HVG, 2007. november 24.

A KOMMUNIKÁCIÓ TEREI

Intim szféra

Nemcsak az elmélyült munka, hanem a fesztelen csevegés is fontos része az irodai tevékenységnek. A spontán ötletek áramlását érdemes már a tervezésnél elősegíteni.

Nemcsak az elmélyült munka, hanem a fesztelen csevegés is fontos része az irodai tevékenységnek. A spontán ötletek áramlását érdemes már a tervezésnél elősegíteni. „Még jó, hogy nem mindjárt a munkahelyi szex jótékony hatásáról kérdez” – csodálkozott ránk egy építész, amikor a HVG arról az irodatervezési koncepcióról érdeklődött, amely szerint a teakonyhát, a fénymásoló-helyiséget és hasonló csomópontokat úgy érdemes elhelyezni, hogy a munkatársak minduntalan egymásba botoljanak, szót váltsanak, és ily módon kialakuljon a hatékony munkához nélkülözhetetlen informális kommunikáció. Akadt építész, aki rezignáltan jegyezte meg: hazai kollégáinak többsége továbbra is elszigetelt, egyéni kis munkahelyeket tervez. Holott a kommunikációs terek jelentősége egyre nő – mondta a HVG-nek Németh Edit, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ergonómiai és pszichológiai tanszékének tanársegéde, aki a gyakorlatban is foglalkozik irodák ilyen szempontokra is kiterjedő felmérésével. Miközben a vezetőket időnként nehéz meggyőzni, milyen fontos ötletcserélő, munkaserkentő fórum a fejek terven kívüli összedugása, sok kolléga önkéntelenül ráérez ugyanerre, amikor tiltakozik az ellen, hogy éppen az ő íróasztala mellé állítsák a közös fénymásolót vagy nyomtatót, hiszen akkor a sorozatos beszélgetések miatt lőttek az ő elmélyült munkájának. A munkahelyi közélet informális tereinek fontosságát Németh Edit azzal is illusztrálja, hogy tapasztalatai szerint nemdohányzók is előszeretettel töltik az idejüket a bagósoknak rendelt kuckóban, tudván, hogy ott érhetőek el a munkahelyi háttér-információk. Hasonló fórum lehet az italautomatától az étkezdéig sok más hely is. Könnyen melléfoghatnak ugyanakkor azok a tervezők, akik túl látványosan építenek be ilyen pontokat. Az egyes irodai folyosókon újabban elhelyezett bárpultszerű pihenőhelyeket nemigen kedvelik a munkatársak, mert ahol nagy a jövés-menés, ott nem lehet bizalmas – akár személyes, akár hivatali – ügyeket megbeszélni. Egy francia és egy amerikai kutató, Anne-Laure Fayard és John Weeks e szempontból tartja előnyösnek a fénymásoló-helyiséget és a teakonyhát. Ha alkalmas a kiképzésük – szakkifejezéssel: félig zártak –, akkor éppen annyi intimitást adnak, hogy ne fenyegessen a hallgatózás, a belekotnyeleskedés veszélye, ugyanakkor elég nyitottak ahhoz, hogy habozás nélkül be lehessen lépni, illetve hogy az arra járók megítélhessék, csatlakoznak-e a benti eszmecseréhez. Fent nevezettek Fénymásolók és ivóvízhűtők című, az interneten is megtalálható idei tanulmányukban egy neves viselkedéskutató, James Gibson pszichológus 1986-ból származó fogalmát – a magyarra lehetőségként, megengedésként fordítható affordance szakkifejezést – alkalmazva vizsgálták, hogy a címben szereplő helyek mennyire hívják elő a munkatársak csevegési hajlamát. Nem ők az elsők, akik a spontán munkahelyi információáramlással foglalkoznak, így felidézhettek korábbi kutatásokat. Például azt, amely szerint a mellékhelyiséggel szemközti irodák „lakóinak” több esélyük van informális beszélgetésre. Vagy azt, amely szerint ha a kollégák előtt csupán annyi akadály tornyosul, hogy hátra kell fordulniuk a székükből, máris kevesebbet társalognak a közelükben lévőkkel. Mindezek nyomán Fayard és Weeks azt állítja: ha a fénymásolót nem kopírozásra, hanem eleve a társasági érintkezés elősegítésére találták volna föl, akkor sem sikerülhetett volna jobban. A másolás kollaboratív – tanácsokat, segítséget, kommentárokat igénylő – tevékenység, ugyanakkor kevés figyelmet köt le, jól lehet közben a kollégák szavaira figyelni. A fénymásoló környezete már csak azért is praktikus csevegőhely, mert a készülék használata időigényes, időnként sorba is kell állni, aki tehát ott beszélget, nem kelti azt a látszatot, mintha éppen nem dolgozna, míg a folyosón fecsegő kollégák könnyen ebbe a gyanúba keveredhetnek. A magyarországi irodákban ritkán áldoznak az efféle közösségi terek kialakítására, inkább csak a külföldi szokásokat meghonosító multik gondolnak rá – jelzi Németh Edit, hogy a vállalati kultúrák különbsége még a „teakonyha-filozófiában” is megmutatkozik –, mert építésük növeli az egy dolgozóra eső alapterületet. Így aztán zsúfoltak a teakonyhák. Pedig – toldja meg azzal a tapasztalatával, amelyet egy lapkiadó átköltöztetésekor szerzett – a munkatársak szívesen használják például a pihenősarkokat, a nagy fotelekkel berendezett relaxációs tereket is. Bizonyos határon túl persze a sok háttér-információ Németh Edit szerint se jó, elvégre a fontos tudnivalókat hivatalosan kell bejelenteni. Másfelől a lazább munkahelyi légkör „élő márkahordozó” is, amin a szakértő azt érti, hogy amit fizetésemelésben nem lehet megadni, azt részben kompenzálja a jó közérzet – utóbbinak pedig híre megy. A fesztelen kommunikáció és az elmélyült irodai munka egyensúlyának megteremtésében Magyarországon egyedülállónak tartja a Pannon mobiltársaság most épülő törökbálinti központját Zoboki Gábor tervező, aki legutóbb a pesti Művészetek Palotájával keltett feltűnést. Kilencujjú kesztyűhöz hasonlítja azt az általa papírra vetett irodát, amelynek távolabbi nyúlványaiban elmélyült, zavartalan munkát lehet végezni, középen („a kesztyű tenyerében”) viszont a kollégák szinte el sem kerülhetik, hogy meglássák, akár meg is érintsék egymást. Ott kapnak helyet olyan gócpontok, mint a teakonyha, a ruhafogasok, az iratszekrények vagy akár a Zoboki által zokogószobaként emlegetett, hangszigetelt, de üvegfalú telefonfülke. A tervező szerint az is szerepet játszhatott a koncepcióban, hogy a Pannon anyacége a norvég Telenor, márpedig Skandináviában sokkal fesztelenebbül élnek és dolgoznak az emberek. Zoboki úgy véli, hogy a nagy termes irodák divatja éppúgy leáldozóban van, mint a kis cellákból álló munkahelyeké. Igaz, a túlzott láthatóság sem mindig hasznos. A Zoboki-féle irodában az üvegfalú tárgyaló is a forgalmas közlekedési útvonalak mellé került. Ennek pedig megvan az a kockázata, hogy a zsibbasztó értekezletek résztvevőinek figyelme kifelé terelődik – Németh Edit szerint ilyen esetekben érdemes elfüggönyözni a falakat. Az informális kommunikáció és a teakonyhák jelentősége a „virtuális világban” sem csökken, legalábbis ezt jelzi a nagy szoftvergyártó, a Microsoft kutatási részlegének – már 2000-ben kezdett – kísérlete. Miután egy épületből kettőbe költöztek, a sok emelet és a félreeső lépcsőházak miatt kevésbé futottak egymásba az emberek, már csak azért is, mert az addigi három teakonyhát hétfelé decentralizálták. Mi sem volt természetesebb egy ilyen cégnél, mint hogy a hűtőszekrények szomszédságába kamerákból, képernyőkből és hangszórókból álló videokonferencia-rendszert építsenek, így kötve össze egymással a konyhákat – és az embereket.