HVG, 2007. október 15.

MOBILHASZNÁLAT A HARMADIK VILÁGBAN

Halló, hal!

A harmadik világbeli előfizetők többsége számára a mobiltelefon mást jelent, mint a fejlett országokban: nem kényelmi beruházást, hanem olyan - sokszor nehezen megszerezhető - eszközt, ami gazdasági hasznot hajt.

Az indiai halász és a mobil. Ez az egyik leggyakrabban emlegetett példája annak, miként segíti a maroktelefon a gazdasági növekedést a harmadik világban. Akár még tíz évvel ezelőtt is nem csupán az volt szerencse dolga, mennyi halat fognak az indiai halászok, hanem az is, el tudják-e adni a zsákmányt. Ha jó volt a fogás, a legközelebbi piacon lementek az árak, sőt a később érkezőknek nem maradt más, mint hogy visszazúdítsák a tengerbe a fölösleget. Eközben akár a szomszéd kikötőben is jobb árat adtak volna a zsákmányért, de a halászhajókhoz drága az üzemanyag, a piacok este korán zárnak, gyakran nem érte meg másfelé venni az irányt. A fogás 5-8 százaléka rendre pocsékba ment - számolta ki Robert Jensen, a Harvard Egyetem közgazdásza. Tanulmánya augusztusban jelent meg a tekintélyes amerikai Quarterly Journal of Economics hasábjain. A dél-indiai Kerala állam partjain 1997 körül kiépített, a partoktól 20-25 kilométeres távolságig a tengeren is használható mobilhálózattal - derül ki a tanulmányból - mindenki jól járt. Mióta a halászok a hajóról körbetelefonálják a piacokat, 35 százalékuk nem az otthoni kereskedőknél próbálkozik, hanem abban a kikötőben, ahol a legjobb árat ígérik. A zsákmány nem megy veszendőbe, az árak - a klasszikus gazdasági törvényszerűséget követve - kiegyenlítődtek. A fogyasztók 4 százalékkal olcsóbban kapják a halat, miközben a halászok jövedelme 8 százalékkal nőtt; mobiltelefonjuk ára nagyjából két hónap alatt megtérült. A halászok példája meggyőzően igazol egy sokat emlegetett felmérést. A London Business School kutatói kimutatták, hogy a legtöbb fejlődő országban körülbelül fél százalékkal nő a hazai össztermék (GDP), ha tízzel több mobiltelefon jut száz lakosra. Ez persze sokféleképpen mérhető: a Deloitte tanácsadó cég egy tanulmánya 1,2 százalékos növekedési lehetőséget kapcsolt a telefonsűrűség hasonló növekedéséhez. Ghánából indult útjára a Tradenet terménykereskedelmi hálózat, amelybe akár egy sms-sel is bekapcsolódhatnak a kereskedők vagy a termelők, akik így - az indiai halászokhoz hasonlóan - utazgatás nélkül hasonlíthatják össze a piaci árakat. Immár 12 afrikai ország háromszáz piacát köti össze az internetes-mobiltelefonos rendszer. Megalapítója, egy Afrikába települt angol internetes vállalkozó, Mark Davies a segélyszervezetektől kapott 200 ezer dollárt háromszor ennyi saját tőkével egészítette ki. Azt tervezi, hogy hirdetésekből tartja majd fenn a felhasználók számára ingyenes rendszert. Burkina Fasóban és Maliban az ENSZ genfi kereskedelmi központja működtet hasonló hálózatot Trade at Hand néven, Szenegálban viszont alapvetően pénzért szolgáltat mobiltelefonos információkat mezőgazdasági és halpiacokról a Manobi telefontársaság. Indiában akár a londoni vagy a chicagói terménytőzsde árait is lekérdezhetik mobiljukkal a parasztok. Fényképezőgépes mobil birtokában pedig azt is megtehetik, hogy szakembereknek küldik el a kártevők képét, választ kérve, miként védjék meg a termést. A New York Times beszámolt egy dél-afrikai kertész esetéről, akinek a mobilok elterjedésével lendült fel az üzlete. A fizetőképes fehérek ugyanis nem merészkedtek ki a sötét bőrűek lakta külvárosba, most viszont telefonon rendelnek, és a kertész házhoz szállítja a növényeket. A fejlődő országok jellegzetes mobilos szolgáltatása a pénzátutalás. A fejlett országokban - ahol a legtöbb embernek van bankszámlája, és általánossá vált a kártyás fizetés - nincs igazán nagy kultúrája a mobilbankolásnak. A fejlődők között fejlettnek számító Dél-Afrikában viszont a felnőtt lakosság több mint felének nincs bankszámlája, de e 16 millió ember harmadának van mobiltelefonja. Közülük már félmilliót szolgál ki a Wizzit, az MTN és néhány más helyi szolgáltató. Kenyában a Safaricom (a Vodafone leányvállalata) kínál mobilra karcsúsított bankolást. Rendszere válogatja, hogy külön csipet tesznek-e a mobilba, a SIM kártyába építik a lehetőséget, vagy kódolt sms-eket alkalmaznak. Pénzbeszedő és -kifizető helyként kisvállalkozók, a mobilszolgáltatók ügynökei működnek, de benzinkutasok és fűszeresek is számításba jöhetnek. Olykor többórás utazást takarít meg az, aki a pénztár személyes felkeresése helyett mobillal fizeti ki mondjuk a villanyszámláját. Rokonoknak lehet pénzt hazautalni néhány gombnyomással, de még mikrohiteleket is le lehet hívni ilyen módon. Több afrikai országban pedig már aprópénz gyanánt szolgál, hogy - mobilról mobilra - akár néhány percnyi telefonkártya-feltöltéseket is át lehet engedni más telefontulajdonosnak. De nem pusztán a gazdaságban kényszerít ki eredeti mobilos megoldásokat a szegényes afrikai infrastruktúra. Egy sikeres ruandai kísérlet nyomán tíz afrikai országra terjesztették ki a Telefonok az egészségért programot. Az AIDS és más járványok terjedéséről mobilon küldenek információkat az egészségügyiek olyan helyekről, ahol nemhogy vezetékes telefon, de még áram sincs. A mobiltelefon terjedésének kézenfekvő üzleti hatása, hogy maguk a készülékek is megélhetéshez segítenek sok embert. A mikrohitelek meghonosításáért 2006-ban Nobel-díjjal jutalmazott bangladesi Grameen Bank Falutelefon nevű konstrukciója immár Ugandában és Ruandában is működik. Kisvállalkozók - többnyire asszonyok - hitelre vesznek mobiltelefont, amelyet aztán a falubeliek percdíj fejében használhatnak. Ebből legkésőbb háromnegyed éven belül kamatostul vissza lehet fizetni a 200 dollár körüli kölcsönt, aztán a telefonos-kisasszonyokat tisztes megélhetéshez, a bangladesi átlagjövedelem kétszeresét kitevő évi 750 dollárhoz segíti a készülék. Ahol falun nincs villany, és a városokban is gyakori az áramkimaradás, külön üzletág a mobiltelefonok töltése - a szolgáltatás műszaki alapja akár egy autóakkumulátor is lehet. Más megoldást ajánl a Motorola, amely az év elején kerékpárkormányra illeszthető töltőt mutatott be, amellyel a biciklivel közlekedők utazás közben energiát pedálozhatnak a telefonjukba. Nem kisebb probléma, hogy távoli vidékeken nemegyszer évekig tartana elvezetni a villanyt a hálózat bázisállomásaihoz. A fekete kontinens több országában a dél-afrikai székhelyű MTN mobiltársaság, Nigériában az Ericsson vagy Indiában az Idea Cellular a gazdaságtalanul szállítható gázolaj helyett helyben gyártott bioüzemanyaggal készül meghajtani az állomások áramfejlesztőit. A Motorola Namíbiában szél- és napenergiával működtetett bázisállomásokkal kísérletezik. Amíg azonban nem épül ki a bázisállomások elég sűrű hálózata, némi találékonyságra is szükség van: egyes kongói falvakban 15 méter magasban vadászlesre emlékeztető kuckókat ácsoltak a fákra, hogy elcsípjék a térerőt.