Az adófizetők pénze 1.

A németországi kisváros, Treuen neve aligha került volna be az újságokba, ha nem építettek volna nyilvános vécét a buszpályaudvar közelében. A házikó 148.000 márkába került, és ennek 90 százalékát a szász tartományi kormány fizette. Vagyis, az adófizetők pénzét használták fel. Csakhogy hiába, mert arra a kisvárosnak már nincs évi 10.000 márkája, hogy a beruházást működtesse is. A drága pénzen épült toalett zárva maradt. Kis dolog -- mondhatnánk, de sok ilyen kis dologból már másmilyen ügy, mondhatnák, nagy dolog lesz, hiszen az Adófizetők Szövetsége szerint Németországban az adófizetők pénzéből évente 60 milliárd márkát pazarolnak el. Az Adófizetők Szövetsége ezeket az eseteket évente közzéteszi Fekete Könyvében, a 148.000 márkás treueni vécé esete is a legutóbbi kiadásból való. A Fekete Könyvben szerepelnek olyan kisvárosok, mint például Bad Revensen, ahol három éven át 300.000 márkáért térképezték fel az összes fát, hogy aztán a városi tanács úgy döntsön, hogy mégsem fogadják el a favédelmi szabályzatot. De szerepel a Fekete Könyvben a belügyminiszter is, aki a kormányváltás után kicsit átépíttette a vadonatúj irodákat.

Hogy mi ez az Adófizetők Szövetsége? 50 éve alapították azok, akik már akkor is úgy érezték, hogy rettenetesen magas az adóterhelés, de az alapítókat már akkor is foglalkoztatta, hogy takarékosabban kell bánni az adópénzekkel. Ma 430.000 tagja van, és a világ legerősebb adófizetői egyesületének tartja magát.

Hogy miféle egyesület ez? Karl Heinz Däke elnöknek erre több válasza is van:

Azt is mondták már ránk, hogy mi vagyunk az adófizetők Robin Hoodja. Egy nagy újság pedig a hiányzó politikai tekintély pótlékának nevezett minket. Németországban csak nagyon kevés olyan független szervezet vagy intézmény van, amely politikai nyilatkozatokat tesz, ezek közé tartozik az alkotmánybíróság, a számvevőszék és az Adófizetők Szövetsége" -- helyezi le szerényen saját szövetségét az elnök, majd így folytatja: -- "Szélesebb értelemben az adófizetők szakszervezetének vagy az adófizetők érdekét képviselő parlamenten kívüli ellenzéknek tartjuk magunkat.

Hogy kik a szövetség tagjai? Bárki tag lehet, aki Németországban adót fizet.

A tagság legnagyobb része a középvállalkozók közül kerül ki: kisebb-nagyobb cégek, szabadfoglalkozásúak. Ez 60 százalék, a többiek alkalmazottak, és nagyon kevés nagyvállalkozó. A tagdíj csekély, évi 60-120 márka.

És mit kapnak a tagok ezért a pénzért? Ők maguk nem sokat. Adótanácsadással, egyéb szolgáltatásokkal a Szövetség nem foglalkozik. De a tagoknak meglehet az a jó érzésük, hogy a Szövetség 150 tanácsadója és külön tudományos intézete állandóan figyeli, mi történik nemcsak a tagság, hanem az összes német polgár adófilléreivel. A Szövetség befolyását ez adja: a felkészültség és az állandó jelenlét a sajtóban. Ha pazarlásra bukkannak, akkor az évenkénti Fekete Könyvek közben is a nyilvánossághoz fordulnak.

Évi 60 milliárd márka jön ki. Ebből látni, hogy az adóbevételek pazarlása nem bocsánatos bűn, a gondatlan költekezés mindegyikünket nagyon közelről érinti.

Hogy az állami pénzek pazarlása mögött mi van, arról sokáig lehetne beszélni. Mondhatnánk olyan közhelyeket, hogy csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik. Karl Heinz Däke, az Adófizetők Szövetségének elnöke azt a nem kevésbé közismert tényezőt is megemlíti, hogy aki nem a saját pénzével bánik, az nem vigyáz annyira. Däke ezért azt javasolja, hogy a számvevőszékek (azért többes számban, mert Németországban minden tartományban van állami számvevőszék) jobban ellenőrizzék a hivatalnokokat, a pazarlás felelőseit név szerint nevezzék meg, és van még egy javaslat:

Azt is követeljük, hogy az adópénzek pazarlóit ugyanúgy büntessék meg, mint az adócsalókat. Javasoljuk, hogy a büntető törvénykönyvbe kerüljön be a hivatali hűtlen kezelés tényállása. Az ilyen bűncselekmények felderítésére kis, független hatóságot kellene létrehozni, egyfajta adófelhasználási ügyészséget.

Ehhez Karl Heinz Däke még hozzáteszi, hogy erre van példa külföldön: Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, de Németország még habozik. De ha nagyon ellenőrzik a hivatalnokokat, ha Damoklész kardjaként állandóan ott lebeg a fejük fölött az adóügyész, akkor nem mernek dönteni, és minden leáll -- idézek egy gyakori ellenvetést, de az Adófizetők Szövetségének elnöke ezzel nem ért egyet.

Ez butaság. Felelős hivatalnok, aki szigorúan a jog szerint jár el, nem pazarolja az adópénzeket. Ha rossz lelkiismerete támad, hogy meghozhat-e egy bizonyos döntést, akkor ezt a döntést nem is lenne szabad meghoznia. Németországban a legtöbb döntés szabályos és rendben van. Az adópénzeknek csak öt százalékát pazarolják el, 95 százalékot takarékosan és gazdaságosan használnak fel -- mondja Karl Heinz Däke, és hozzáteszi, hogy ez a nyugat-európai átlag körül van. Az Európai Unió számvevőszéke az unióban is átlagosan 5 százalékos pazarlást állapított meg.

Erről az öt százalékos szintről azonban már elég nehéz lehet lejjebb menni -- jegyzem meg.

Nem hinném, hogy nehéz. Hiszen azok az esetek, amelyeket a Fekete Könyvben felsorolunk, részben olyan képtelenek, hogy józanul gondolkodó ember el sem tudja képzelni, hogy ilyen döntéseket egyáltalán meghoznak. Ha az ilyen teljesen értelmetlen döntéseket elkerülnék, akkor az adópénzeknek csak 3-4 százalékát pazarolnák el.

Az Adófizetők Szövetségének legfrissebb akciója, hogy bírósághoz készül fordulni a parlamenti képviselők ellen, pontosabban az ellen a szabály ellen, hogy a képviselők havi 6.520 márka adómentes költségtérítést kapnak, miközben az alkalmazottak adókedvezményeit az utóbbi években folyamatosan megnyirbálták. A Szövetség az alkotmánybíróság előtt két konkrét esettel szeretné bizonyítani, hogy sérül az állampolgárok egyenlő elbánása, a képviselők kedvezőbben adóznak, mint mások, akiknek az adójából az ő jövedelmük származik. Az Adófizetők Szövetsége a 70-es években egyszer már győztesen került ki egy hasonló bírósági eljárásból, akkor azt támadta meg, hogy a képviselői fizetések adómentesek.

2000. június