HVG, 2007. november 3.

HARC A PROSTITÚCIÓ ELLEN

Tiszta utca, rendes ház?

A prostitúció megfékezésének lehetséges módjai közül egyre több országban fontolgatják a svéd modell bevezetését, amely a szolgáltatás vásárlóját bünteti.

A kerb-crawling, vagyis járdaportya néven ismert cselekmény akár ezer angol fontnyi pénzbüntetéssel sújtható, súlyosabb esetben pedig a bűncselekményhez használt eszköz, a gépkocsi elkobzását, sőt a járművezetéstől való eltiltást is eredményezheti. Nagy-Britanniában mostantól Anglia után Skóciában és Észak-Írországban is büntetik azokat, akik autóval járják az utcákat, és így szednek fel prostituáltakat. A brit rendőrség ezzel a svéd modellt követi, abból a közhelyszerű tételből kiindulva, amely szerint a prostitúció azért marad fenn, mert igény van rá, tehát nem a kínálatot, hanem a keresletet próbálják csökkenteni. Svédországban, ahol a prostituáltak tevékenysége 1907 óta nem ütközik törvénybe, 1999-ben lépett életbe az a maga nemében első törvény, amely a „szexuális szolgáltatás vásárlását” rendeli büntetni. Vagyis a szinte kizárólag férfi ügyfeleket, akár félévi börtönnel is. Igaz, azóta sem csuktak le senkit, de a legmagasabb pénzbüntetés a stockholmi rendőrség szerint 50 000 korona (több mint 1 300 000 forint) volt. Mivel pedig a legtöbben kisebb bírsággal megúszták, a stockholmi rendőrség hatásosabb módszert választott: az utóbbi hónapokban már nem a rajtakapott férfiak munkahelyére, hanem a lakcímére kézbesítik az idézést, joggal számítva arra, hogy a feleség bontja fel a levelet. E pszichológiai hadviselés nyomán akadt férj, akit a neje egyszerűen kidobott. A svéd törvény azonban sokkal inkább a közgondolkodásra hatott, mint a prostitúcióra: gyakran idézik, hogy a statisztikai hivatal szerint a svédek 80 százaléka ellenzi a prostitúciót. Igaz, a női egyenjogúságban élen járó Svédországban a többség korábban sem tekintette bocsánatos bűnnek a nők ilyetén kizsákmányolását. Felemás eredmény olvasható viszont ki például abból a 2004-es összefoglalóból, amely a norvég igazságügyi minisztérium megrendelésére - az ottani hasonló törvényt előkészítendő - íródott. Ebből az derül ki, hogy Svédországban legfeljebb az utcai prostitúció szorult vissza, az üzlet áttevődött a szobáztatókhoz és a szállodákba, sőt - nem annyira a törvény, mint inkább a technikai fejlődés hatására - terjed az internetes és a mobiltelefonos kapcsolatfelvétel. De ez sem teljesen biztos, mert a svéd rendőrségnek nincsenek megbízható becslései az összes ügylet számának alakulásáról. Még a törvény által tiltott vásárlást is csak tettenérés esetén tudják bizonyítani - feltéve, hogy a pár tagjai nem vallják magukat régi ismerősöknek. Annyit azért sejteni lehet, hogy az utcai vásárlók közül inkább a szolidabbak - például azok a családapák, akik nem szeretnének levelet kapni a rendőrségtől - maradoztak el, ami több szempontból is rosszat jelenthet az utcai lányoknak. Nekik maradnak a kiszámíthatatlanabb, agresszívabb ügyfelek, továbbá ha kevesebb a vevő, kénytelenek fogadni a rosszabbul fizető vagy a veszélyesebb praktikákhoz ragaszkodó klienseket is. Nem feltétlenül jár jobban a szobáztatott szolgáltató sem. Míg az utcán megválogathatja, kivel köt üzletet, azt az ügyfelet nemigen küldheti el, akivel úgy zárják egy szobába, hogy a férfi már előre fizetett a stricinek. A rendőrök öröme sem felhőtlen. Ők nem utolsósorban a kapcsolódó bűncselekmények - embercsempészet, prostitúcióra kényszerítés - tetteseire utaznának. Korábban számíthattak arra, hogy a jobb érzésű ügyfelek jelentik a gyanús körülményeket, de mióta maguk is büntethetőek, inkább hallgatnak. Az ellentmondásokra rávilágító elemzés és több évig tartó vita után idén nyáron az oslói kormány mégis a svédországival szinte megegyező törvényt javasolt, amely a tervek szerint egy éven belül életbe lépne. Óvatosabbak a finnek, akiknek a tavaly október óta érvényes törvénye nem általában teszi fél évig terjedő börtönnel büntethetővé a szexvásárlókat, hanem csak akkor, ha tudták, hogy a szolgáltató kerítők vagy embercsempészek áldozata. Azóta nem sok hír érkezett olyan esetekről, amelyekben e körülmény bizonyítást nyert volna. A lélektani hatás persze itt sem maradt el, ami abban is lemérhető, hogy a szomszédos Észtország parlamentje is fontolóra vette, nem kellene-e törvénnyel korlátozni a szexvásárlást, hiszen Tallinnban a klienseknek majdnem a fele így is finn, és ha a piac annyira fellendül, hogy nincs elég szolgáltató, akkor Tallinn leánycsempészek célpontjává válhat. A norvég törvényhozást is az gyorsította fel, hogy Oslóban megjelentek a román, bolgár és - leginkább - nigériai szexmunkásnők. A londoni parlament viszont - bár egy tavalyi hosszas társadalmi konzultáció után a kormány körvonalazott valamiféle hivatalos stratégiát - egyelőre nem jutott el odáig, hogy az autósok után a gyalogos ügyfeleket is üldözzék. A svéd törvény adaptálása már csak azért sem tűnik jó megoldásnak, mert a témát alaposan feldolgozó Diane Taylor író szerint a nagy-britanniai prostituáltak nyolcvan százaléka amúgy sem az utcán dolgozik, jóllehet a bordélyházak működtetését vagy akár a telefonfülkékbe kitett hirdetéseket már ma is törvény tiltja. Nem kis különbség továbbá, hogy míg Svédországban a törvény 1999-es bevezetésekor mintegy két és fél ezren űzték ezt az ipart, hivatalos becslések szerint Nagy-Britanniában körülbelül nyolcvanezer ember tevékenykedik prostituáltként, négyötödük nő. A szexvásárlók svéd típusú büntetése Olaszországban is régóta napirenden van, jobb- és baloldali kormányok idején egyaránt. Jelenleg is parlamenti vitára vár Giuliano Amato belügyminiszter törvénytervezete, amely többek között a kliensek bírságolásával venné fel a küzdelmet a prostitúcióval. Amato már 2000-ben, kincstárügyi miniszterként beadott egy ilyen javaslatot, majd a jobboldali Berlusconi-koalíció is a parlament két háza elé terjesztette a maga tervezetét, ám törvény azóta sem lett belőle. Annak megszületéséig több város polgármestere maga hozott rendeletet a fizetett szexszolgáltatások visszaszorítására, amelyeket a Panorama hetilap szerint évente kilencmillióan vesznek igénybe Olaszországban. Milánó élen jár e téren: itt a közlekedés akadályozása címén már 1998 óta büntetik az utcán zajló szexuális üzletkötések mindkét szereplőjét. Eddig 16 ezer esetben róttak ki ezért büntetést összesen 2,6 millió euró értékben. A befolyó pénzt a kitartóik által rabszolgasorsra kényszerített lányok „kiszabadítására” fordítják. Hasonló módon járnak el Vicenzában is, ahol azonban nemcsak büntetnek. A helyi caritas jótékonysági szervezet szerint gyakran súlyos társadalmi és mély pszichológiai oka van annak, ha valaki ilyen szolgáltatást nyújt vagy vesz igénybe, ezért egy külön e célra létesített mobiltelefonszámon sms-ben, illetve e-mailben kérhetnek lelki támaszt vagy más segítséget, akik úgy érzik, kényszerből részesei a fizetett szexnek. A legnagyobb feltűnést azonban Padova esete váltotta ki e témakörben. Az északolasz város polgármestere az idén májusban újra elővett egy kilenc évvel ezelőtti rendeletet, amely a szolgáltatásaikat az utcán áruló prostituáltakat közszeméremsértés, klienseiket pedig a forgalom akadályozása címén büntetheti. A rendelet leporolása utáni három hónapban 171 „vendéget” sújtottak egyenként 70 euró körüli bírsággal, 26 prostituáltnak pedig hiányos öltözéke miatt kellett fizetnie. Válaszképpen a padovai könnyűvérű lányok 80 százaléka felragasztotta munkaruhájára és saját placcára azt a rózsaszín „szerelemmatricát”, amellyel jelzi, csatlakozik egy sajátos kárpótlási kezdeményezéshez: a hatóságok által megkopasztott ügyfeleket egy alkalommal ingyenes szolgáltatásban részesíti. Szerzőtársak: Tóth Vali, Vásárhelyi Júlia