HVG, 2007. július 21.

ZÖLD REKLÁM

A csapból is folyik

Egyre több fogyasztó igyekszik környezetbarát termékeket vásárolni, amit immár reklámcélokra is kihasználnak az élelmes cégek és szolgáltatók.

Újratölthető, sőt újrafelhasználható, tehát elindult hódító útjára. A jobb amerikai éttermek környezettudatos vendégeit elbűvölő találmány nem más, mint a vizeskancsó - annak újabb jeléül, hogy kiváló reklám a valóságosan vagy legalábbis képletesen felragasztott környezetbarát zöld címke. Az egyik legelegánsabb és legdrágább New York-i vendéglő, a Del Posto tulajdonosai nemcsak követik, hanem túl is teljesítik kaliforniai kollégáik vízpolitikáját: a helyben szűrt csapvíznek egyenesen olyan kancsókat dizájnoltatnak, amelyeken metszett felirat adja tudtul, hogy száműzik a márkás palackozott importvizeket. „Nevetséges, hogy teherhajókat töltenek meg vízzel, és több ezer mérföldes világ körüli útra küldik őket” - magyarázta az új módi lényegét Joseph Bastianich, a Del Posto egyik tulajdonosa a New York Times amerikai napilapnak. Újabban már Michael Bloomberg New York-i polgármester is kampányol: nincs jobb ivóvíz, mint a metropolis csapvize. Olasz import vizeskancsók kerülnek az éttermi asztalokra - talán annak elismeréséül is, hogy Róma, Firenze, Milánó már régebben erre vette az irányt. A szintén amerikai Home Depot barkácsáruházlánc is meghirdette a maga ökoprogramját, mire a beszállítói zöld címkét ragasztottak a műanyag nyelű ecsetekre, mondván, nem kellett hozzájuk fákat kivágni - de a fanyelűekre is, merthogy azokhoz meg nincs szükség petrolkémiai eredetű műanyagra. Akadt gyártó, amelyik a hígítót minősítette környezetbarátnak, pusztán mert kartondoboza újrafelhasználható. A lelkesedés érthető: amióta áprilisban bevezették az ökokínálatot, az idesorolt termékek forgalma 10 százalékkal megugrott. A zöld címke természetesen megjelenik a számítógépeken is. A Dell azzal fényesíti energiatakarékos imidzsét, hogy internetes oldalt indított, amelyen bárki kiszámíthatja, mennyi - pontosabban milyen kevés - áramot fogyaszt a komputere. Ez a cég egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek látványos faültetéssel ellensúlyozzák a termékeik okozta szén-dioxid-kibocsátást. A vevő egy asztali számítógép után 6, egy csekélyebb fogyasztású notebook után 2 dollárt adakozhat faültetésre. A Dell becslése szerint egy fa hetven év alatt ellensúlyozza azt a szén-dioxid-kibocsátást, amelyet egy asztali számítógép áramfogyasztása három év alatt okoz. Egyébként is meglepő eredményekhez vezet annak latolgatása, hogy egy-egy háztartás vagy vállalat éves energiafelhasználása, illetve valamilyen termék gyártása, szállítása, majd használata mennyi szén-dioxid kibocsátásának megfelelő mértékben fokozza az üvegházhatást - divatos angol kifejezéssel: milyen karbonlábnyomot hagy maga után. A londoni The Economist nemrég azzal példálózott: a főtt krumpli által okozott szén-dioxid-kibocsátás nagyrészt attól függ, tesznek-e fedőt a fazékra főzés közben. Ehhez képest másodlagos a krumpli termelése és szállítása során elhasznált energia. Olyan nagy áruházláncok, mint a Boots vagy a Tesco - az államilag támogatott brit Carbon Trust közreműködésével - mégis karbonlábnyomos címkéket kezdenek rakni az áruikra, jelezve, hány gramm szén-dioxidért felelős a ropi vagy a sampon. A számítás itt sem kézenfekvő: a Carbon Trust átlagot számít, hiszen ugyanannak az árunak az energiamérlege attól is függ, mennyire távol eső boltba szállítják. A valós kép alaposan rácáfolhat az előítéletekre. A The Economist szerint a ködös Albionban annyira költséges az üvegházi zöldségtermelés, hogy a telente Spanyolországból repülőn szállított paradicsom energiamérlege végső soron kedvezőbb, mint a hazai árué. Egyébként is, az áru kilóját és a szállítás mérföldjeit számításba véve a brit élelem „üzemanyag-fogyasztásának” feléért a vásárlók személyautói felelősek a boltba menet és onnan jövet. Hasonló számítás alapján a központi telepekről nagy teherautókkal a szupermarketekbe szállított áru energiatakarékosabban utazik, mint a sok kistermelőtől a kis piacokra vitt élelem, főképp ha számításba veszik, hogy a piacokra többnyire a vevők is messzebbre autóznak, mint a szupermarketekig. Nem tudhatjuk ugyanakkor, nincs-e egy kis elfogultság abban az új-zélandi egyetemi kutatási eredményben, amely szerint az ottani enyhe éghajlatnak köszönhetően az Angliába fuvarozott új-zélandi bárány vagy alma teljes energiamérlege kedvezőbb, mint a brit termékeké. A The Economist mindenesetre nem tartja kizártnak, hogy a környezetvédelem csak álca, amikor a helyi mezőgazdasági lobbik az import ellen küzdenek. Az viszont igaz, hogy bárminek kiszámítható a klímakárosító hatása: a hamburgi Der Spiegel kérésére a müncheni ClimatePartner tanácsadó cég azzal a számítással állt elő, hogy a globális felmelegedés ellen tiltakozó július eleji Live Earth koncertek 60-110 ezer tonna szén-dioxiddal terhelték meg a Föld légkörét, főképp a közönség autózása, vonatozása és repülése miatt.