhibás fordítás a rosszban sántikálókkal együtt az ártatlan ügyfeleket is riasztja. Ugyanez a figyelmeztetés az OTP fiókjaiban sokkal jobban hasonlít az Angliában megszokotthoz. Talán nem az elszalasztott megrendelők miatti bosszankodás szólt Nyeste Tamásból, a Versus fordítóiroda vezetőjéből, amikor a HVG kérdésére ama gyanújának adott hangot, hogy az egyszerűbbnek gondolt szövegek fordítását gyakran ismerősökre, rokonokra bízzák, akik aztán a szótárt nyálazgatva igyekeznek rálelni a legvalószínűbb megoldásra – igaz, pár mondatnyi munkákért nem is tülekszenek az irodák. Az amatőr fordítás esélyeit Nyeste az egyik Váci utcai vendéglő reklámtábláján virító „wild food” szavakkal illusztrálta, amelyek a vadétel helyes angol fordítását pótolták. Amit csak részben magyaráz, hogy az általánosan használatos Országh-féle magyar–angol nagyszótárban a vad első fordítása valóban wild, és picit tovább kell keresgélni, amíg a vadhús megfelelője, a game szó kerül szem elé. Az étlapok tükrözik kétségkívül a legjobban, hogy kellő odaadással próbálnak-e a vendégfogadók a külföldiek kedvében járni. A néhány hónapja megjelent hétnyelvű ételszótár szerzője, Galla György is a saját kárán tanulta meg, hová vezet a felületesség. Mint a HVG-nek felidézte, a Százéves étterem vezetőjeként maga próbálta franciára fordítani a juhtúrót, ám a szótár alapján barkácsolt szószüleményt látva mindjárt az első francia turistacsoport tagjai a hasukat fogták nevettükben. „Valami olyasmit fordítottam – idézi fel Galla –, hogy a hímállat túrója.” Emlékeiben szerepel olyan étlap is, amelyben a „vadsertés csipkeízzel” ételnév fordítója a csipkebogyó helyett a horgolt asztalterítő megfelelőjét másolta ki a szótárból. De akár bosszantó következményei is lehetnek a félrefordításnak. „A diétázó vendégnek tönkretehetjük az estéjét, ha az egészben sült balatoni süllőt tévesen roston sültnek fordítjuk, nagy különbség ugyanis, hogy az előbbi bő zsiradékban készül.” Galla emlékszik olyan esetre is, amikor egy belvárosi étteremben a sertéskarajt borjúnak fordították, amit egy muszlim vendég vallási okokból kért ki magának. Illetékes helyen mégis úgy tartják, a külföldiek nem panaszkodnak a magyarországi feliratkultúrára. Legalábbis ezt a következtetést vonta le a Magyar Turizmus Zrt. az általa működtetett Contact Centerhez érkező telefonhívásokból. Az mindenesetre nekik köszönhető, hogy évekkel ezelőtt országszerte „a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő turisztikai információs táblákat” helyeztek el. Az idegen nyelvű feliratokról sokkal többet nem tudtunk meg a Magyarországot idegenforgalmilag népszerűsíteni hivatott központi intézménytől, már csak azért sem, mert – mint érdeklődésünkre kiderült – a cégnek nincs ezzel foglalkozó szakértője. Az effajta nyelvtudás fellegvára a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás szaknyelvi intézeti tanszéke. Akik itt vizsgáztak, azoknak a szakmainyelv-tudásával aligha lehet baj, már csak azért sem, mert az egykor Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolaként ismert épület lépcsőit jobbára olyanok koptatják, akik már a felvételire két nyelvvizsgával érkeznek. Diplomájuk megszerzése után azonban ők rendszerint a jobb éttermekben, szállodákban keresnek helyet maguknak. Ami az ennél alacsonyabb szintek étlapírási ismereteit, külföldiekkel való társalgási lehetőségeit illeti, azzal kapcsolatban Szabó Rezső tanszékvezető-helyettes a HVG kérdésére „fehér foltot” emlegetett. Arra azonban neki sincs tippje, hová fordulhatnának azok a vendéglősök, akik garantáltan nevetség- és bosszúságmentes idegen nyelvű étlapot szeretnének vendégeik kezébe adni. Akadnak ugyan a főiskolán olyan nyelvtanárok, akik vállalnak ilyen munkát, de intézményes megoldás nincs. Nem kaptunk tuti tippet Háber Tamástól, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnökétől sem. Ő maga – vélekedése szerint jó néhány kollégájához hasonlóan – inkább az utóbbi évtizedek szakszótáraira támaszkodik. A HVG-vel beszélgetve még az 1972-es kiadású négynyelvű Étlapírás című kötetet is előbányászta, mondván, ebből kimásolható a hagyományos ételek elnevezése, nincs viszont sillabusz az új ételkreációk nevének átültetéséhez. Még hivatásos fordítókkal is megesett – emlegette fel Háber –, hogy étlapváltozáskor a kollégájuk által már lefordított ételneveket is újrafordították, ami arra utal, hogy a szaknyelvet sem ismeri mindenki egyformán. Megesett viszont az is, hogy valamelyik vendéglőben egy külföldi törzsvendég ajánlotta föl segítségét a hibák kijavításához. A legtöbb hiba Háber szerint abból származik, hogy sok vendéglős az internet és a szótárak segítségével maga főzi ki, mit írjon az étlapra. Ha a tanácstalan vendéglős nem fordulhat szakmai körökben ajánlott fordítóhoz, az önkiszolgálással pedig nem éri be, próbálkozhat a fordítókat közvetítő fordit.hu portálon, ám a választék nem tűnik nagynak. A kulcsszavas keresőben az étlap szó beütése után öten kerülnek elő. Nagyobb, de áttekinthetetlenebb a választék a magyar fordítókat is szép számmal nyilvántartó angol nyelvű ProZ.com oldalon, ahol az étel vagy a konyha kategóriákban hosszasan lehet böngészni a hazai ajánlkozók között. Az általunk ily módon megtalált Nyeste Tamás tapasztalata szerint a vendéglősök ritkán lelik meg az utat a fordítókhoz. Pedig szerinte egy étterem üzemeltetéséhez képest nem lenne túl nagy költség a megbízhatóan lefordított étlap, becslése szerint nyelvenként 20 ezer forintból még egy részletesebb menüsor is kijönne. Az új ételeket aztán már időről időre pár száz forintért „meg lehet csináltatni”, bár a fordítónak is meg kell fontolnia, megéri-e az étlapszerkesztés a szokásos, leütésenként 2 forintos tarifával. Nyeste akkor döbbent rá erre, amikor hosszas nyomozásba kellett fognia a 12 karakternyi túrós csusza átültetésekor, hogy külföldön melyik fajta tészta hasonlít leginkább a csuszához, és melyik tejtermék áll legközelebb a magyar túróhoz.