HVG, 2007. október 13.

AZ ÉPÜLETSZÁMOZÁS TÖRTÉNETE

Táblás házak

Sokszor heves ellenállás közepette vezették be az ebben élenjáró Európában a házszámozást. Az ok egyszerű: az adószedés, a katonai sorozás, a bekvártélyozás nem örvendett közkedveltségnek.

Az éj leple alatt festett számokat a házakra 1779-ben Marin Kreenfelt de Storcks, az Almanach de Paris szerkesztője néhány jó emberével együtt a francia fővárosban. A polgárok ugyanis gyanakvóan figyelték a címjegyzék készítőjének szokatlan magánkezdeményezését, elvégre a házszámozás akkoriban korántsem az idegenek tájékozódását vagy a levelek kézbesítését volt hivatott megkönnyíteni. Franciaország vidéki városaiban 1768-tól - csakúgy, mint Poroszországban 1737-től - hatóságilag lajstromozták a házakat, hogy senki se bújhasson ki a katonák bekvártélyozásának kötelezettsége alól. „A házszám a felvilágosodás korának egyik legfontosabb találmánya” - összegzi kutatásainak eredményét Anton Tantner osztrák történész házszámhistóriájában, amely Történet a rendről és a rendetlenségről alcímmel nemrég jelent meg Bécsben. Azt ugyan neki sem sikerült tisztáznia, kinek köszönhető a találmány, de tény, hogy nagy szükség volt rá. Egyre nehezebb volt ugyanis, afféle falusi módon, a szomszédokhoz vagy nevezetesebb középületekhez képest elmagyarázni, ki hol lakik. Még a házak elnevezése sem segített - a 18. század végi Bécsben például már 29 ház viselte az Arany Sas nevet. Eleinte, a 18. században mégis leginkább valamiféle hatósági összeírás céljából alakították ki a városokban a házszámozási rendszereket. A népszerűtlenség egyik oka az is lehetett, hogy időnként megbélyegző jellege is volt a procedúrának: Prágában például a zsidókat vették ekképpen nyilvántartásba. A Habsburg-monarchia cseh és osztrák tartományaiban a sorozást szolgálta, Bécsben pedig a rendőrség még a koldusok és csavargók kiszűrésére is igyekezett használni. A bécsi polgárok ellenérzései miatt azonban a számozás sokáig csak a hivatalos iratokban jelent meg, a házak falán nem. A párizsi elővárosokban előbb az engedély nélküli építkezéseknek próbálták elejét venni a számozással, a forradalom után pedig már a telekadó miatt számozták újra a házakat. Zürichben a tűzbiztosítási kötvények sorszáma díszítette a kapualjakat. A numerózás maradandó emlékei között szokás említeni az 1794-ben végigszámozott Köln esetét. Az ottani Harang utca 4711-es száma a világ egyik leghíresebb kölnivizének is nevet adott. De figyelemre méltó a 2583-as szám is, a sekrestyés szerény, ám ingatlanadó-köteles lakása, melynek adómentes toldaléka a 2583 1/2 jelet viselte. Utóbbi a kölni dóm. A semlegesnek tűnő házszámok a kezdetekkor még a polgári egyenlőséget is feszegethették. Csehországban például a zsidó tulajdonú házakat római számokkal jelölték, ellentétben a szokásos „német” (vagyis arab) számokkal. Felekezetközi adásvételnél értelemszerűen újraszámozták a házakat - példázza Tantner két 1773-as turnaui (Turnov) ügylettel. Magyarországra nézvést 1786-ban rendelt el házszámozással egybekötött népszámlálást II. József, a jobbító szándékú reformokat futószalagon gyártó kalapos király. Sejtve, hogy a magyar nemesek berzenkedni fognak ellene, a királyi helytartótanács eleve arra hivatkozott, hogy még az a palota is számot visel, amelyben őfelsége lakik. Mindhiába: a nyilvántartással várhatóan együtt járó adófizetéstől és a sorozástól tartó alattvalók heves - számlálóbiztosok megveretésével, sőt halálával járó - ellenállást tanúsítottak az első magyarországi népszámlálás idején. A házakon utóbb mégis megjelentek az előírásszerűen a kapu mellé vagy fölé festett, legalább 3 hüvelyk (körülbelül nyolc centiméter) magas fekete számok. Egészen II. Józsefnek halálos ágyán, 1790-ben tett legendás tollvonásáig, mellyel visszavonta legtöbb rendeletét, köztük a házszámozást előírót is. A végrehajtás több mint látványos volt: Tantner szerint helyenként katonazene és díszlövések kíséretében távolították el a számokat a falakról. Napjainkban egyébként mindennek a fordítottja is előfordult, amikor demonstrálók mindenáron házszámot akartak maguknak. 2000-ben Bécsben a Schüssel-Haider kormánykoalíció alakítása ellen tüntetők a kancellária szomszédságában egy konténerben megnyitották „az aggódó polgárok nagykövetségét”. Polgártársaik leveleinek fogadására készülve önhatalmúlag fel is rakták rá a Ballhausplatz 1A házszámot - az 1-es számot a császári palota, a Hofburg egyik bejárata viseli a téren, amely cím alatt ma a kancellária hivatala található. Pesten és Budán 1855-re tehető a maihoz hasonló utca-házszám rendszer bevezetése, a Duna felől induló számozással - idézte fel a HVG-nek Gajáry István, a Fővárosi Levéltár munkatársa. Sok más európai nagyvároshoz hasonlóan korábban itt is folyamatosan számozták végig a városrészekben a házakat, többnyire a templomtól, de Óbudán például a Zichy-uradalomtól kezdve. A máskülönben Párizsból és az Egyesült Államokból származó páros-páratlan számozás egyébként ma nem mindenhol természetes. Berlinben és az egykori Poroszország más városaiban - de akár régi londoni utcákban is - a patkóminta dívik: a számozás az utca végén visszakanyarodik a szemközti oldalra, így az utca elején a legalacsonyabb és a legmagasabb házszámok kerülnek szembe egymással. Igaz, a városból kivezető, folyamatosan benépesülő főutakon nem alkalmazható e rendszer, ott átvették a páros-páratlan szisztémát. Madridban és Mainzban több száz éves múltja van a háztömbönkénti és azon belül házankénti számozásnak. Firenzében a lakóházak fekete és az üzletek piros táblái dupla számozást adnak ki. Amerikában vagy Ausztráliában pedig a nagy távolságok miatt akad olyan számozás, amely - a kilométertáblákhoz hasonlóan - a háznak az utca elejétől mért távolságát mutatja. New York az amerikai gyakorlatiasság másik, ismert példája: a manhattani sugárutakon keresztutcánként ugrik a számozás (például a 2. utcától fölfelé 2-vel, a 11. utca sarka után 11-gyel kezdődnek az akár négyjegyű házszámok), így könnyen be lehet lőni, hová esik a cím. Ehhez képest komoly lemaradásnak tűnhet, hogy sok világvárosban ma sem utcanevek és házszámok alapján tájékozódnak. Szöulban csak 2010-re tervezik e rendszer bevezetését. A harmadik világ sok országában a külföldi segélyprogramok keveset emlegetett része a házszámozás bevezetése. A Világbank külön kézikönyvet is kiadott idevágó programjainak megalapozására. Nem várható viszont változás Japánban, ahol sem Tokióban, sem a többi nagyvárosban nincsenek utcanevek. Az eligazodás mégsem olyan bonyolult, mint az idegenek hiszik: a kerületeken belül részkerületek, azon belül házcsoportok alapján lehet behatárolni a célt, maguk a házak pedig meg vannak számozva. Igaz, aki azt szeretné, hogy könnyen megtalálják, kis térképvázlatot nyomat a névjegyére vagy üzletének reklámjára.